A gyász közismert fogalom, mégis nehéz meghatározni. A szakértők egy része egy szeretett személy elvesztését követő reakcióként értelmezi, míg mások egy megterhelő élethelyzetet, egy kiemelt jelentőségű értéket, traumát, veszteséget vagy az élet megváltozását követő magatartásmódokat érti alatta. Dr. Bálint Blanka csíkszeredai mentálhigiénés segítővel, gyászcsoportvezetővel jártuk körbe a témát. Nemcsak maga a halál, hanem számos más veszteség is válthat ki gyászreakciót: a munkahely elvesztése vagy nyugdíjazás, a válás, az egészséges gyermek ideálképének vagy saját egészségünknek az elveszítése, sérült gyermek születése, fiatalságunk elmúlása stb., de a koronavírusos helyzet is egy társadalmi szintű gyászfolyamatot indított el, amit kollektív gyásznak neveznek. Egyéni szinten a legintenzívebb veszteség a haláleset, de sokak számára ehhez hasonló a válás is. Felkészülés Bálint Blanka szerint nem csak lehet, fel is kell készülni a veszteségre. Hangsúlyozza azonban: a felkészülés nem jelenti azt, hogy nem kell szembenéznünk a mérhetetlen fájdalommal. – Az a legfontosabb, hogy elfogadjuk halandóságunkat. Bármennyire nem akarunk tudomást venni róla, ha jól belegondolunk, ez az egyetlen biztos esemény az életünkben. A halál tehát nem büntetés, hanem az élet elkerülhetetlen része, amivel előbb-utóbb mindenkinek szembesülnie kell. Elveszítjük ismerőseinket, barátainkat, családtagjainkat, és mi magunk is meghalunk. Ha ennek tudatában élünk, nemcsak a veszteségeket könnyebb elfogadni, hanem teljesebb életet is élhetünk. A gyász szakaszai A különböző szakaszok elkülönítése kultúránként változó, ezek ismerete segíthet rendszerezni a zavaros érzéseket – megnyugtató tudni, hogy a harag, a düh, az irigység vagy a bűntudat tipikusan olyan érzések, amelyeket a gyászolók gyakran éreznek a bánat és a fájdalom mellett, ám ebben nincs semmi abnormális. A gyász szakaszainak (sokk, kontrollált szakasz, tudatosulás, átdolgozás, adaptáció) ismerete tehát segíthet a gyász folyamatának megértésében, de semmiképp nem jelenti azt, hogy ezeken a szakaszokon mindenki végigmegy, ráadásul éppen ebben a sorrendben. – Hangsúlyozom, hogy a gyász egyénileg változó folyamat, aminek a megélése nagyon sok mindentől függ. Nagyban meghatározza az életkorunk, nemünk, megküzdési képességünk, neveltetésünk, személyiségünk, vallásosságunk, de az is, hogy milyen korábbi veszteségeink voltak, van-e más stresszfaktor, ami a veszteséggel együtt következik be, milyen volt a viszonyunk az elhunyttal, függ az elhalálozás módjától, és még sorolhatnám – részletezte Bálint Blanka. Fontos szót ejteni az úgynevezett jogfosztott gyászról is, amikor a társadalom nem tartja jogosnak a gyászt. Ez adódhat egyrészt a kapcsolat jellegéből, amikor az elhunytat és a túlélőt nem tradicionális kapcsolat kötötte össze (például házasságon kívüli kapcsolat), de kiterjedhet a veszteségre is, amikor tagadjuk a veszteség jelentőségét (például abortusz, perinatális veszteség). A jogfosztottság ugyanakkor a gyászolókra is vonatkozhat, amikor nem ismerik el bizonyos csoportok gyászolási képességét (például gyermekek, szellemi fogyatékkal élők stb.). Időtartama A gyász ugyan mindenki számára eltérő időtartamú és intenzitású, ám nagyjából egy év az az időtartam, ami alatt lezajlik az összes ünnep szerettünk hiányában Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben