– Azzal kezdtük az interjút, hogy Szépvíz pataka mentén körbejártuk a falut, megnéztük a kalákában ültetett fűzfákat, a rózsatöveket, a terméskőből készült támfalat – ami egyébként egyedülálló az országban. Összességében egy gondozott, tiszta falut láttam. Fontos önnek a rend, a jó ízlés?

– Márton Árpád volt osztályfőnökömtől – tudtommal egyetlen osztálynak, a miénknek vállalta a vezetését – olyan indíttatást kaptam, amiből máig táplálkozom. Meghatározta az életemet a vele való találkozás. Festészetet tanított nekünk, de mindig azt mondta, hogy nem harminc művészt akar nevelni, hanem harminc embert. Az az emberi példa, oktatási forma, ahogyan nevelt és tanított bennünket, mindannyiunkat megérintett.
Nem hagyhatom ki a családomat sem: édesapám igen aktív ember volt, gazdaságot vezetett és meghatározó személyisége volt a községnek. Édesanyám 41 évig Csíkszentmiklóson ugyanabban az iskolában három-négy generációt tanított. Olyan udvaron nőttem fel, ahol tavasszal mesteremberek jelentek meg, édesapám állandó jelleggel épített, újított valamit, csinosította a környezetét. 

– Akkor azért láttam az autójában a metszőollót az ülés mellett?

– Mondjam azt, hogy a szüleimről rám ragadt az állandó tevékenykedés? Sokat kertészkedtünk otthon, együtt gondoztuk a virágokat, ötvennél több rózsatövünk volt. Korai emlékeim egyike, hogy édesapámmal minden évben új rózsákat ültettünk, nem múlhatott el enélkül esztendő. Aztán ezt felnőttként továbbvittem, idén is ültettem gyümölcsfát, szőlőt. Apámnak volt egy fontos mondása: „Fiam, ha rend van, a szegénység sem látszik annyira!” A falu lakóival közösen több mint ezer rózsatövet ültettünk el a községben. Ha kinéz az ablakon, ott van a hivatal előtt az a japánbirs, piros virága van, ezt nagymamámtól, Háromszékről hoztam, a fél falut megtöltöttem vele. Szépvíz elnyerte a Virágos Magyarország környezetszépítő vetélkedő fődíját, azok a családok pedig, akik részt vesznek a versenyben, és tesznek a falu szépségéért, rendezettségéért, és gondozzák a virágokat, adókedvezményt kapnak. 

– Hogy nézett ki a település, amikor polgármester lett? Emlékszik még rá? Több mint húsz év telt el azóta.

– Igen. Amikor polgármester lettem, a falu központja romos állapotban volt: a községháza kapuján nem volt zár, a bejárati ajtó lánccal volt megkötve, a termekben olyan göröngyös volt a padló, hogy vigyázni kellett, hogyan jár az ember. Szintén a művészeti iskolából hozom magammal az érték fogalmát és azt a nagyon erős belső igényemet, hogy megőrizzem az elődjeinktől ránk maradt örökségünket. Fontos volt számomra tehát, hogy a falu központját és az itt található régi épületeket rendbe tegyük. Sokat közülük megvásárolt az önkormányzat. A község vagyonába került 11 ingatlan, a kultúrház és a hozzá tartozó sportbázis területe két és fél hektár, azt is megvásároltuk. A kultúrháznak egyébként a hátsó fala nem volt meg, amikor én idekerültem.  A fundamentum ki volt dőlve, a tetőszerkezet tartotta össze az épületet. Sokat dolgoztunk, a lelkemet benne tartottam, a részletekre odafigyeltem, olyan szakemberekkel, mesteremberekkel dolgoztunk együtt, akikkel szót értettem, akik igényesen dolgoztak. Egyetlenegy munkálat van a községben, amelyről ezt nem mondhatom el, az a szépvízi kultúrház felújítása, amit egy buzăui csoport végzett, a CNI (Országos Befektetési Ügynökség) finanszírozásával. 

– Szépvíz volt az első, ahol elindult a gázszolgáltatás. 

