Nemcsak hon­is­me­re­ti, történelmi, kis­ba­kan­csos vagy tel­je­sít­mény­tú­rák vannak a Csík­szé­ki Er­délyi Kár­pát-Egyesület éves tú­ra­ter­vé­ben, hanem nagyon népszerű virágnéző útvonalak is: egyre többen igénylik megcsodálni, megszagolni saját élőhelyén a virágokat, közben egyre nagyobb kedvet kapnak a túrázáshoz.
Idén korán jött a tavasz, ezért az eddigi években ta­pasz­talt májusi virágzással ellentétben, idén már április folyamán teljes pompájuk­ban illatoztak a tavaszi virágok. Ezért szombaton, április 20-án felkerekedtünk, hogy számba vegyük a Kőd-erdő alatt a térség egyik legnagyobb he­nye­bo­rosz­lán-populációját. Szívesen eljárunk ide minden évben, mert nemcsak a népies nevén cserevirágot, de tárnicsokat, kosborokat, kéknefelejcset, kankalint, kucsmagombát is láthatunk. Utóbbit le is szedtük.

A jól bevált 20 km-es útvonal Lóvészen kezdődik, ezért Szentmihályon gyülekeztünk a vonatállomáson, és amíg vártuk, hogy vajon felférünk-e mind a 29-en arra az egy vagonra, optimistán nézegettük a két napja még fehéren tündöklő Lóvész-tetőt. Közeledve a csúcshoz, immár gyalogosan, találtunk is hóból éppen eleget ahhoz, hogy a rövidnadrágos túratársat a közepébe állítva fotózkodjunk.
Nem féltünk mi az áprilisi hótól, el is pucolt hamar, ereje van már a napnak. Olyan szépen kísért végig a madárfüttyös ösvényeken, a lóvészi tanyavilág gondozott portái között, majd Szent Ilona virágos rétjein, hogy öröm volt mendegélni, meg-megállni. Közben túravezetőnk, Márton Gyula felsorolta a körülvevő hegyek, dombok, dűlők nevét. Így ismerhették meg a résztvevők a Csorgó kútját, a Kőtöztetőt, Balaskót, de láttuk a fehéren csillogó Hagymás-hegységet, Fekete-Rezt, a Csíki-havasok nagyjait…
A Kőd-erdő sarkához érve minden évben letelepedünk ebédelni, majd bevetjük magunkat a fenyőóriások közé. Mindig lenyűgöz ez az erdő belülről, olyan égig érő, sejtelmes, puha mohás, csendes, és mindig valaki megkérdi, hogy miért ez a neve. Nem tudtuk soha megfejteni. Az erdőből kiérve már nem kellett sokat várni a csodára, szinte hamarabb vette észre az orrunk, hogy közeledünk. A henye boroszlán védett virág, kúszó, bokorszerű ágai a földön hevernek, de illata az égig ér. Nem lehet betelni vele, minden bokor mellé le akar ülni az ember, mindeniket meg akarja szagolgatni, fotózni. Ezen a helyen lehet látni legtöbb túrázót négykézláb, és mindenki megígéri, hogy jövőben is eljön, de valószínű, hogy már holnap és elhoz mindenkit a családból.
Szeretünk túrázni, mert min­dig valami boldogsággal a szívünkben térünk haza. Néha jól megfúj, eláztat, behavaz, de mégis képesek vagyunk meglátni a minket körülvevő természet szépségeit. Menjetek el ti is a Kőd-erdőbe, szerezzen nektek is örömet, télen-nyáron! 

Márton Adél, Csíkszereda