„Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,19–20)

Gyakran alkalmazzuk közmondásként, hogy közösségben sokkal jobb, jobban halad a munka, jobb az ember étvágya – egyszóval az ember hosszú ideig nem szeret egyedül lenni. Az idézett szentírási szakasz látszólag, első olvasatra a „közösségi imát” ajánlja, valójában a testvéri egyetértést szorgalmazza. Ha itt a földön két vagy több ember egyetért egymással, az akadályaikat, nehézségeiket könnyebben meg tudják oldani, de nem csak, közös álmaikat is meg tudják valósítani. Miért? Mert a mennyekben lakó Isten együttműködik velük tevékenységük sikerének érdekében. E szentírási szakasz a közösség tagjai közötti szeretetet, egyetértést sürgeti, mert ez nemcsak a közösség harmóniáját szolgálja, hanem azt is, hogy Isten jobban meghallgatja kéréseiket.

„Ha ketten közületek” – legalább ketten – a legminimálisabb létszám, hogy már közösségről beszélhessünk –, Jézusnak nem is annyira a hívek száma a fontos, hanem amit megtenni készülnek, abban egyetértsenek. Jézus az egységre, az egymásrautaltságra teszi a hangsúlyt, arra, hogy legyenek egymásra hangolva. „Természetesen meg kell egyezniük abban, amit kérnek, de ennél többről van szó: kérésüknek a szívek összhangjára kell támaszkodnia. Jézus azt állítja, hogy a személyek közötti kölcsönös szeretet a feltétele annak, hogy megkapjuk, amit kérünk” (Chiara Lubich) A közösségben végzett imádság már letisztultabb, a közösség javát akarja. Nem csupán önző egyéni kéréseket fogalmazunk meg, hanem olyat, ami a közösséget építi.
„Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19–20)
Amit meg tudunk szívből köszönni, azt érezzük magunkénak, azt értékelem igazán, amiért megdolgoztam, amiért hálás vagyok. Év végén nem csupán számadással tartozunk Isten, felebarát és önmagam felé, hanem hálával is.
Miért fontos a hála? A válasz a rövid kérdésünkre szerteágazó, mindannyian más és más válaszokat adunk a kérdésre: a hála naggyá tesz; gazdagít, mert elfogadtam amiért köszönetet mondok; hatását tekintve olyan, mint a napfény és a csendes eső a csemetének; többlet jön létre, gyarapodik. A hála összeköt azzal, akinek köszönetet mondok, kapcsolataink megerősödnek. Aki adja és aki fogadja, mindkettő gyarapszik, mindkét felet gazdagítja és boldoggá teszi. Amikor köszönetet mondunk és hálásak vagyunk, nemcsak a kapott javakat értékeljük, hanem azon adományozó személy(eke)t is. A kapcsolati háló erősödik, mert „Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19–20)