– Nem terveztem, hogy polgármester leszek – először tanácsos voltam, azt is a szüleim nyomdokában vállaltam el, fél év múlva alpolgármester lettem, majd ezt követően a község vezetője. Rengeteg ötletem volt, soha nem akartam és tudtam másokat lemásolni. Sörfőzdét akartam csinálni még a 90-es években, volt egy magyarországi partnerem, de közmű nélkül nem tudtam volna engedélyeztetni. Aztán ez csak terv maradt, de ahogy polgármester lettem, az volt az első célom, hogy a község közművesítését megoldjuk, mert ezt láttam a gazdasági fejlődés alapszükségletének. Keresztúr környékén én végeztem a talajtani munkákat, a gázszondák felállításánál, jó kapcsolatrendszert sikerült kiépítenem, aminek később jó hasznát vettük a gázszolgáltatás elindításánál.

– Más beruházásukra is jellemző ez. Fontos önnek, hogy az elsők között legyen?

– Elsőnek lenni – az jelenti a sikert! Ezért jó az az ötlet, ami a fejünkben születik meg, ha a szomszédot akarjuk másolni, abból már nehezen lesz siker – ezt tartottam, és ennek szellemében dolgoztam minden, a község számára fontos projektben. Az első átiratomat a patakmeder rendbetételével kapcsolatosan fogalmaztam meg, kilenc évig leveleztem a környezetvédelmi minisztériummal, már meg sem tudom mondani, hány miniszterrel, talán tízzel tárgyaltam. Többen itt jártak, szemrevételezték Szépvíz patakát, ígértek mindent, aztán Korodi Attila minisztersége alatt írta alá a papírt, és készült el a támfal. A SAPARD-programban a pályázatunkat akkor vittem fel Gyulafehérvárra, amikor még nem volt berendezve az irodájuk. Személyesen segítettem a bútorokat behordani. Az elsők között nyújtottuk be a pályázatot a megyéből. 
Sok más projektben sikerült az elsők között lennünk: a szennyvízhálózat kialakításában, a sportcsarnok építésében, a közvilágítás vezetékei és az esővízcsatorna földbe tételében…

– Térjünk kicsit vissza az értékmentésre, a hagyományok megőrzésére: községvezetői munkájához kapcsolódik a Szent László-kultusz helyi újraélesztése is. 

– A kultúra közel áll hozzám, néha meg is róttak azért, hogy talán a sport kárára billen el a mérleg.  Az első lépés az volt, hogy visszaállítsuk a faluban Szent László ünnepét. Tudni kell, hogy ez Szépvízen másképp zajlott le, mint a szomszédos településeken. A búcsús misét követően itt a sörkertben gyűlt össze a falu, gyermekkoromból arra emlékszem, hogy rengeteg idegen arc volt ilyenkor: valójában azok az elszármazottak, akik erre az ünnepre hazajöttek. A cigányok húzták a nótát, a flekkent sütötték, és a sörkert előtt táncolt mindenki. A férfiak kugliztak. Ezt a hangulatot szerettem volna visszahozni a sörkert visszarendezésével a kultúrház udvarán. Bogos Ernő barátom és osztálytársam megtervezte a sörkertet úgy, ahogyan az gyermekkorunkban volt, 2000-ben tartottuk meg itt az első Szent László-ünnepet. Aztán ez bővült. Beder Tibor földrajztanár, közíró, aki a Szent László király kultusz ápolását tűzte ki céljául, megkeresett az ötlettel, hogy építsük meg a faluban a Szent László teret. Ebben segített dr. Herceg Ágnes tájépítész, és Bocskai Vince szobrász tervezésében a téren megépítettük a szent király szobrát. Botár István régész bevonásával és édesapám emlékei alapján megkerestük a Pogány-havason a régi Szent László-kápolnát, feltártuk a helyszínt, és a faluközösséggel kalákában haranglábat állítottunk oda, aztán tagja lettünk a Kárpát-medencei Szentlászló Települések Baráti Szövetségének.

– Szóval megrótták, amiért a kultúra támogatása a sport rovására ment. Valós ez az észrevétel? 

