Pünkösd havának második szombatján a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület szervezésében, útnak indultunk Csíkszentmihály felé, hogy a megbeszélt időpontban találkozzunk a település vasútállomásán a vállalkozó szellemű túratársainkkal. Az előrejelzés nem kecsegtetett sok jóval, de arra azért mégsem számítottunk, hogy a környező hegyeket, beleértve az utunk során érintett egyik hegytetőt is friss hóréteg borítja. Végül 28 lelkes és bátor túratárs gyűlt össze, így vonatra szállva utaztunk tovább Lóvészig, innen indult túránk gyalogos része.
A vonat kényelmét elhagyva, utunk kisebb emelkedővel kezdődött, időnként rövidebb pihenőket tartottunk, majd pár kilométer megtétele után felértünk túránk legmagasabb pontjára, az 1290 méter magas Lóvészi-tetőre, amely nem túl barátságos időjárással fogadott, de szerencsére az éjszaka során lehullott hónak már nyoma sem volt. A csúcsfotó elkészítését a télies, hideg szél igencsak megsiettette. Mindezt leszámítva szép panoráma tárult elénk, északra a Naskalat magasabb részeit, a Hagymás-hegységet, nyugatra a Hargita-hegyvonulatát a Csíki-medencével, keleti irányba a Csíki-havasokat láthattuk.
Továbbhaladva már csak ereszkedtünk befelé, és az idő is javulni látszott. Nemsokára elértük a Csorgó erdőrészt, ami egy állandó vízhozamú forrásról, a Csorgókútjáról kapta a nevét, még a nagyobb aszály idején is szomját olthatja az erre járó. Egy hosszabb pihenőt tartottunk, majd továbbhaladva elhagytuk a Kőtöztetőt, és már a lóvészi tanyavilág virágos rétjein, méhlegelőin találtuk magunkat. A vadvirágos réten sok szépséget pillanthattuk meg, többek között tavaszi tárnicsot, kankalint, fehér és lila kosborokat. A Kőd-erdő felé közeledve egy csorda mellett haladtunk el, majd az erdő széléhez érve megtartottuk a várva várt ebédszünetet. Elemózsiánkat elfogyasztva indultunk tovább, egyre beljebb haladtunk a Kőd-erdő égig érő fái között, mintha óriások földjén járnánk. Nemsokára egy vadetető mellett vezetett az utunk, láttunk is sok medve-, szarvas- és őznyomot. Erdei utunkon mindvégig madárének kísért bennünket. Amint az erdőből kiértünk, túravezetőnk egy pöfeteggombát talált, néhányan meg szegfűgombát gyűjtögettünk az utunkba eső legelőn.
Egy szűk órányi járást követve már megpillantottuk az első henye boroszlánbokro­kat, nemsokára már illatozó, rózsaszínű szőnyegben gyönyörködhettünk, szépségét a felhők közül előbújó nap sugara fokozta. A cserjék között sétálgatva erős késztetést érezhetett az ember, hogy minden bokrot fotón örökítsen meg. Itt készült el a cserevirágos csoportkép, amely után folytattunk gyalogtúránkat Vacsárcsi irányába, érintve egy kéknefelejcsmezőt, és egy riadt őzet is volt alkalmunk megpillantani. A településre beérve a műutat követve visszatértünk autóinkhoz, ahol túravezetőink, Márton Gyula és Adél megköszönte, hogy nem riadtunk vissza a kedvezőtlennek tűnő időjárástól, és hogy velük tartottunk a 22 kilométeres túrán. Mi pedig hálásak lehetünk, hogy ilyen szép vidéken kalauzoltak bennünket.

Hajnód Katalin,
Csíkszereda