Dávid kiválasztásának történetében elhangzó mondat – amely az Úr szava Sámuelhez – mély mondanivalót hordoz magában, mert valahol az élet értelmét fogalmazza meg: „Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (1 Sám 16, 7)
Mennyi fölösleges erőlködéstől tudnánk megszabadulni, ha hittel fogadnánk a Szentírás ezen szavait és nem a mások tetszését keresnénk. Van Valaki ezen a világon, aki látja a szívemet, a törekvéseimet, aki igazán ismer engem. Ő már látja bennem a lehetőségeket, amikor én még nem is sejtem. Mint ahogy látta Dávidban is, amikor még senki más rajta kívül. Sámuel, Isten embere is csak akkor keni fel Dávidot az Úr sugallatára, amikor a szeme elé kerül. Ez nagyon fontos pillanat, mert önmagunkban és másokban is csak Isten segítségével tudjuk felismerni azt a kincset, amit a Teremtő az emberek szívébe rejtett.
A felbecsülhetetlen érték bennünk van, csak már megszoktuk, ezért nem ismerjük fel és nem is foglalkozunk vele. Azokat a dolgokat tartjuk sokra, amiért sok pénzt fizettünk, ami a külső szemlélőnek fontos. Az igazság azonban éppen az, hogy minden, ami valóban értékes az életben, ingyen kapjuk: a hitünket, reményeinket, a családunk, gyermekeink, barátaink és hazánk iránt érzett szeretetünket, az értelmünket, a lelkünket, a testünket, álmainkat, ambícióinkat, intelligenciánkat. Mindezek a felbecsülhetetlenül nagy értékeink ingyenesek és ezeket a szívünkben, vagyis a bensőnkben hordozzuk. „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” Mindazt tehát, amitől igazán emberek tudunk lenni és boldogok. 
Dávid életpéldája erről tanúskodik. Sikeres uralkodó lesz és ennek egyik oka éppen az volt, hogy bensőjének világát, Isten iránti szeretetét, barátságát Jonatánnal, Saul király felkentségét értéknek tartotta és helyén kezelte ambícióit, sikereit.
Szent János evangéliumában olvassuk (Jn 9, 1–41), hogy a vak meggyógyul és látni kezd, s ezzel együtt egyfajta szembenállással találkozik. Hasonlóan történik életünkben is, ha megnyílik a szemünk arra, hogy a felbecsülhetetlen kincsekre fordítsuk a figyelmünket. Annak ellenére, hogy a környezetünk egészen mást sugall. Házunk leéghet, autónk tönkremehet, vállalkozásunk kudarcba fulladhat, de ezek mind pótolhatók, bár sokat fizettünk értük. De a másoktól kapott szeretet, igazi énem értékességének felismerése, a gyermekek tekintete stb. pótolhatatlan kincsek. Amit csak az Úr lát és mindazok, akik engedik, hogy az Úr segítse őket így látni. 
Legyen kedves számunkra az Úr ügye, mindaz a felbecsülhetetlen érték bennünk és másokban, amely a közelgő húsvéti misztérium kegyelmeiből fakad.