– Attól függ, mihez hasonlítjuk, ha abból indulunk ki, hogy mielőtt polgármester lettem, a sportpálya melletti gesztenyefa alatt öltöztek a focisták, lovak legeltek a pályán, és szombatonként egyszer a trágyát le kellett takarítani, hogy játszani lehessen, akkor nem.  A pálya egyik sarkát a másikhoz viszonyítva 1 m 62 cm szintkülönbség volt. Most egy olyan focipályánk van, amelyen az FK Csíkszereda tartja az edzéseit, vízszintbe hoztuk, öntözőrendszert építettünk alá. Építettünk egy tornatermet, Borbély László miniszter nyilatkozta az újságban, hogy Szépvízen adja át az ország első tornatermét. Most pedig egy sportbázis építésére írtunk alá finanszírozási szerződést az Országos Beruházási Ügynökséggel. Azért van olyan sok közösségi tevékenység a községben, mert a helyi szervezetek működéséhez megteremtettük a feltételeket. Az elmúlt években ifjúsági szervezet, idősek klubja alakult, létrejött a Szépvízért Egyesület, a karatésokat, lovászokat, mezőgazdászokat tömörítő szervezetek alakultak, amelyek korábban nem léteztek, de nem is lett volna, ahol találkozzanak. Mindenkinek helyiséget adtunk, sportolóink, táncosaink, zenészeink vannak.

– Többször mondta, hogy a közösség hozzájárulásával sikerült megvalósítani a feladatokat. Hogy lehet vezetőként összefogni és egy cél érdekében mozgósítani az embereket? 

– Olyannyira jó volt a közösség, hogy kalákában építettük meg például a népi feredőket. Annak idején egy viszonylag fiatal vezetőtestülettel kezdtük el a munkát, nagy volt az elégedetlenség a községben, örültek tehát az emberek annak, hogy fejlődik a falu. Az emberek részesei akartak lenni ennek. Borzsovában, amikor a 90-es évek végén fedtük a kultúrházat, és hozta a cserepet a kamion, megkérdezte a sofőr: mit csináljon, hova üresítjük? Mondtam neki, álljon meg a kultúrház előtt az úton, megszaladtam magam a faluban, és annyian jöttek segíteni, hogy az első ember az autón bontotta a kötéseket, az utolsó pedig a kultúrház padlásán tette le a cserepeket. Működött tehát a közösségi élet. 

– Múlt időben beszél. Most is működik? 

– Változott. Valószínűleg a fiatalabb korosztályhoz, a koromból is adódóan, nem tudok annyira közel kerülni. Az is lehet, hogy ma másra van igény. Egyetlen dologtól félek, hogy ne menjünk el a giccs irányába. Ne veszítsük el a szépérzékünket. 

– Milyen gazdasági helyzetben hagyja a községet? 

– Úgy gondolom, két gazdasági ágazat van, ami itt a vidéken tömegeket foglalkoztathat: a helyi termékek feldolgozása és a turizmus. Mindkét területen sikerült olyan fontos lépéseket tennünk, amelyek megadják azt az alapot, amire hosszú távon lehet építkezni. Ennek megfelelően az öregek elbeszélése alapján újraélesztettük a káposztatermesztést. A Nád-dűlő fel volt hagyva, nem művelték meg, mert az ottani egyáras parcellákon gépekkel nem lehetett dolgozni. Több száz éves hagyományt élesztettünk újra azzal, hogy megszerveztük a közös káposztavágást és -vásárt, illetve a dűlőt behálózó öntözőrendszert kiépítettük. De vegyük számba évek szerint: 2011-ben 72 taggal elindult a Csengő Tejszövetkezet, 2015-ben megnyílt a tejfeldolgozó, 2016-ban elkezdtük a Székely Határőr Emlékközpont kialakítását, 2021-ben megnyitottuk. Közben 2018-ra a község infrastruktúráját is rendbe tettük, hiszen enélkül nem tud semmilyen, az előbb említett beruházás megvalósulni. 

– Ilyen hosszú aktív közéleti tevékenység után hogyan tervezi meg a hétköznapokat? 

– Nem gondolkodtam azon, hogy mit fogok csinálni. Fel vagyok rá készülve, hogy az előttem álló időszak sem lesz egyszerű. Pillanatnyilag úgy érzem, rövid távon a gazdaságom feladatai elfoglalnak, a Székely Határőr Emlékközpont vezetését is viszem tovább. Ha a község további vezetősége igényli, akkor civilként is szívesen segítem őket. Kulturális tevékenységek szervezésével is biztosan fogok foglalkozni, például a Kultúrcsütörtökök keretében.