Képzőművészként, könyvillusztrátorként és reklámgrafikusként tevékenykedik a csíkszeredai Csillag István. Szinte nincs, aki ne ismerné alkotásait, hiszen a legkisebbek már az óvodában, iskolában megtekinthetik illusztrációit a Szivárvány, a Napsugár és a Cimbora kiadványban, a felnőttek főként kiállításokon találkoznak munkáival, és könyvekben, illetve a Helikon, Háromszék hasábjain láthatják a nekik szóló illusztrációit. Csillag Istvánnal a műtermében beszélgettünk. – Honnan ered a művészet iránti szeretete? – Már egész kicsi koromtól érdekelt a művészet. Az első osztályt zeneiskolában kezdtem, zongorázni tanultam negyedik osztályig, de már akkor sokkal többet rajzoltam, festettem, mint amennyit a hangszeren gyakoroltam. Napközis koromban egereket formáztam plasztilinből, megtöltöttem velük az egész lakást, így a szüleim számára egyértelmű volt, hogy a képzőművészeti tanulmányokat kell folytatnom. Sajnos édesapám korán meghalt, így édesanyám nevelt fel engem és a testvéremet. Édesanyám nagyon odafigyelt arra, hogy a zenei és a képzőművészeti világban tájékozottak legyünk, koncertekre, kiállításokra vitt el, és minden lehetőséget megadott arra, hogy alkothassak. Nagyszüleimnél sokat rajzoltam a háziállatokat, már akkor „illusztráltam”, és nagyon lényeges volt a sok mesekönyv és animációs film, amelyeket láthattam. Szerencsésnek tartom azt is, hogy amikor újraindult Csíkszeredában a művészeti oktatás, akkor mi voltunk az első ötödik osztályos képzőművészetis generáció. A tanáraink nagyon lelkesek voltak, meg mi is, ez az indulás sokat segített a fejlődésben. Az elemi osztályban Gaál András és Ferencz Ernő tanítottak, a középiskolában Márton Árpáddal, Koszti Istvánnal és Ercsei Ferenccel folytattuk tanulmányainkat. Sok volt a tehetséges osztálytársam, akik azóta is jó barátaim, és folyamatosan lelkesítettük egymást az alkotásban. Valahogy így indult az én képzőművészi pályám. – Jelenleg milyen a kapcsolata a zenével? – Már nagyon keveset zongorázom, a gyerekeimet szórakoztatom vele. Viszont mindennap, a munka, az alkotás és az illusztrálás közben is zenét hallgatok, szinte minden zenei műfajból. A mi generációnk úgy fejlődött egészen az elemi iskolától az egyetemig, hogy az életében jelen volt az irodalom, a zene és a színház is. Például Gaál András és Márton Árpád festészetóráin munka közben gyakran hallgattunk klasszikus zeneműveket. Ez a képzőművészeti tevékenységemet is befolyásolta, a mai napig inspirál a zene. Nagyon sokat számított az, hogy abban az időben rengeteget olvastam. Mindamellett, hogy a tanáraink is nagyon komolyan vették az oktatást, bennünk is megvolt az érdeklődés, és a szakmai felkészülés mellett a művészettörténet is érdekelt, amit szintén nagyon fontosnak tartok, és a mai generációnak is ajánlom. Tanáraink alaposan felkészítettek, és amikor szép számban bejutottunk az egyetemre Temesvárra, akkor láttam meg igazán, hogy sokkal több grafikai technikát ismerek – a két középiskolás osztálytársammal együtt –, mint a csoporttársaim. Aztán az egyetem volt az az időszak, amikor igazán magamra találtam képzőművészként. Szakács Béla tanár úr rajzórái, Adriana Lucaciu kompozíció- és grafikaórái nagyon sokat jelentettek, és közelről megismerhettem a festészet szakon oktató Constantin Flondor munkásságát, Leon Vreme különös tanítási módszereit, egyszóval olyan benyomások értek, amelyek az érdeklődési körünket is egyre inkább tágították. – A temesvári egyetemi évek után ismét Csíkszereda következett. Milyen volt hazatérni pedagógusként az alma materbe? – Mindig is úgy képzeltem el, hogy vissza fogok térni Szeredába. A hazatérés természetes volt, és az is, hogy tanítani fogok a volt középiskolámban. Sajnos kevés ideig tanítottam, de nagyon szerettem. Osztályfőnöke is voltam egy nagyon lelkes, tehetséges csapatnak. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig azt csináltam, amit szerettem volna. Jelenleg is azzal foglalkozom, amit szeretek. Most nagyon intenzív ez az időszak, és nagyon sok mindennel foglalkozom, de mindenfajta munkám minden részét szeretem. A képzőművészet mellett jelen van az életemben a könyvillusztrálás, könyvszerkesztés, képregényrajzolás, a reklámgrafika mindegyikét szeretem, és mindegyik kiegészíti a másikat, de a kiindulópont mindig is a képzőművészet és a műterem marad. – A felesége is képzőművészként tevékenykedik. Hogyan egyeztethető a család, a munka és a párjával való közös munka? – A feleségem szintén zeneosztályban kezdte, már első osztálytól együtt tanultunk. Később egyetemistaként választottuk a közös folytatást, Imola textil szakon végzett. Nem egyszerű, de azon a véleményen vagyok, hogy senkinek sem egyszerű a teljesen kiegyensúlyozott élet megszervezése, a fontos az, hogy törekedni kell erre. Törekszem és tudatosan teszek azért, hogy a családra, a gyerekekre, a képzőművészetre és a barátaimra is