Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Csíkszéki osztálya túrát hirdetett a Gyilkos-tóhoz két részben, Kettő az egyben megnevezéssel. A túravezető László Ilona és férje, Csaba voltak. A CsEKE (Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület) célkitűzései között szerepel behívni a csapatba az ifjakat. Ezúttal két fiatal fiú is részt vett a túra első felében, ők is megírták élményeiket:
„Túránkat augusztus 17-én kezdtük meg Csíkszeredában, másfél órás autóút vezetett a helyszínre. Rövid népszámlálást után neki is vághattunk az első, 6 kilométeres szakasznak, körülbelül 450 méteres szintemelkedés várt ránk. A kezdeti szakasz erdőben, hirtelen emelkedő túraútvonalon vezetett. Az út rövidesen egy tisztásba torkollott, ahonnan a tiszta időnek hála jól kivehetők voltak a környező hegyek. A tisztást elhagyva sziklás részhez értünk, szilárd elhatározással folytattuk utunkat a most már elérhető távolságban lévő hegycsúcs felé. Egy könnyedebb és pihentető szakaszt követően meg is pillantottuk úti célunkat, a toronyszerű Gyilkos-kő kimagasodó kilátóját. Egy rövid tízórai szünetet követően elkészülhetett az ikonikus csoportkép a zászlóval a fenséges szikla szélén. Nyugalomban eltöltött perceinket követően átsétáltunk a sziklafal tetején büszkén trónoló kis kunyhóhoz, melyről az egész környéket beláttuk. Lefelé haladva nyakunkba ömlött a záporeső. Eláztunk mindannyian, még úgy is, hogy ki-ki esőköpenye és -kabátja menedékében folytatta útját, mások a lenti pihenőnél búcsút intettek a csoportnak.”
…és innen kezdődött a túra második része…

A csapat megpihent egypár percre, tanakodott, vajon az eső kitart vagy sem. Ilona túravezető tántoríthatatlan volt, s rendíthetetlensége erőt adott, s voltunk tizennégyen, akiket elcsábított a hegy. Kicsit megszárítkoztunk, észleltük, hogy a nap is kibújt már, s nekiindultunk a ránk váró 6 kilométernek s a 400 szintkülönbségnek. Eleinte jól kiépített út várt bennünket, a tapasztalatlanabbak örvendeztek, hogy laza séta mindez, de hamarosan a hegy lábához értünk, felpillantottunk a tetejére, s látni véltük a magasban integető tündéreket – muszáj volt haladnunk. Az ösvény az erdőbe vezetett, bandukolni kezdtünk, apró kavicsos utacska fogadott bennünket kis sziklalépcsőkkel. S mi kapaszkodtunk. Lassan kiértünk egy tisztásra, a hegyoldalon észrevettünk néhány sziklamászót, akik töretlenül kúsztak fennebb s fennebb a meredek oldalon. Kényelmes, enyhén nehéz terep volt, közel két óra után feljutottunk a csúcsra. Elképesztő látvány fogadott bennünket. Kellemes idő volt, szemben velünk a Gyilkos-kő mosolygott. Percekig nem tudtunk betelni a tájjal, 1348 m magasan voltunk, körbe-körbe a hegyek ontották a tejfehér párát, megtöltve tüdőnket frissességgel, szívünket szeretettel. Esni kezdett, először kis cseppekkel, majd nagyobbakkal. Mi még el kellett készítenünk egy csoportképet. Fontos nekünk. Ezeken a képeken mindannyian ujjongunk, összeköt bennünket a közös élmény. De a vihar nem viccelt. Egy hatalmas villám apropózott, hogy siessünk lefelé a csúcsról. Apró kis jegek kopácsolták esőköpenyeinket, iszkiri, kacagva meggyorsítottuk lépteinket, be az erdő óvó fái közé. Szedtük a lábunkat, kicsit csúszott a terep, kis esőpatakok szaladtak mellettünk, a kavicsok is rohantak vele, de nekünk biztonságot adott egymás léte. Kicsit búsultunk, hogy a Tündérkertbe nem értünk el, de majd legközelebb!
Kevés idő múltán visszaértünk a tisztásra, bevártuk egymást, itt levehettük a köpenyeket. Aggódva néztünk vissza a sziklára, vajon az alpinisták megúszták? Mintha válaszoltak a riadtságunkra, hamarosan leszaladtak mosolyogva, azt mondták esőáldást kaptak. Boldogan visszanéztünk a hegy ormára, a csuromvizes tündérek integettek nekünk. Gyertek vissza jövőre!

Sipos Balázs, Fejér-Király Mátyás, Bálint Csilla,
Csíkszereda