Bár sokan azt hiszik, hogy hélium belégzésekor annak hatására a hangszálaink gyorsabban rezegnek, a valóság ennél sokkal menőbb: a válasz nem a torkunkban, hanem a fizika törvényeiben rejlik. A sciencefocus.com cikke szerint a hangszálak mozgása nem változik – a különbséget maga a gáz sűrűsége adja.

A hang terjedési sebessége nem állandó, hanem függ a közeg sűrűségétől. Míg a megszokott levegőben nagyjából 344 métert tesz meg másodpercenként, addig a lényegesen ritkább héliumban ez a sebesség csaknem 900 méterre ugrik meg. Ez a gyorsulás borítja fel a hangszínünk egyensúlyát: a gyorsabban haladó hanghullámok miatt a magasabb frekvenciák felerősödnek, a mély tónusok pedig háttérbe szorulnak.

Tehát nem a hangunk lesz „magasabb” a szó klasszikus értelmében, hanem a hangszínünk tolódik el a csipogó tartomány felé.

A jelenségnek létezik egy „sötét ikertestvére” is, vagyis a folyamat fordítva is működik. Ha a levegőnél ötször sűrűbb gázt, például kén-hexafluori­dot lélegeznénk be, a hangunk ijesztően méllyé, már-már démonivá válna. Ez a sűrű közeg ugyanis a mély hangokat turbózza fel, miközben a magasakat elnyeli.

Bármennyire szórakoztató a hatás, a hélium belégzésével óvatosan kell bánni, ugyanis a gáz kiszorítja az oxigént a tüdőből, ami oxigénhiányhoz és ájuláshoz vezethet. Egy-két szippantás még belefér a buliba, de a folyamatos „fogyasztása” már egyáltalán nem olyan vicces, mint Donald kacsa hangján megszólalni.