A meddőségnek nagyon sok és sokféle oka lehet. Egyesek közvetlenül az ivari készülékre hat­nak, mások viszont a szervezet kü­lönböző működési folyamatainak meg­­za­vará­sával közvetve befolyásolják az ivar­szervek működését. Ha a tenyész­állatokat nem takarmányozzuk meg­­­fe­lelően, teljes értékűen, vagy a gon­dozásuk nem felel meg a köve­telményeknek, az állat szervezetében fellépő zavarok következtében az ivar­szervek sem működnek rendesen, és emiatt beáll az élettani meddőség (funkcionális meddőség), amelynél nincs szó kimondottan valamilyen betegségről. Amikor viszont a tenyészállatok meg­betegednek, mert ivarszerveikbe kóro­kozók kerülnek, melyek ott elváltozásokat hoznak létre, kóros meddőségről beszé­lünk. Meg kell itt említenünk, hogy a kórokozók általában a fedeztetés során, nehéz ellések után vagy a magzatburok késői elvetése alkalmával jutnak be az ivarszervekbe. Az élettani és kóros meddőség mellett, az üszőknél még találkozhatunk a meddőség egy har­madik formájával, a veleszületett meddőséggel. A veleszületett meddőség abból származik, hogy az illető állatnak az ivari készüléke nem fejlődött ki rendesen, hiányoznak bizonyos részei. Az ilyen rendellenesség a borjú méhen belüli élete folyamán fellépett zavarokból származik.

Élettani meddőség
Az élettani meddőség leggyakrab­­­ban a szarvasmarháknál fordul elő, mind a teheneknél, mind az üszőknél. Mindazok a hibák, melyeket a ta­karmányozásban, a gondozásban, az állatok kihasználásában elkövetnek, legtöbb esetben élettani meddőséghez vezetnek. Ha tenyészállataink szá­má­ra nem teremtünk megfelelő élet­­­körülményeket, szervezetük le­gyen­­­gül, és ennek az általános gyen­geségnek a következményeképpen az ivarkészülék működésében is zavar áll be. Az üszőknél, melyeket már tenyésztésbe kellene vennünk, sokszor találkozunk az élettani meddőséggel, annak következtében, hogy növendék korukban nem részesültek megfelelő gondozásban. Bizonyított az, hogy a szárazságra hajló években vagy rosszul vezetett gazdaságokban a gyengén takarmányozott üszők megcsöknek, nö­ve­kedésükben visszamaradnak, és így az ivari készülék sem fejlődik ki, és nem működik rendesen. És bár ezek az üszők elérték a tenyésztésbe vétel korát, nem ivarzanak, vagy ha fedeztetik is őket, nem fogamzanak. 
A gyenge takarmányozás a meddő­ség egyik legfőbb oka, mivel megfelelő tápanyagok híján az állatok, bár nem kimondottan betegek, szaporodni nem képesek. A megfelelő tápanyagok hiánya vagy elégtelensége zavarja a szervezet egész működését, tehát a szapo­rítószervekét is. A takarmányok minősége, melyek a fejadagot képe­zik, szintén befolyásolják a szaporí­tóképességet. Még ha mennyiségileg elegendők is volnának, hiányoznak belőlük bizonyos tápanyagok, amilyen például a fehérje, az állat meddő marad.
Az ásványi sók (foszfor, kalcium) hiánya különösen a petefészekre és azokra a belső elválasztású mirigyekre hat károsan, amelyek az ivarzást elő­készítik. Ha a kalcium, a foszfor, vas, jód stb. sók a vemhesség idején hiányoznak a takarmányokból, a tehenek elvetélnek, ami végeredményben ugyan­csak a meddőség egyik formája. 
Az élettani meddőség fellépésében nagy szerepet játszik a vitaminhiány, főleg az A- és a D-vitamin hiánya. Tartsuk szem előtt, hogy a szalmában, száraz kukoricakóréban, rosszul szá­­rí­tott, le­per­gett vagy penészes szénában nincs A- és D-vitamin. Ha a fejadag megfelelő minőségű széna hiányában nem teljes értékű, és azt szeszgyári vagy sörgyári malátával vagy söraljjal (borhot) igyekeznek pótolni, a tehenek jó része meddő marad. Ha az állatokat sötét, rosszul szellőzött, nyirkos, hideg istállóban tartjuk, az ivarzás olyan gyengén jelentkezik, hogy észre sem vesszük, de sok eset­ben az istállózás egész idejére ki is marad. Az állatok tisztán tartása és a megfelelő férőhely (mozgástér) élénkíti a vérkeringést, növeli az étvágyat, jobb lesz az állat közérzete, és mindez pozitívan befo­lyásolja a szaporodást. Az ivarzás hang­­súlyozottan jelentkezik, könnyen észre­vehető, és így a teheneket idejében lehet fedeztetni.
