Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. (Mt 2,1-2)

Az izraeli–palesztin háború kitörése után a betlehemi városvezetés kijelentette, hogy idén a városban nem lesz karácsony. Azon a helyen, ahol annyi gonddal – de nem kevés haszonnal – emlékhelyet építettek Jézusnak. Most bezárt az istálló, benne a jászollal. Lehet, hogy végleg bezáródik. Ki tudja? 
Most viszont talán igazán lehetőség nyílik arra, hogy feltegyük magunknak azt a kétezer éves kérdést, amit akkor az első karácsonykor feltehettek Izraelben is. Kicsoda Jézus? Egy veszélytelen kisgyermek, jámbor teremtés, akivel lehet játszadozni, különösen karácsony tájékán? Vagy valóban király, akinek születési jogon feltétlen tekintélye van, és aki bejelenti igényét az életre, a világra, az egész emberi történelemre? A bölcsek látogatása után az egyetlen kérdés: idézőjelbe tesszük-e az ő királyságát?

De kit is keresünk mi karácsonykor? A kisdedet, akihez el lehet zarándokolni az életben legalább egyszer, és keresni a nyomait azon a helyen, ahol megszületett? Most ennek vége. Vagy keressük a királyt? 
E kétféle keresés volt jellemző az egyháztörténelemben. Azok a hatalmasok vették őt komolyan, akik tiltakoztak Jézus trónkövetelésével szemben. Azok pedig, akik ugyancsak komolyan vették őt királyként, leborulva tisztességet tettek neki. 
Krisztus királynak született. A történetből tudjuk, és ma is látjuk, hogy nem mindenki örül e királynak. Sokan szeretnék, ha a prófétai jövendölés csak annyiból állna, hogy „mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk”. Ez azt jelentené számunkra, hogy neki nincs hatalma és nem lehet uralmi igénye az életünk felett. Ám az ige így folytatódik: „az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9, 6). Ez azt jelenti, hogy Isten azért küldött el egy királyt, hogy mindnyájan őelőtte hódoljunk, uralmát elismerjük és őt szolgáljuk. Ehhez kétféle módon lehet viszonyulni: vagy lázad ellene az ember, vagy megalázza magát előtte. 
Isten népe az ő uralkodójának megszületését, Krisztus uralmát ünnepli karácsonykor. De ha már a gyermek nyomait nem találjuk Betlehemben, akkor hol van a zsidók királya? – kérdezik a bölcsek, s kérdezzük mi is. Erre nemcsak az a válasz, hogy Betlehemben volt, most pedig Isten jobbján ül a mennyekben, hanem az is, hogy népe között van. A benne hívők gyülekezetében, akik az ő testét alkotják. 
Megszületett a királyunk, legyen ez a mi örömünk forrása is, mint ahogy a pásztoroknak is az volt. Legyen az ő uralma a mi reménységünk, váltságunknak az egyedüli kapaszkodója a mindennapok során, és legyen a mi vágyunk, hogy az ő uralma alatt, őt keresve és követve akarjunk élni. 
Isten áldja meg karácsonyunkat azzal a bizonyossággal, hogy megszületett a mi királyunk is, aki oltalmaz és vezet minden időben.