– Mikor jött létre a Tamási Áron Művelődési Egyesület és ön mióta áll az élén?

– 1972-ben, amikor a Szervátiuszok nagy alkotását, a Tamási Áron-emlékkövet avatták, fogalmazódott meg az igény arra, hogy egy egyesületet hozzanak létre itt, Farkaslakán, Tamási Áron emlékének ápolása érdekében. Abban az időben nem voltak egyesületek, de a ’89-es rendszerváltozás után, 1990-ben az első egyesületek között indult a mi egyesületünknek is a hivatalos bejegyeztetése. Abban a zűrzavaros időszakban azonban nem tudták végig vinni ezt a folyamatot, végül 2010-ben sikerült kitisztázni, az ügy végére pontot tenni és hivatalosan is bejegyeztetni a Tamási Áron Művelődési Egyesületet. Azóta vagyok én az egyesület elnöke, amelyre a helyi közösség kért fel. Mivel én is úgy éreztem, hogy Tamási Áron többet érdemel annál, minthogy csak a születésére és a halálának évfordulóján emlékezzünk rá, ezért elvállaltam a felkérést, és azóta is ezen dolgozunk. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy egyszemélyes egyesület, hanem olyan emberek állnak mögötte, akik a közösségi célokat tartják az elsődlegesnek.

– Milyen tevékenységei, programjai vannak az egyesületnek?

– Az elmúlt évek alatt a Tamási Áron születésének és jobblétre szenderülésének évfordulóján szervezünk nagyobb ünnepségeket. Ezeket a jeles évfordulókat sokszor több napossá bővítjük. Mertünk és a jövőben is merünk nagyokat álmodni, és ezek az álmok rendre be is teljesülnek. Ennek köszönhetően megmentettünk a pusztulástól épületeket, és újat építettünk, gondolok itt az Ágnes néni házára és a kultúrcsűrre, de mertünk meghívni például Nemzeti Színházat ide Farkaslakára, akik el is fogadták meghívásunkat és hazahozták, ide a forráshoz a Vitéz lelket, bár elmondták, hogy ilyen kis színpadon életükben nem játszodtak. Nagyon sok magyarországi csoport érkezik a Határtalan program keretében, de nem csak, és ha felkérnek szívesen bemutatjuk Tamási világát és az emlékhelyeket. 2022-ben a Tamási Áron-emlékév volt és ennek köszönhetően sok nagy találkozásra került sor. Ezek a kerek évfordulók arra is kiválóak, hogy még jobban felhívják a figyelmet arra, hogy Tamási Áron nem csak egy évre való. Ez egy folyamatnak az elindítása volt, hiszen idén is számos színház játszik még Tamási-darabot, de az emlékévnek köszönhetően olyanok is ellátogatnak ide Székelyföldre, és keresik az emlékhelyeket, akik mindeddig nem tették ezt meg.

– Egyesületvezetőként mi volt a legnagyobb kihívás?

– Nagy feladatra vállalkoztam, és az elején sokszor éreztem is azt, hogy lehet, ha könnyebb volna, ha feladnám. Egy idő után azonban már kötelességemnek éreztem folytatni az elkezdett munkát, hiszen sikerült egy olyan kapcsolatrendszert kiépíteni, amit nem szabadott feladni. Nagyon sokan értékelik Tamási Áront, viszont a munka itt a közvetlen környezetében, a szülőfalujában igencsak nehéz sokszor. Még a mai napig is van, hogy ezzel küszködünk. Talán túl természetes, megszokták az emberek, éppen ezért hajlamosak nem észrevenni a közvetlen környezetükben lévő értékeiket. Tennivaló bőven van még ezen a téren. 

– Hogyan egyeztethető össze az egyesületvezetői tisztség a munkájával, családjával?

– Néha nagyon nehéz. Nőként több helyen kell egyszerre helytállni, otthon a család, a háztartás, az anyaság és a nagymamaság, az óvodában pedig mosolygós óvó néni kell legyek, de közben szervezzem az ünnepséget, írjam a pályázatot, bonyolítsam le a rendezvényt, és a végén el is számoljam. Sokszor összefutnak a dolgok, és valóban azt érzem, hogy borul minden, de az erős hit az, amiben kapaszkodom. Hiszem, hogy minden megoldódik, és amikor a legnehezebb, akkor egyszerre elsimul minden, és ismét helyreáll a rend. Ebben bízom és rendszerint így is történik. 

– Mi az, ami feltölti, amiből erőt meríthet a mindennapokban? 

– A sok tennivaló és munka mellett szükségem van arra, hogy töltekezni tudjak. Három kórusnak is tagja vagyok, az éneklés mindig feltölt. Jó adni, mikor te is kapsz! Az, amikor az emberek örülnek és visszajeleznek, hogy jó volt az, amit éppen csináltunk, amiben segítő lehettem, az hatalmas erőt ad. A népdalok, az olvasás, a hanganyagok hallgatása is feltölt. 

– Ön szerint a női vezetők jobban érzik a közösségépítés fontosságát?

– Általában a férfiak racionálisabbak. Mi, nők érzelmileg talán túlfűtöttebbek vagyunk, és én próbálom mind a kulturális életet, mind egyéb tevékenységeket érzelemmel is feltölteni. „A legnagyobb dolog világot teremteni” – van egy ilyen Tamási-idézet. A mai világban sajnos sok lehúzó erő van. Úgy gondolom, a kultúránk, az irodalom is egy olyan erő, amelyből töltekezni tudunk. 

– Melyek az ön erősségei vezetőként?

– A hitem! Az, hogy hiszem, hogy a kultúrát mi kell mindig újra megteremtsük. Van lehetőségünk és felelősségünk ebben. Ha egyszer megadatott, hogy boldogan tegyünk boldoggá másokat, miközben kultúrát éltetünk, úgy, hogy közben mi magunk is jól érezzük magunkat, akkor miért is ne tennénk ezt? 

– Milyen vezetőnek tartja magát? 

– Erről talán mások jobban tudnának vélekedni. Próbálok a lehetőségek szerint, Isten segítségével tenni a közösségemért, kultúránkért. Én csak egyszerűen végzem a dolgomat. 

– Hogyan éli meg a sikert és a kudarcot?

– Nem én vagyok a fontos, az ego, nem a magam sikeréért dolgozom, nem öncélú bármilyen elért eredmény. Úgy vélem, az a jó, amikor a siker gyümölcsöző tud lenni. Amikor a tevékenységünk, sikerünk egyfajta válasz Isten megszólító szeretetére. Ezt élem én meg a sikerekben. Természetesen kudarc is van, és azt is tudni kell kezelni. Bármit is teszünk, mindig találkozunk olyan emberekkel, helyzetekkel, akik és amik próbálják elvenni az ember kedvét. Olyanok kell legyünk, mint a hegyi patak, amely nem áll meg, ha egy nagyobb kő kerül eléje, hanem átcsobban fölötte és folytatja útját, halad a nagyobb vizek felé. 

– Önnek minden élethelyzetre van egy Tamási Áron-idézete a tarsolyában. Van kedvenc idézete, amely önt vagy a munkásságát jellemezné?

– Igen, van, természetesen: „Ezt a földet nekünk kell fénnyel behintenünk, ezt nekünk kell kedvvel, kultúrával, sok vágy beteljesítésével feldíszítenünk…”