Legyen akár a nyár vége, vagy az ősz eleje, ha jó az idő, az embert kicsalja a házból. Igaz, szombaton reggel csak sovány két fok volt Csíkban, de mire a Pongrác-tetőre értünk, tizenkettő lett belőle. Örültünk mi annak is, és bízva az időjósok előrejelzéseiben, reméltük, egy igazi meleg, nyári napunk lesz. Így is volt….
Pedig a Vit-havas mindig ugyanolyan messze van, mégis minden évben egyszer elmegyünk a Hagymás-hegység utolsó pillérére. „Panorámás gerincút vezet a sziklatömb aljáig, aminek megmászása igazi magashegyi élményt nyújt…” – ígérte Márton Gyula, a Csíki EKE túravezetője a meghívóban.
Össze is gyűlt a megbeszélt időpontban egy igencsak vidám csapat, indulhattunk. Észak felé vettük az irányt, hosszúujjúban, de mire a Nyerges-nyereghez értünk, már lekerült a meleg ruházat rólunk.
Látványban gazdag útvonal ez: a Kishavas-hegy, majd a Dancurás közelében a Likas-hegy felé kanyarodunk. Néhol erdős, másutt puha pázsitos úton haladtunk, eszünkbe sem jutott a medve. Nincs mitől féljen egy többségében nőkből álló brigád, amelyben Katiból négy is van!

Meg-megálltunk, körbenéztünk a ragyogó időben, elláttunk a Nagy-Co­hárdig, a Gyilkos-tó sziklái is szépen látszottak. Vidáman teltek az órák, fogytak a kilométerek. Huszonhét kilométeres tú­ra ez, van idő beszélgetni. Tizenheten voltunk, így mindenkire több mint egy kilométer jutott… Meg is beszéltünk panírozott őzlábtól az elnökválasztásig mindent.
Jó négy óra múltán már a sziklatömb aljában voltunk, vettünk egy mély levegőt és elindultunk felfelé. Biztonságos ösvény vezet fel, helyenként sodrony segíti a feljutást. Kihívás volt nemcsak annak, aki először járt itt, sziklákra mászni mindig izgalmas, főleg, ha még gyopárt is lát az ember. Igaz, kissé elnyílt, megfáradt példányok voltak, de mi így is örültünk nekik, mert megdolgoztunk a látványért.
Legjobban esik az ebéd egy hegy tetején, nem is kellett biztatás senkinek. Közben Gyula elmondta a minket körülvevő hegyek, vonulatok nevét. A Görgényi-havasoktól a Cohárdig, a Fekete-Hagy­mástól tán a Fekete-tengerig is elláttunk. A kötelező csoportcsúcsfotó után, tele hassal elindultunk visszafelé, pontosan tizenhárom kilométer várt még ránk. Ahogy fogytak a kilométerek, úgy lankadtak, fáradtak a lábaink is. Meg is álltunk minden csorgónál, persze odafelé észre sem vettük, hogy három is volt belőlük az út mentén. Nyolc óra múltán értünk vissza az autókhoz, épp egy munkaidőnyit töltve a hegyen. Nem kétlem, hogy mindannyiunknak jobban telt.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött velünk megtapasztalni a közös túrázás élményét, a természet adta örömöket, mert tele van az csodával, ha képesek vagyunk meglátni!
 

Márton Adél, Csíkszereda