folyamatosan nagyon mélyen gyászolunk, ugyanis hullámzó folyamatról beszélünk. Idővel az intenzív gyászérzés szakaszai egyre rövidebbek lesznek, ezzel párhuzamosan a nyugodtabb időszakok pedig egyre hosszabbak. Sok múlik azon is, hogy állunk hozzá, mit kezdünk a helyzettel. Testi és lelki tünetek A tünetek nagyon sokfélék, egyrészt jelen van a szomorúság, bánat, fájdalom, kiüresedettség, elkeseredettség, tehetetlenség, fásultság, reményvesztettség, magányosság, életkedv hiánya, de ezek mellett megjelenik a félelem, az egyedülléttől, a betegségtől való szorongás, de a saját halálfélelem is gyakran megjelenhet. – Beszélnünk kell a haragról is. Gyakori ugyanis, hogy a gyászolók erőteljesen keresik a hibást, aki felelőssé tehető a halálesetért. Ez lehet az egészségügyi személyzet, a kezelőorvos, de maga az elhunyt személy is. A harag ezenkívül irányulhat Istenre is, amiért megengedte vagy nem akadályozta meg a veszteséget, de a gyászoló akár önmagát is okolhatja hozzátartozója haláláért – ekkor beszélünk bűntudatról, ami általában minden gyászban megjelenik. Ezenkívül gyakori a csökkent önértékelés, a környezettől való elszigetelődés, koncentrációs nehézségek, feszültség, ingerlékenység, a teljesítmény csökkenése, döntésképtelenség vagy az átgondolatlan döntések megjelenése is. Mint mondta, a testi tünetek általában a gyász kezdeti időszakában erőteljesek. Ez lehet rosszullét, torokszorítás érzése, fulladás, légszomj vagy a gyomor összeszűkülése. Ám a későbbi szakaszban is felléphetnek olyan testi tünetek, mint a mellkasi szorítás, palpitáció, szédülés, fejfájás, alvászavarok, zajérzékenység, gyengeség, fáradtság, kimerültség, erőtlenség, a libidó csökkenése vagy hiánya, izomfájdalmak, szájszárazság, étvágytalanság, puffadás, teltségérzés, émelygés, hasmenés vagy székrekedés. Gyakori az elhunyt életének utolsó időszakára jellemző tünetek vélt vagy valós megjelenése is. Ezenkívül meg kell említeni a percepciós zavarokat is. Bálint Blanka szerint számos gyászoló számol be az elhunyt jelenlétének érzékeléséről, például hallja maga mellett a halott lélegzetét, a járókelők között felfedezni véli egykori szerettét, az üres szobában mintha hallaná a hangját stb. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyász kezdeti időszakában ezek a jelenségek természetesek, és nem tekinthetők pszichotikus jegynek, amennyiben alkalmiak, rövid ideig tartanak, és kizárólag az elhunytra vonatkoznak, valamint nem társulnak a pszichózis egyéb tüneteivel. Szeretteink támogatása – Szerintem a legfontosabb a gyászoló érzéseinek meghallgatása. Egyszerűnek tűnik, pedig gyakran megijedünk, ha egy gyászoló elkezd sírni, és ahelyett, hogy elviselnénk a fájdalmát, gyorsan eltereljük a figyelmét, vagy üres, hamis megnyugvást kínáló szavakkal próbáljuk megnyugtatni. Soha ne mondjuk, hogy tudom, mit érzel. Honnan is tudhatnánk, hogy mit él át a másik? Helyette kifejezhetjük együttérzésünket, törődésünket, gondoskodásunkat, támogatásunkat. A gyászcsoportvezető kiemeli, hogy az érzések meghallgatása mellett nagyon fontos azok elfogadása is. Mit jelent ez? A bánat, a fájdalom, a szomorúság érzéseivel még esetleg tudunk valamit kezdeni, de mit csinálunk, ha a szerettünk a lelke mélyén a halottra haragszik, mert itt hagyta őt? Megmondjuk neki, hogy nem kellene így éreznie? Ezt a gyászoló is nagyon jól