havazás
Motorizált nemzedék
„A nagyvárosi benzingőzben születtél, úgy hívnak, motorizált nemzedék…” – énekelte az „áldott” emlékű 1980-as évek hajnalán Nagy Feró, a Beatrice együttes rekedt hangú front- és megmondóembere. Az akkori dalszöveg az új generáció rohanó, pénzt hajszoló életmódjára hívta fel a figyelmet. Mindezt több mint negyven évvel ezelőtt! Azóta felnőtt több nemzedék, lassan már elfogytak az ábécé betűi a megnevezésükre. Az Y, X, Z generációk különböző szinteken állnak korunk technológiai vívmányainak használatában, a 2010 után születettekhez meg talán már ilyenfajta skatulyákat sem érdemes rendelni. Ők nem a digitalizációba születtek bele, hanem abból, annak részeként születtek.
Jó példa erre ötéves fiunk, akivel közelharcot kell vívnunk az okoseszközökkel töltött idő korlátozásáért, és a lehető legnagyobb természetességgel kezeli azokat. Hogy milyen máshogy látja a világot, arra idei nyaralásunk döbbentett rá. Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, nemhogy a külföldi nyaralás, de még a távolabbi belföldi kirándulás is ritkán esett meg velem. Néhány iskolai táborozásban, hétvégi családi kirándulásban és a nagyszüleimnél eltöltött hetekben merültek ki a vakációk. Mindezt persze a legcseppet sem bántam, sőt legszívesebben ki sem mozdultam volna Tiszaigarról.
Az idei családi nyaralás repülőútját azért is vártuk különös izgalommal, mert fiunk életében először szállt fel a magasba. Heteken át beszéltünk róla, hogyan kell viselkedni a repülőtéren, milyen lesz a fel- és leszállás, egyáltalán, hogyan működik a repülőgépes utazás. Aztán figyeltük, hogyan és miként birkózik meg ezzel a feladattal. Talán mi, szülők, jobban is izgultunk, mint ő… A nagy napon aztán a terv szerint elautóztunk a repülőtérre, csomagellenőrzés, csekkolás, útlevélmustra. És a gyermek, legnagyobb meglepetésünkre, mintha ki sem lépett volna a komfortzónájából. Minden más jobban lekötötte, mint a repüléshez kapcsolódó tevékenységek. Éhes volt, szomjas volt, a játékait kereste. A gépre felülve azonnal az ülés hátán levő monitort kezdte babrálni, hátha kicsikar belőle valami képet. A felszállást pedig az őt figyelő család nagyobb izgalommal kezelte, mint a légiutasként debütáló kisember.
Örültem is, meg nem is. Ha a gyermeki izgalom és rácsodálkozás elmarad, és mindent a lehető legtermészetesebben élünk meg, akkor honnan merít ez a nemzedék erőt? Honnan kap új impulzusokat? Mi viszi előre új kihívások, kalandok felé? Mindezeken hosszan töprengtem, hogy aztán a nyaralás idején helyrebillenjen nyugalmi állapotából némileg kibillent apai lélekbékém. A fiam ugyanis igazi gyermeki örömmel vetette bele magát a tengerparti napokba. A szállodai medence csúszdáin visongva csúszkált napokon át végeláthatatlanul, hatalmas buzgalommal végezte a napi vízi torna gyakorlatait, prüszkölve ugrált a tenger sós hullámaiba, és kézzel tömte magába az ebédlőasztalnál a jól megérdemelt spagettit. Hogy aztán boldog fáradtan végigaludja hazafelé a repülőutat. Megnyugodva konstatáltam: a gyermek ott van, ott él, ott tombol benne minden digitális színes felhőn felülemelkedve. Remélem, még sokáig így marad!
Farkas Endre
-min.jpg)