A tehenek észszerűtlen kihasználá­sa azáltal, hogy nagy mennyiségű nedvdús takarmány adagolásával erejükön felü­­li tejtermelésre kényszerítjük őket, legyengíti a szervezetüket. Az ilyen túlerőltetett tehenek ellés után sokszor 5-6 hónapig sem ivarzanak, a petefészek összezsugorodik és nem működik. Az élettani meddőséget tehát megelőzhetjük, illetve kizárhatjuk, ha kiküszöböljük mindazokat az előidéző okokat, amelyeket a fentiekben említettem, elsősorban azzal, ha a tenyésztésre szánt nőivarú állatokat a minden szükséges tápanyagot (fehér­jéket, ásványi sókat) tartalmazó takar­mányozásban részesítjük. A te­­nyész­állatok egészségi állapotát is gondosan ellenőriznünk kell, hogy az esetleg beteg állatokat ne fedeztessük be. Az állatorvosnak tehát az egészségügyi ellenőrzés alkalmával az egész állo­mányt meg kell vizsgálnia, hogy a beteg állatokat kivehessük, és hogy az üszőknél felderítse, melyek azok az állatok, melyeknek ivari készüléke nincs rendesen kifejlődve. Egyetlen beteg tehenet sem szabad befedeztetni, míg az állatorvos a betegségből ki nem kezelte. A gondozóknak segítséget kell nyújtaniuk az állatorvosnak, olyan érte­lemben, hogy amint valamely állaton betegség jelét veszik észre, különösen a nemi szerveknél (például folyások), az orvost azonnal értesíteniük kell. A te­­­­nyészállatokat a fertőző betegségek ellen idejében be kell oltani. A teheneket tuberkulinozni kell, és vért kell venni tőlük, hogy a brucellózisban (fertőző elvetélés) szenvedőket felfedhessük. A teheneket az ivarzás legmegfelelőbb időpontjában kell fedeztetni. Mester­séges megtermékenyítés esetén jó minőségű, friss ondót kell használni, és azt helyesen és sterilezett pipettával kell bevezetni. A jelenlegi körülmények között, az állatállomány felszaporítása érdekében feltétlenül szükséges a vem­hesség minél korábbi megállapítása az állatorvos által, hogy felfedhesse a meddő állatokat, amelyek nem ivarzanak. Az élettani meddőség meg­előzésében a gondozó személyzetre a következő szerep hárul: az állatokat nagyon gondosan kell takarmányozniuk és gondozniuk, továbbá állandóan figyelemmel kell kísérniük, hogy ivar­zásukat idejében észrevegyék. Az ivar­zó állatokat azután a megfelelő időpontban fedeztetniük kell. Minden állatgondozónak legyen jegyzetfüzete, amelyben a fedeztetés időpontját, eset­leg megismétlését is, valamint az ellés időpontját nyilvántartja.

A kóros meddőség
A takarmányozásban, gondo­zásban, a tehenek kihasználásában elkö­vetett hibák okozta élettani meddőség nagy károkat okoz a gaz­daságoknak, de az ivari készüléknek vagy éppen az egész szervezetnek a megbetegedése folytán beálló med­dő­ség még károsabb, rész­ben gyakorisága miatt, részben pedig amiatt, hogy ez a hosszú tar­tamú meddőség sok esetben vég­leges. Minthogy az ivari készülék a különböző betegségek következtében elváltozásokat szenved, amelyeket meg lehet állapítani, az ennek követ­keztében beálló meddőséget kóros meddőségnek nevezzük. A kóros med­dő­séget bizonyos kórokozók és élősködők okozzák, melyek valamilyen úton az állat szervezetébe jutnak, ott elszaporodnak és betegséget okoznak. Az ivari készülék egyes részeinek, petefészkeknek, méhnek, hüvelynek a megbetegedése leggyakoribb a tehénnél és a kancánál, ritkábban fordul elő a juhnál és a kocánál, utóbbiaknak különben az élettartama is rövidebb. Az ivari készüléket alko­tó bármely szerv megbetegedése meg­akadályozza a szaporodást, tehát kóros meddőséget von maga után, mivel az illető szerven elváltozásokat hoz létre, és annak rendes működését gátolja. Ha a betegség a hüvelyre korlátozódik, hüvelyhurutnak nevez­zük, ami megakadályozza az állat párzását, de mesterségesen sem lehet megtermékenyíteni. Ez a betegség fel­ismerhető a gennyes váladékról és arról, hogy a tehén erősen erőlködik. A tehenek méhének megbetegedése, a méhgyulladás elég gyakori és hosszú tartamú meddőséget okoz. A behatolt kórokozók tevékenysége nyomán a méhben gennyesedés áll be, a méh falai megvastagodnak. A felgyűlt genny miatt a tehén nem ivarzik, vagy ha ivarzik is, nem fogamzik, mert a hímcsírasejteket a