Hirdetés

Az alsósófalvi Tájház

HN-információ
Vidékünkön számos különleges falumúzeum található. A kérdéseket, hogy kiknek köszönhetően jöttek létre, hogyan maradnak folyamatos működésben, illetve milyen tárlatokat, történeteket ismerhetünk meg általuk, megválaszoljuk a tájházakról szóló sorozatunkban. Az alsósófalviakban többször megfogalmazódott egy falumúzeum vagy tájház létrehozásának igénye, amely őrizné a régi idők hangulatát, annál is inkább, mert egyre gyorsabban alakul át a világunk: olyan úton járunk, melyen veszendőbe mehetnek, feledésbe merülhetnek a múlt értékei is. Tíz évvel ezelőtt gondolta úgy a helyi pedagógusok kis csoportja, hogy ideje lépni. Volt ugyan már néhány tárgy a birtokukban, de akkor hozzáláttak továbbiak gyűjtéséhez, hogy a letűnt életforma emlékeit minél hitelesebben tudják ábrázolni és bemutatni az új generációk számára. Szerencsés pillanat volt, amikor új épületbe költözhetett az addig az iskola szomszédságában működő orvosi rendelő, az üresen maradt épületben ugyanis – amely az önkormányzat birtokában van – három helyiségből kettőt néprajzi gyűjtemény létrehozására szántak, egyben pedig a falu jeles szülöttje és egyben az iskola névadója, Sükösd Ferenc (1937–1972) festőművész emlékszobáját rendezték be. A Tájház létrehozásának kezdeményezője Ráduly Jolán tanítónő volt, aki az akkori alpolgármester, Káli Árpád támogatásával körlevelet írt a falu lakóinak, hogy segítsék a tárgygyűjtés folyamatában. Az iskola tanulói, de a szülők is nagy lelkesedéssel segítettek. 2011 októberében Fülöp András, id. Kacsó Lajos, Fülöp Ildikó és Biró Judit segítségével megjavították a kerítést, a kaput, majd a lelkes „farsangtemető asszonyok” önzetlen munkája révén ki is meszelték a helyiségeket. [caption id="attachment_131664" align="aligncenter" width="2560"] Örömteli hangulatban. A Tájház számos gyermekprogramnak is helyet ad
Fotók: Simó Márton[/caption] Az összegyűlt tárgyak még nem töltötték be ekkor a két szoba terét, de hozzáláttak a berendezések elhelyezéséhez, hogy lássák, mire van még szükségük. Felvetették a szövőszéket, illetve külön tárgycsoportokat hoztak létre a különböző mesterségeknek a külső szobában. A hátulsó házban – a nagyobb helyiségben – lakószobát alakítottak ki, amelyhez immár célirányosan gyűjtötték a berendezési és dísztárgyakat. A helyiek ma már reprezentatívnak, elfogadhatónak tartják a kiállított tárgyak mennyiségét, de azért folyamatosan gyűjtenek, bármilyen múltbeli tárgyat, dokumentumot, fotót, könyvet elfogadnak megőrzésre, és nagy öröm, ha bárki, csak egy darabbal is, de gazdagítja szülőfaluja itt létrehozott népművészeti gyűjteményét. A Tájház a közös és a megtartó emlékezés színhelye, olyan környezet, ahol magára ismerhet a hely embere, ahol a lelke megnyugodhat, és visszatekintve a múltba átélheti a letűnt korok lassúbb, de erkölcsi értékekben gazdagabb hangulatát. Mind tanév közben, mind a szünidőkben számos programot szerveznek itt elemi és felső tagozatos gyermekek számára. A Tájház látogatható, gondnoka Ráduly Jolán, akinél a 0740-123033 telefonszámon lehet időpontot kérni és egyeztetni.

Simó Márton



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!