– Jó reggelt, tiszteletem! Figyeljen, nem akarom, hogy izé... ööö... hogy mondjam... De a tegnap éjjel mintha valami kiabálást hallottam volna a maga lakásából…
– Csak a … izé… ööö… valami filmet néztem. Talán hangos volt?
– Hát, ha csak lehetséges, máskor egy kissé...
– Cseppet nagyothallok, tudja, és... Miért? Mit hallott?
– Valaki üvöltött meg szentségelt, és úgy káromkodott, hogy Mucsi Zoltán összetépné a diplomáját, ha hallaná! Most nem azért mondom, de...
– Ja, hát az csak egy ilyen izé film volt, realista film. Valakik traumatizálódtak, aztán szembesültek a traumáikkal. Kemény, emberi drámák: a lélek tengerének langy áramlatait megakasztották a felszín alatt leselkedő képmutatás zátonyai, amitől az érzelmek hullámtaraja döngve tört meg az emberi élet rögös partjain, minekutána...

– Értem én, értem, de aztán éjfél körül valaki azt sikoltotta, hogy „Meghalok, meg fog ölni, segítség!”.
– Őszinte volt a főszereplő… kiadta ma­gából, aminek ki kellett jönnie. Tudja, hogy van az…
– Na, de a műsor maguknál este tízkor kezdődött és hajnali egyig ment. Milyen filmeket néz maga?
– Ez ilyen kőkemény, realista dolog volt, semmi flanc, semmi nyál, és amiben mindenki traumatizálódik. Még az is, aki traumatizál. Ilyen instant trauma, tudja, amikor valaki traumatizál valakit, és ezalatt ő is gyötrődik a sok gyötréstől, amit okoz, és közben ordít kínjában...
– De az éjjel nemcsak egyvalaki ordított ám!
– Nézze, legalább tíz szereplője volt annak a filmnek, és az összes szereplő traumatizálódott. Mind egy szálig. A tízből hárman már eleve traumatizáltak voltak, aztán a hallottak hatására a többiek is csatlakoztak. És persze leordították emezek fejét, amiért nem képesek felülkerekedni a traumáikon, vagy elvinni ezt a traumát valami pszichológushoz, hogy megszelídítse. És ezért újfent üvöltözni kezdtek. Szóval se vége, se hossza…
– De valaki azt hörögte, hogy „Meghalok, meg fog ölni, segítség!”.
– Az a főszereplő volt, akinek van egy death metal együttese...
– Aztán mintha valami bútorokat vag­dostak volna a falhoz… De tényleg! Milyen marhaságokat néz maga éjszaka???
– Egy kőművesbrigádról szólt a film. Éppen szerelték szét az állványokat, és leesett egy-két pannó. És közben megittak néhány sört, amitől eszükbe jutottak a traumáik. És elkezdték feldolgozni, mint egy csoportterápián. Most képzelheti... Ha egy teljes brigádra való, marcona, kemény ember hirtelen elkezdi feldolgozni a traumáját, hát az nem egy óvodai csendes pihenő…
– És mi a francot építettek ezek?
– Valami templomot...
– Ilyen csúful káromkodva?
– Na, bumm! Úgyis felszenteli majd a pap…
– Na és aztán megoldották a traumáikat?
– Feldolgozták!
– Micsodát?
– Feldolgozták a traumáikat. Így mondják: a traumákat feldolgozzák. Mielőtt a trauma dolgozná fel az embert. A traumát feldolgozzák, mint a vágóhídi nyesedéket: a végeredmény ugyanúgy egy rakás szar, de legalább virslinek nevezzük…
– Most már az is érdekelne, hogy feldolgozták ezeket a traumákat, vagy ez egy filmsorozat?
– Á, dehogy! Ez egy dogmafilm, nem operett. Amúgy meg a fene tudja, mert bealudtam...
– Mindenesetre megkérném, hogy máskor... Na, de az a két nagy kaniszter akkumulátorsav, az minek magának?
– Savazom a budikagylót.
– Ötven literrel?
– Nem tudom, miféle alak volt az előző lakó, de olyan lerakódás van azon a szaniteren, hogy csak a sarki kocsmában merek szarni! Egyébként meg, jöjjön át valamelyik percen, igyunk meg egy kávét vagy sört, ismerjük meg egymást. Talán önnek is vannak traumái, amit szívesen megosztana valakivel...