egyaránt tudjak minőségi időt fordítani. Hajlamosak vagyunk elmenni abba az irányba, hogy rengeteg a munka, és ezért kevés idő marad minden másra. Jelenleg egy kicsit ebben a helyzetben vagyok, ugyanakkor hálás helyzetnek is tartom, mert sokkal jobb, mint a kilátástalanság. És akarat kérdése kialakítani az életünket, fejben, lélekben dől el minden. – Hogyan hatnak a feleségével egymás művészetére? – A feleségemmel egymástól függetlenül dolgozunk, amikor együtt vagyunk az alkotótelepen, ott is átbeszéljük a dolgokat, véleményt mondunk egymás munkáiról, de mindkettőnknek megvan a saját útja és témavilága. Én nagyrészt itt a műteremben dolgozom, a feleségem meg az otthoni műtermünkben, de állandó a kommunikáció. Mindkettőnknek sűrű a programja, de úgy alakítottuk ki a napjainkat, hogy az a pár óra mindennap meglegyen a családnak. A család mellett nagyon fontosnak tartom a baráti kapcsolataimat is. – Jelenleg mivel dolgozik itt a műteremben? – Van pár irány és témavilágom, amelyet mindenképpen folytatni szeretnék, úgy érzem, még sok a kiaknázatlan terület, sok ötletet lejegyzek a hétköznapok alatt is. És vannak új ötleteim, amelyeken jelenleg dolgozom. Szeretnék kilépni a kétdimenziós síkból és kísérletezni, tárgyakat illeszteni be a munkáimba, és az utazások során készítettem pár olyan képet, utca-, járda-, falrészleteket, amelyek új ötleteket adtak. Ezeket szeretném kidolgozni. A képzőművészet mellett könyveket illusztrálok, ami szintén fontos része az életemnek. Nagyon sok kiadóval dolgozom együtt, a mesekönyvektől egészen a felnőtt irodalmi kiadványokig mindent illusztráltam már, így nagyon sok kortárs íróval megismerkedtem, ezt is szerencsés dolognak tartom. Továbbra is készítek illusztrációkat a Napsugárba, a Szivárványba és a Cimborába, az utóbbit szerkesztem is. Dolgozom a Helikon irodalmi lapnak is, amelybe havonta kétszer képregényt készítek. A Háromszék szerkesztőségének úgyszintén készítettem már rajzokat. A könyvillusztrálás, könyvszerkesztés szeretete a Pallas-Akadémiától és a Gutenberg Kiadótól indult, jelenleg pedig sok illusztrációs lehetőséget kapok az Orbán János Dénes által vezetett Előretolt Helyőrség Kiadótól. Itt találtam illusztrátorként magamra. Emellett reklám­grafikusként is tevékenykedem. Valószínű, hogy a precíz, pontos munkára való igényt meg egyáltalán azt, hogy érdekelt a reklámgrafika is, édesapámtól és édesanyámtól örököltem, ők mindketten a mérnöki pályát választották, de édesanyám zongorázni is szeretett, édesapám pedig tehetséges rajzoló volt. – Honnan inspirálódik? – Az inspiráció folyamatos dolog. Mindemellett, amint már említettem, a témavilágomban sokat inspirálódtam Hamvas Béla műveiből. Az archetipikus létállapotok foglalkoztatnak, az Élet Nagy Közös nevezője, a metafizikai „minden egy” gondolata és ennek képi megfogalmazása. A figurativitás elvont, absztrahált formában fontos számomra, inkább a „belső lényeg” érdekel, az emberi lélek harmonikus vagy éppen sötét vagy akár szakrális mélységei. Minden, ami mélyen megérint belül, az inspiratív számomra, az én esetemben lehet könyv, zene, kiállítás, élethelyzet vagy olyan ember, akihez kötődöm. A munkáim egyféleképpen az absztrakt és az organikus, elvontabb figurativitás között mozognak. Legtöbb esetben akrillal, nyomdafestékkel, tussal dolgozom, a felületekben szeretek kísérletezni, használom a varrást, vágást és a kollázs technikáját is. Egy lényeges eleme a munkáimnak a helyenként megjelenő írás vagy írásjelek, ez grafikai felületként is izgalmas, fokozza a személyes töltését a munkáimnak, és talán elmélyülésre ösztönzi a nézőt. – Mit jelent önnek a képzőművészet, hogyan képzeli el a jövőjét? – Nagyon fontos számomra a képzőművészet, én arra építettem fel mindent. Tehát nekem a képzőművészetből indult el az illusztrációs, könyvszerkesztői és a reklám­grafikai tevékenységem is. A képzőművészet mindig egy alap lesz számomra. Az utóbbi években kevés idő jutott az alkotásra, műteremre, most viszont szeretnék sokkal több időt szánni rá, újabb ötleteket is kipróbálni, mindazt, amit lejegyeztem, és az elkezdett témáimat is szeretném kibontani, folytatni. – A gyerekei hogyan viszonyulnak a képzőművészethez? – Mindkét gyermekem érdeklődik a képzőművészet iránt, hála Istennek, tehetségesek, de nem feltétlenül a képzőművészeti szakmát fogják választani. A fiam grafika szakon folytatja majd a középiskolát, őt nagyon érdekli a 3D animáció, illetve már nagyon komoly szinten dolgozik is benne. A lányom jelenleg építészet szakon van, szintén nagyon tehetséges és ambíciós. – Mit tanácsolna a pályakezdő képzőművészeknek? – Szerintem az a fontos, hogy tényleg igazán szeressék ezt a szakmát, érdekelje őket a művészettörténet és más művészeti ágak is, és legyenek nagyon szorgalmasak. Mindenbe rengeteg munkát fektettem be, anélkül nem működik. A tehetség alapjában nem elég.

Biró István