Cseke Attila: Nem panaszkodunk, hanem dolgozunk

Bíró István
Cseke Attila: Nem panaszkodunk, hanem dolgozunk
Fotó: Hodgyai István

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerint az RMDSZ-t  korábban politikai haszonszerzésből távolították el a kormányból, holott – mint fogalmazott – „mi voltunk az egyetlenek, akik nemcsak tűzoltottak, hanem építkeztek is”. Felidézte: amikor átvették a minisztériumot, az ország helyzete sokkal rosszabb volt, mint gondolták, mégis sikerült megmenteni több kulcsfontosságú programot, köztük a bölcsődeépítési és a Saligny közművesítési programot. Hangsúlyozta, hogy szükség van létszámcsökkentésre az államigazgatásban, de csak racionális keretek között. 
A fejlesztési minisztérium által biztosított támogatásokról szólva kiemelte a parajdi katasztrófa utáni gyorssegélyt, a kolozsvári Zeneakadémia és a temesvári beruházások támogatását meg a fiataloknak épített lakásokat. Rámutatott: az RMDSZ reformjai felgyorsították az építkezéseket, az intézményeknek pedig szigorú határidőket kell betartaniuk. Többet adunk a polgárnak – emelte ki, példaként hozva a tulajdonosok számára ingyenessé tett telekkönyvi kivonatokat, ami több tíz millió lejt hagyott az emberek zsebében.

Bejelentette: 2026-ban újra megnyílik a közművesítési beruházások lehetősége. Ugyanakkor nem tartja véletlennek, hogy az RMDSZ távozása után a székelyföldi megyék kevesebb pénzhez jutottak. Az év végére hatvanra emelkedhet a felépült bölcsődék száma, és – ígérete szerint – a program folytatódik.

Cseke zárásként úgy fogalmazott: „A közösségből merítünk erőt, és a közösségért dolgozunk nap mint nap. Mi nem panaszkodunk, hanem dolgozunk.”





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!