Negyedik alkalommal rendezték meg a Madéfalvi Hargita Túrát január 28-án, szombaton. A SICULICIDIUM-emléktúra néven is ismert esemény sikerességét a hangulat mellett a számok is bizonyítják.
Bár a címet olvasva egy klasszikus barangolásra gondolhat az olvasó, ez esetben többről van szó: a kétnapos rendezvény határokon átívelő eszméket hordoz magában. Szentes Antal, a túra ötletgazdája és vezetője, a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet közreműködésével, küldetésével összhangban szervezi meg évről évre az eseményt, partnerségben Madéfalva önkormányzatával, illetve a környékbeli EKE-szervezetekkel karöltve. Téli túrázásai során Szentes hasonlóságot vélt felfedezni a madéfalvi veszedelem éjszakáján történő fagyos meneküléssel, s bár a két történés légköre nem említhető egy lapon, egy januári túra által talán sikerülhet átérezni a bujdosó székelyek tragédiájának egy töredékét.
Ezt a párhuzamot sikerült nekem is megérezni, ahogy a szülőfalum végében lévő találkozóhely felé közeledtem a szombati nap kezdetén. Az előző napokban fehérre festett Szeges-tetőn (690 m) mintegy kétszáz ember gyülekezett, a mindig csendes dombtető egy ütközet helyszíneként morajlott. E gyászos kép közelebb érve hamar elillant, ismerős és idegen arcok mosolyogtak rám. Maros megyéből érkező túratársunk viccesen jegyzi meg: „Hogy megnőttek egy év alatt a gyermekek!” Évente visszatérő vendégként nagybácsi módjára nyugtázza a fejlődést, ahogy a sorok közt ő is ismerős arcokat pillant meg. A gyors eligazítást követően kígyózó sorokban vettük utunkat Csaracsót érintve a Homloki kőbánya felé. Gyakorlott túrázóként hasonló élményben ritkán van részem: a tisztásokon még látni lehetett a sor végét, de ahogy emelkedtünk, az erdőbe érve végeláthatatlan sorok cikáztak a fák között, hol egyes, hol kettes láncolatokba rendeződve. A menetben bárki szóba elegyedhetett Kenyeres Oszkárral, a Hazajáró honismereti tévéműsor műsorvezetőjével vagy Varga Csabával, a nagyváradi hegymászóval. A szégyenlősebbek beérhették azzal, hogy az ő nyomdokaikba léptek, már ami a hóban hagyott lábnyomaikat illeti. A túravezetők kellemes tempót diktáltak, óránkénti rövid szüneteket beiktatva.
A szó szerint színes társaságban minden korosztály képviselte magát. A résztvevők hovatartozását illetően a helyiek képviselete mellett többek között Budapestről, Békéscsabáról, Kézdivásárhelyről, Barótról, Nyárádremetéről és Székelyudvarhelyről is érkeztek szép számban. A túrán történő esetleges balesetek orvoslására a Csíki Hegyimentő Csapat munkatársai álltak készenlétben, de a jeges-havas útviszonyok ellenére nem történt nagyobb baj egypár ártatlan esésnél.
Az ebédidőhöz közeledve hosszabb pihenő következett, amihez sűrű hóesés biztosította a hangulatot. Innen folytattuk utunkat a túraútvonal megmagasabb pontja felé, amely 1140 méteren helyezkedett el, és a Gácsonalja nevet viseli. A székelyudvarhelyi csapat itt örvendeztette meg a társaságot szívhez szóló dalaival, így a magyar himnusz és a Nélküled közös eléneklése után már a lassan lenyugodni készülő nap fényében ereszkedtünk lépésről lépésre Madéfalva irányába. Ahogy a templom tornya egyre közeledett, úgy oldódott a hangulat is a tömegben, lelki szemeink előtt az indulásnál beharangozott zsíros kenyér, csöröge, forralt bor és tea képe lebegett. A szervezők nem okoztak csalódást: a madéfalvi kultúrotthon melege kellemesen fogadott a felsorolt finomságokkal együtt.
A 23 km-es túra kiértékelőjeként Szentes Antal és Kenyeres Oszkár intézett hozzánk pár köszönő szót, és bejelentették a következő évi Hargita Túra időpontját: legközelebb 2024. január 27-ére várják szeretettel Madéfalvára a túrázni vágyókat. Beszédükből kiderült, jövőbeni terveik között szerepel a történelmi megemlékezés és a turisztikai program összekapcsolása, a Kárpát-medencei magyarság téli találkozási helyének kialakítása, akár családok számára is.
Találkozás, összekapcsolás – talán ezt a két szót kereste Nyárádremetéről érkező túratársunk, amikor nekiszegeztem a kérdést, hogy miért tér vissza ide évről évre. Megmagyarázhatatlan természetességgel summázta, hogy a legelső alkalommal olyan kapcsolódást érzett, ami visszahívja, amiből év közben erőt merít. Erőt a kapcsolódás élményének emlékéből és erőt a jövőbeni találkozás reményéből. Ezzel az érzülettel menjünk tovább utunkon, ki-ki a maga ösvényén.

Ferencz Zsófia