Tudom, Uram, hogy most a nagyböjt idején a lélek legszebb elmélkedése a Te szenvedésedre való emlékezés. Ezért most én is ezt akarom tenni, a Via Dolorosán, a fájdalmak útján veled akarok járni. 
Kétezer évvel ezelőtt vállaltad ezt az utat, s akkor egy egészen kis csoport kísért el, együttérző szívvel szemlélték végig szenvedéseidet, hallgatták utolsó szavaidat. Ma mi csatlakozunk nyomodba, és szemlélünk minden egyes szenvedő emberben, akikkel azonosítottad magad, és hallgatni akarjuk, szavaidat. Mennyi szenvedő ember van ma is a világon, és sokszor mi magunk is közéjük tartozunk. Megsebzett, vérző megcsúfolt szenvedők, akiknek szíve-lelke tele van tövissel, és akik úgy érzik, hogy a szenvedés teljesen kifosztotta őket., a kereszt, amelyet hordozniuk kell, gyalázatossá vált számukra. Szenvednek, s ebben a szenvedésben legnagyobb gyötrelmük sokszor az értetlenség: miért? Miért ilyen ez a világ? Miért engedi meg az Isten ezt a sok szenvedést? Miért tud az ember embernek farkasa lenni? Miért szaggatja fel újra a begyógyuló sebeket? A sok miért is egy újabb teher a szenvedésben. És Uram, te ezekben az emberekben újra átéled azokat a szenvedéseket, amelyeket ott éltél át a golgotai úton. 

Most nyomodban járva, példádat szemlélve, szavaidat hallva könyörgünk hozzád, hogy emeld fel szenvedő testvéreink fejét a csüggedt meghajlásból, és tanítsd meg arra, hogy a Kereszt Útja a Te Kereszted alatt véget ér, s ott meggyógyulhatnak sebeid által. Add, Uram, hogy ebben mindig, mindannyian hinni tudjunk, bízni tudjunk a Te felénk áradó szeretetedben. Kérünk, közelgő húsvétod fénye ne csak a régi sírbolt sötétségét oszlassa el, hanem a mi életünkbe is hozzon fényt, és hozzon minden szenvedő ember lelkébe. 
Segíts meg, Urunk, hogy virágvasárnapodon őszinte legyen hozsannázásunk, nagypénteken tiszták legyenek a szemünkből kihulló könnyek, s húsvétkor zengje be földünket, szívünket győzedelmes kiáltásunk: Alleluja, alleluja. Ámen.