tudja, de akarattal nem lehet az érzéseket megszüntetni. Ne mi mondjuk meg, hogy mit érezzen és mit ne érezzen egy gyászoló! Ugyanilyen a bűntudat is, ami általában minden haláleset után megjelenik, még akkor is, ha legtöbbször nincs realitásalapja. Nem érdemes racionális síkon szembeszállni, többet segíthetünk, ha hagyjuk, hogy kimondja, és elfogadjuk az érzéseit. Az is lényeges, hogy ne féljünk beszélni az elhunytról. A teljes élet velejárója a szenvedés Dr. Bálint Blanka arra hívja fel a figyelmet, hogy a veszteség feldolgozásában a legfontosabb lépés az érzéseink, a fájdalom elfogadása. A gyász elfojtása ugyanis számos negatív következménnyel is járhat: a személyiségfejlődés megrekedése, szorongáskészség, depresszióra való hajlam, alkoholabúzus vagy más devianciák kialakulása, de kialakulhat akár egy „érzelmi vízzáró réteg” is. – Mivel nem tudjuk megválogatni, hogy melyik érzésünket nyomjuk el, ezért a negatív, fájdalmas érzelmek elfojtásával együtt elfojtjuk a pozitívakat is, mint amilyen az életöröm, a jókedv vagy a hála. Szintén sokat segíthet érzelmeink kifejezése, akár szóban, de a rajz, a művészet is nagy segítség lehet. – Általában nehezen fogadunk el segítséget, szeretjük úgy látni és láttatni magunkat, mint aki nem szorul rá, pedig szükséges. A hozzátartozók az esetek többségében segíteni akarnak, de nem tudják, miként. Ezért is fontos közölni, mire lenne szükségünk. Ide tartozik a szakértők, mint például pszichológus, pap, lelkész, gyásztanácsadó segítségének elfogadása, de nagyon sokat segíthet a gyászcsoporthoz való csatlakozás vagy a szakkönyvek olvasása is. Mindemellett elengedhetetlen, hogy figyelmeztessük magunkat a testi egészségünk megőrzésére, ne hanyagoljuk el az étkezést, még ha sokszor nehezünkre esik is, próbáljunk pihenni, még ha nehéz is az elalvás, de hasznos a testmozgás is, legyen szó régi rutinhoz való visszatérésről vagy egyszerűbb testmozgások beiktatásáról, mint például a séta. – Központi szerepe van annak, hogy türelmesek legyünk saját magunkkal, az érzéseinkkel szemben is. Nem várhatjuk, hogy egy ilyen megterhelő élethelyzet után egyik napról a másikra elmúljon a bánatunk, vagy minden ugyanolyan legyen, mint a veszteség előtt. Sőt nem is kell, hisz a gyász átélésének folyamata gyakran egyfajta fejlődési lehetőséget is magában rejt. Mint megtudtuk, ezt a folyamatot poszttraumás növekedésnek is nevezik, azáltal ugyanis, hogy valaki megküzd ezzel a helyzettel, személyiségnövekedést érhet el, ami lehet értékrendbeli változás, személyes erő megnövekedésének érzése, szorosabb és nagyobb intimitással megélt kapcsolatok, új lehetőségek vagy akár új életpálya felfedezése, de nem ritka a spirituális növekedés sem. – Én például tizenegy évvel ezelőtt, középső kisfiunk hirtelen halála után éreztem erős késztetést arra, hogy a gyásszal foglalkozzam, ezáltal méltó emléket állítva neki. Ezért végeztem el egy mentálhigiénés segítő mesteri képzést, valamint egy gyászcsoportvezető-képzést, hogy ne csak laikusként tudjak segíteni a gyászolóknak. Számomra ezt Yehuda Bacon szavai fejezik ki a legjobban: a szenvedésnek csak akkor van értelme, ha te magad leszel más. A gyász feldolgozása ilyen értelemben nem csupán visszatérés a korábbi állapothoz, hanem egy fejlődési lehetőség is, ami sokak számára mély és tartós változást jelent – mondja Bálint Blanka.

Török Kata