Nem történt ez másképp az idén sem, így a húszfős lelkes kis csapatunk pénteken reggel, miután komótosan bepakoltunk az autókba, illetve a kisbuszba, ahol a poggyászok úgy álltak egymás mellett és egymáson, mint a heringek a konzervdobozban, útnak indultunk a Zsil völgye irányába. Viszonylag hosszú út állt előttünk, de a jó társaság meg a jó hangulat feledtette az út hosszúságát. Többször tartottunk kisebb pihenőket, hogy komfortérzetünk valamelyest helyrebillenjen.
A Hátszegi-medencéhez érve a már szokásos helyen, a bölényrezervátum közelében lévő étteremben fogyasztottuk el ebédünket, majd a Bóli-barlang csalogatott magához, ahol a kinti hőség után kellemes, hűs levegő fogadott. Örömmel vettük tudomásul, hogy a barlang szomszédságában lévő kutyamenhely már nem működik, amely az utóbbi években még eléggé nagyszámú lakót tudhatott magáénak. Ezt követően a Véka-szurdok kacskaringós, mészkővel körbeölelt patakmedrét csodálhattuk meg, és mivel a vízszint alacsony volt, így akadálytalanul végigsétáltunk a szurdokon. A kora esti órákban meg is érkeztünk a szálláshelyre, mely Lupény végében található, elfoglaltuk szobáinkat, majd egy rövid megbeszélés után nyugovóra tértünk, hiszen másnap reggel indultunk az emléktúrára.
Kipihenve magunkat, nagy lelkesedéssel készülgettünk, tízórait pakoltunk és vártuk, hogy útnak induljunk a találkozóhelyre, a Kampuseli vadászházhoz, ahonnan a gyalogtúra indult. Érkezésünkkor már népes csapat fogadott, és utánunk is még elég sokan érkeztek. Jó volt a sok ismerős arcot megpillantani, akikkel már az előző túrákon találkoztunk. Nem töltöttünk sok időt a kiindulóponton, így nekivágtunk a gyaloglásnak. Pár száz métert haladtunk még az erdei úton (amely ha járható lenne, egészen Herkulesfürdőig lehetne menni autóval), majd eltértünk észak felé, és nekivágtunk a hegynek, mivel több mint 900 méter szintkülönbséget kellett leküzdeni. Eleinte erdős részen vezetett az ösvény felfelé a Soarbele völgyön, majd egy régi útból vájt patakmedren haladtunk tovább, melyben nem kevés, méretes követ állított elénk akadályként az egykor ott lezúduló patak. A fák nyújtotta árnyéknak igencsak örültünk, mert a nap egyre magabiztosabban szórta ránk sugarait. Szerencsénkre ezzel a szintkülönbség felét magunk mögött tudhattuk. Kisvártatva a Soarbele-völgyben rejtőző Feneketlen tavat pillanthattuk meg, itt egy rövidebb pihenő alatt gyönyörködhettünk a táj szépségében, ahol a magas fákat már felváltották a törpefenyők.

Az 1935 méter magasan fekvő Paltina-nyereg már nagyobb teret adott a lökdösődő kedvű szélnek, magunkra is szedtünk még egy réteg ruhát. Itt Bodó József tanár úr egy rövid történelmi ismertetőt tartott, majd nyugati irányba felkapaszkodtunk a Godján-hegység főgerincére, közeledve lassan utunk céljához, a Paltina-csúcs 2152 méter magasan fekvő sziklájáig. Itt egy hosszabb pihenőt tartottunk, elfogyasztottuk jól megérdemelt elemózsiánkat egy szélárnyékos helyen, gyönyörködve a kilátásban, és elkészült a csúcsfotó is a népes csapatról. 
Túravezetőnk, Dobner Imre ismertette a minket körülvevő hegyeket, csúcsokat. Keletről a Kis-Retyezát és a Páring integetett, északkeleti irányból a Retyezát látszott. Ha déli irányba tekintettünk, a Vulkán-hegység jellegzetes Oszlea gerincét láthattuk, nyugatra a Mehádiai-hegység, a Cserna völgye tárult elénk csalogatóan. Miután magunkba szívtuk a táj szépségét, elindultunk visszafelé egy másik, kissé meredekebb útvonalon.
Az autókhoz érve bevártunk mindenkit, majd visszatértünk Lupényba, ahol a szervezők meleg, ízletes vacsorával vártak bennünket, ezt követően kiosztották okleveleinket, és megköszönték, hogy ilyen szép számbanrészt vettünk az eseményen. Mi pedig hálásak lehetünk, hogy ilyen gyönyörű tájakon kalauzoltak bennünket, és már akkor eldöntöttük, hogy ha az égiek is úgy rendelkeznek, akkor jövőben is találkozunk ugyanitt!
A csíki csapat még egy kisebb közös énekléssel, a napi élmények elbeszélésével folytatta az estét, majd aludni tértünk. 
Egész éjjel zuhogott az eső, így a vasárnapra tervezett hegyi túra elmaradt, de nem tétlenkedtünk így sem, hiszen egy kedves ismerősünk, László Bernadett tartott unitárius istentiszteletet Petrozsényban, akit megtiszteltünk jelenlétünkkel. Lelkileg feltöltődve vágtunk neki egy rövidebb autózásnak, és meglátogattuk a Lolája vízesést, valamint a Malomvíztől pár kilométerre található Kolcvárat, melyet a Kendeffy család építtetett a 14. században, majd egy finom estebéddel zártuk a kiruccanást.
A negyedik nap reggelén is nagy volt a nyüzsgés a szálláshelyen, ugyanis pakoltuk össze csomagjainkat, és indultunk haza, de útközben még felfrissítettük magunkat Vízaknán. Végül élményekkel feltöltődve érkeztünk haza a késő délutáni órákban.

Hajnód Katalin