genny elpusztítja. Ha a petefészkek betegszenek meg, a med­dőség szintén hosszú ideig tart, mivel a petefészkek nem tudnak petesejtet előállítani. A petefészkek megbetegedése következtében az állat vagy egyáltalán nem ivarzik, vagy ellenkezőleg, túl gyakran, eset­leg folytonosan ivarzik, és a hímet bármikor felveszi. A betegség ez utóbbi formáját nimfománia néven ismerjük. De bármilyen formában nyilvánul meg a petefészkek meg­betegedése, az mindig hosszas meddőséget okoz, s ha mindkét petefészek beteg, akkor a tehén rendszerint végleg meddő marad. A kórokozók behatolásának és az ivarkészülék megbetegítésének szám­­­­­ta­lan lehetősége van. A követ­ke­zőkben felsorolok néhányat a fon­tosabbakból, s főleg azok közül, amelyeknek a kiküszöbölésében a gon­dozó személyzetnek nagy szere­pe van. Az ellés, ha nem rendes kö­rülmények között folyik le, a borjú gyors, egészséges megszületésével, az ivari készülék egyes szerveinek (hüvely, méh) megsérülése utat nyit a kórokozóknak, s az állat meg­­­fertőződik. A kellőképpen elő nem készült vagy hozzá nem értő személyek durva beavatkozása, hogy a borjú megszületését siettessék, a pisz­kos kéz, piszkos kötelek és hor­gok használata sérüléseket okoz, és megfertőzi a nemi szerveket. A mag­zatburok visszamaradása tizenkét óránál tovább már annak bomlását s ezzel a méh fertőzését idézi elő. A méh­­ben visszamaradt magzatburkok rot­hadni kezdenek és fertőznek, a tehén legyengül, hónapokon át büdös folyása van, és hosszú időre meddő marad. A méh kijövése, amikor köz­vetlenül az ellés után a péraajkak között megjelenik, szintén oka lehet a meddőségnek. Az így kijött méh szalmával, porral, trágyával szeny­nyeződik és megfertőződik. S ha idejében vissza is helyezik, jó pár hónap eltelik, míg helyrejön. Az öreg, a gyenge és az állandóan istállóban tartott tehenek méhe mindig ne­hezebben jön helyre az ellés után. Nem húzódik össze kellőképpen, ellés után a magzatvíz nem folyik ki teljes egészében, a méhnyak nyitva marad, s mindezek következtében a kórokozók behatolnak a méhbe. Az ilyen tehenek sokszor négy-hat hónapig sem ivarzanak. A nemi szer­vek a fedeztetés vagy mesterséges beondózás folyamán, tehát az ivarzás során is fertőződhetnek. Ha beteg bikákkal fedeztetünk, a tehén nemi szervei megfertőződnek. Ilyen úton terjed például a trichomonadózis, melyet a trichomonas nevű élős­ködő okoz. Megtelepedve a hü­velyben vagy a méhnyakban vagy magában a méhben, azt meg­betegíti, és ezzel meddőséget idéz­ elő. De ugyancsak fertőzhetnek mes­­­­terséges megtermékenyítés köz­ben is, ha nem elég tiszta, nem ste­ril eszközöket használnak, vagy a pipettával a méhnyakat felsértik. Az ivari készülék különböző szer­veinek (petefészek, méh, hüvely) megbetegedése, a környezetből beju­tott kórokozók tartós meddőséget idéznek elő, ami hónapokig elhú­zódik, súlyosabb esetben pedig az állat végleg meddő marad. A kóros meddőséget csak azonnali és nagyon gondos kezeléssel lehet leküzdeni. Ennek érdekében elsősorban az ellést kell idejében és nagyon figyelmesen előkészítenünk. Az ellést mindig hozzáértő személyzet vezesse le, s ha valami rendellenességet észlel, azonnal hívja az állatorvost. Semmi esetre sem szabad megengedni, hogy hozzá nem értő személyek avat­kozzanak be, mert ez csak ronthat a helyzeten. Ha közvetlenül az ellés után valami rendellenesség észlelhető, például magzatburkok visszamaradása, gennyes folyás a hüvelyből vagy a méhből, azonnal értesíteni kell az állatorvost, hogy idejében beavatkozhasson. Ha az ivar­zás menetében zavarok mutatkoznak, vagy nem a kellő időben ismétlődik (például túl gyakran), szintén az állatorvos segítségét kell igénybe venni, hogy minél hamarabb meg­állapíthassa az okát, és kezelés alá vehesse az állatot. A gondozó személyzet, ha figyelemmel kíséri az állatok életében mutatkozó zava­rokat, és rendszeresen igénybe veszi állattenyésztő mérnökök, illet­ve állatorvosok segítségét, nagymértékben hozzájárulhat a meddő­ség különböző formáinak leküzdéséhez.

Nagy István Csongor állattenyésztési mérnök, falugazdász,
Székely Gazdaszervezetek Egyesülete