Szemlélve a nyitott, huzatos peront, nem lehetett könnyű a villamosvezető élete télen és szeles időben.
A másik nagy teremben már a közúti közlekedés történetével ismerkedhet a betérő. Az első míves darab egy 1818-ból származó kerékpár. Azért, hogy a különbséget érzékeltessék a kiállítók, melléje – némi reklámcélzattal – egy Lime S3-as elektromos rollert állítottak. A bicikli témakör mellett maradva, kiállították a hölgyek divatos, 1895-ben készített kerékpárosruháit. Adtak a csínre, s természetesen, a nadrág alsó részét szorosan összefogták, hogy ne akadhasson a láncba.
A bevezető után már a motorral hajtott járgányok sorakoznak. Az 1885-ben gyártott, petróleummal hajtott Daimler motor igencsak bum­fordi, váza még javarészt fából készült, s mint a gyerekbiciklin, két oldalkerék is biztosította a stabilitást. A rendőrök sem írhatták fel tulajdonosát gyorshajtásért: maximális sebessége 12 km/óra volt.

Egy kis bricskára emlékeztetett a Benz motorkocsija (Benz Patent-Motorwagen), mégis ezt a típust tartják az első modern autónak, s már sorozatban is gyártották. A háromkerekű közlekedési eszközt egy egyliteres egyhengeres motor hajtotta. A „jó bornak is kell cégér” elv alapján a kocsit a konstruktőr felesége, Bertha Benz azzal reklámozta, hogy egy nagyobb, majd’ kétszáz kilométeres úton bizonyította megbízhatóságát. Az „autó” ára egyébként nem volt alacsony, az egyszerű konstrukció mai árakon 4500 dollárt kóstált.
Egy kicsit térjünk vissza a motorkerékpárokhoz: a BMW R 62 típusú példányt 1928-ban gyártották, s ránézésre is gyönyörű. A 745 köbcentis motorja hat litert fogyasztott száz kilométeren. Az oldalkocsis változata már a családokat célozta meg.
Mégis, ha a legszebb kiállított verdát kellene említeni, akkor egy 1933-as Röhr Type F típusra szavaznék. A luxusautót három évvel korábban kezdték gyártani, s útfekvése kiváló volt. 3287 köbcentis motor hajtotta, végsebessége 125 km/óra volt. A teljesítménynek megvolt a hátulütője is, hiszen 17 litert fogyasztott száz kilométeren. A típusból – a cég csődje miatt – csupán háromszáz darab készült, így az autó minden tulajdonos és múzeum féltett kincse.
Még hosszan sorolhatnám a látnivalókat. Megcsodáltam az 1954-es EMW versenyautót, aminek végsebessége 235 km/óra volt, majd az egykori NDK autóinál időztem nosztalgiából.
Természetesen az autók mellett az autózás mint szabadidő is szerepet kap a bemutatón. Egy 1910-es Michelin-katalógus Németország és Svájc tájaira csábította az autóst, amiben már nemcsak a nevezetességeket, hanem a legjobb szállásokat és éttermeket is feltüntették. A könyv tartalmi felépítése azóta sem változott.