– A kivétel erősíti a szabályt – hagyta helyben Komráth, majd alig észrevehetően lenyelt va­lamit, ami a gyomrából liftezett fel a gégefedőig. Négy egymás után begurított sör és három Unicum feszítette még a lelkét is.
– Há’ nem pontosan. Ez egy f***ág... Exceptio probat regulam in casibus non exceptis, vagyis... – nyögte re­kedt hangon Grósz, közben elnyomott egy vaskos böfögést. Folytatni próbálta: – Va­gyis… A kivétel bizonyítja… – itt meg­­bicsaklott a hangja, sze­mét elfutotta a könny, de végül megemberelte magát és elhaló hangon még ennyit tett hozzá: – Bizonyítja… a szabályt a… nem ki­vételes esetekben… eööö… 
És lehányta Komráth apró mintás nyakkendőjét.
Komráth megdermedt. Majd ő is begörnyedt, és tárgyilagos hang­nemben válaszolt:
– Öeee…
És csücsörített. A szája meg a padló között képződött savanyú, maró nyálcsíkon megcsillant a kora délutáni narancs súrlófény. Felemelte könnyáztatta tekintetét, zsebkendőt vett elő, megtörölte a száját és kifújta az orrát. Nad­rágzsebéből egy arasznyi, hosszúkás, csillogó tárgyat hú­zott ki: egy pillangókés karcsú pengéje villant a kezében. 
Grósz megmarkolt egy sö­rösüveget, eltörte a bárpulton, és a rögtönzött gyilokot maga előtt tartva harciasnak szánt pózba merevedett. A két jóbarát farkasszemet nézett egymással.
Kora délután lévén, a csapos egyedül volt műszakban. A kocs­­ma fala mentén díszként sor­ba rakott csatos üvegekről meg régi faburkolatú rádiókról törölgette a port, így esélye sem volt megnyomni a pánikgombot. Letette a poharakat egy asztalra, a törlőrongyot köténye zsebébe gyúrta és várt. Valamikor jogi pályára készült, így volt némi fogalma a Grósz és Komráth közt kialakult parázs nézeteltérés vezérfonaláról.
Végül Grósz törte meg a csendet:
– A római jogról szónokolsz, te puhapöcs, de műveletlen vagy, mint a valagam! – mondta rekedten, és a pult mögé dobta a törött üveget.
Komráth arcán letöröl­he­tetlenül ott ült a bandzsa grimasz. Bár kezében ott csillogott a pillangókés, Grósz a fintort az értelem és a tudásszomj halvány szikrájának vélte, ezért folytatta:
– Ha egy szabály alóli kivételt emlegetünk, az a szabály lé­tét bizonyítja. Se többet, se ke­vesebbet!
Hatáskeltő szünetet tartott, majd mély levegőt vett. Mivel Komráth egyetlen támadó moz­dulatot sem tett, folytatta:
– A középkori jogi szöve­gekben a következőképpen sze­repel: exceptio probat regulam in casibus non exceptis, azaz a kivétel bizonyítja a szabályt a nem kivételes esetekben.
Komráth üveges tekintettel meredt Grószra. Pillangókést tartó kezét lassan leengedte. Valahol a kocsma túlsó végéből ritmikus zümmögés hallatszott: egy fekete döglégy fejelgette reménytelenül, de szorgalmasan a raktárhelyiség apró, koszos ablakát.
A pincért gutaütés környé­kezte. A teljes délelőttjét arra áldozta, hogy a kocsmát puccba vágja. Erre most ezek itt ketten mindent telerókáznak! Ez nem munkahely, ez egy állatkert! Még aznap beadja a felmondását! Ezt ő tovább nem csinálja! A rohadt életbe! És ekkor megcsapta az orrát egy kíméletlen, erős szag. Ilyen erős ürülékszagot még életében nem érzett, me­sélte később fűnek-fának. A bár­széken még mindig ott ült Grósz, és csodálkozva meredt a kezeiben tartott lilás-bíborszín, csillogó kupacra. Mint aki egy disznótoros kóstoló súlyát pró­bálja megbecsülni. Aztán csak annyit mondott, hogy „Ich bin traurig”, mesélte később a pin­cér a helyszínelőknek, majd szét­nyitotta a markát, és be­lei oly lágyan toccsantak a mo­zaikpadlón, akár egy kupac nedves konyharuha.