Doktor úr, legyen szíves, nézzen reja erre a fogamra, mert a korona alatt valami megmehetett. Nem es azé, met nem fáj, csak idegesít, s kell menjünk Bécsbe a komámékhoz. S az olyan oldalasokat süt, hogy kár lenne, ha a fogam ott törne belé. S ott osztán olyan drága a fogorvos, hogy istenesőrizz! Hát Bécsből még ők es hazajárnak ide a fogorvos meán! Pedig ők osztán ténleg pénzt keresnek! Nem azé dolgoznak, hogy éljenek, s nem es azé élnek, hogy dolgozzanak! Igaz, olyan koleszterinje van! De nincs es amit csodálkozni, amikor a szalámit négyzetméterre eszi. Hát amikor itthon voltak halottak napjára, éppen fogakot tetetett! De még nem vót kész teljesen a protézis, csak le voltak hegyesre csiszolva a fogai, innen, ne, fent, teljesen végig! Mikor mondta, hogy „Szerussz”, úgy megjedtem tölle, majnem hanyutánvágódtam! Mondom, engem ne jeszgess hejj, met megvetlek, s úgy elrepülsz, hogy a Hargitán dobbantasz, s béesel Udvarhelyre! Ténleg, ha gondolja, ide magához es bé tudnám protezsálni, met az alsó fogai nincsenek meg!

Megmondom az őszintét, hogy ez a fogam egy cseppet elhanyagolódott, met utoljára mikor es voltam fogorvosnál, aszongya... júniusban múlt... tizennyóc éve! Met a sógoromnak, aki most kint van Bécsbe, akkor volt a kicsengetése! S akkor! Várjál... vagy várjon, no! Nem es! Met előtte két évvel! Met akkor voltam Bukoresbe, ott dolgoztam építkezésen, emlékszik-e, akkor volt a tévében, hogy „Dác un leu pentru áteneu”, hogy a nép megcsináltassa donációval az épületet, mert arra kiadni olyan közpénzt nem tudtak, amit el tudtak volna lopni... vagy mi. Na, akkor én épp ott dolgoztam, s akkor jelentek meg ezek a finom purhabok. S ez a koronás fogam akkor kezdte a zelegorkodást. Ott nem vót hova menni. Egy sántier Bukoresből, hova?! Én akkor ügyesen egy sörnyitóval a koronát a fogamon megpisszentettem, s alája azt a finom purhabot bé! Mondom, ha etansálja s izolálja a termopánt, akkor a koronát es a helyin kell tartsa, s a likat es bétömi! S ez a fog azóta így van, hajja-e! A termopánra es húsz év garancia van, ebbe es eppeg ennyit tartott!

Hajja-e, eztet a koronát még tudja-e, ki tette erre a fogra? Az a régi, kicsi öregecske fogorvass, aki örökkétig ivutt vót. Met akkor nem voltak ezek a sok modern anyagok, se az érzéstelenítőt nem adták. Jajj, akkor nagy protekció kellett, hogy kapjál bár egy alvókálmint! Met nem vót! De az a szegény orvass nem tudta nézni a betegeket, ahogy szenvedtek a fog miatt a tömés közbe. S hát ezért ivutt, hogy a lehelletyivel a pácsienteket elkábítsa. Az, amikor béültünk a székbe, felénk hajolt, s megkérdezte, hogy: „Fhheeeerikeeee, meeeelyiiiiik fhoooggaaaa fhááááájjjj??”, akkor váj, attól a bráhától egybe úgy ellepcsentünk, hogy könnyes szemmel eppeghogy meg tudtuk mutatni. Ha férfi beteg volt, akkor pálinkát vagy cujkát ivutt, ha fehérnép, akkor flóriszt, fontos párttagok esetibe pedig konyakot, hogy érzéstelenítsen. No, akkor nem volt mindegy a programálás!

Háhhháhhhháááááá! Maga képzeli-e, hogy az egy napon mimindent meg nem ivutt?!

De a gyermekekre örökkétig tekintettel volt. Akkor nem ivutt. Csak mál­na­sziropot. Visinátával.