Miután sikerült összegeznünk az évet, első lépésként neki­foghatunk tervezni az új szezont. A sikeres termesztés legfontosabb alap­pillére a jó terv. Egy jó terv számításba veszi az addigi tapasztalatokat, a termőhelyi adottságokat, a termeszteni kívánt növények igényeit, a mi igényeinket és lehetőségeinket. Elsőre kecsegtetőnek tűnhet, ha egy növénykultúra nagyon jól produkált, a monokultúra csak nagyon ritkán ajánlott. A vetésforgó alkalmazása még kiskerti körülmények között is nagyszerű eredményeket hozhat.
A zöldségnövényeket a hagyo­mányos osztályozás szerint négy cso­portba szoktuk sorolni.

Az első csoportba a gyümölcséért termesztett zöldségnövények kerülnek (paradicsom, paprika, padlizsán, tök­félék, kukorica, uborka, krumpli). Növekedésükhöz és a terméshozáshoz sok tápanyagot igényelnek, ezért ültetésük előtt mindenképp gon­doskodni kell a tápanyag-után­pótlásról, szervestrágyázásról (para­dicsom, paprika, padlizsán, tökfélék, kukorica, uborka, krumpli).
A második csoportba a gyökeréért termesztett zöldségnövények kerülnek, melyek más arányban hasznosítják a tápanyagokat (sárgarépa, petrezselyem, hagyma, cékla, retek).
A harmadik csoportba a talajjavítók, hüvelyesek kerülnek. Előnyük, hogy nitrogénnel dúsítják a talajt, a gyökerükön megtelepedő szimbionta baktériumok révén (bab, borsó, lucerna, lóhere stb.).
A negyedik csoportba kerülnek a levelükért termesztett zöldségek. Miután a hüvelyesek nitrogénben gazdag talajt hagynak maguk után, kedvezőek a körülmények számukra.
Ezután jöhet az ismétlés. Nemcsak a tápanyag, de a gyomnövények, kórokozók és kártevők visszaszorítása érdekében is elengedhetetlen egy jól megtervezett vetésforgó alkalmazása.
Miután kész vagyunk a ter­vez­getéssel, általában kedvet ka­punk, hogy máris fogjunk hozzá a tennivalóknak, de ilyenkor még várnunk kell. Gondoskodhatunk azonban barátainkról, az éne­kes­madarakról. Ez a legjobb időpont, hogy házunk tájára csalogassuk őket. Az eledelt nemcsak tavaszi énekükkel hálálják meg, hanem egész évben hűséges társaink is lehetnek a kártevők elleni védekezésben. Megéri gondolni rájuk a téli idő­szakban, madáretetőket helyezni a kertbe és táplálékot tenni nekik időszakonként.  

Ma már úgy gondolom, el sem tudnánk képzelni a decembert az ünnepek nélkül és az ünnepre való készülést, hangolódást díszítés nélkül. A díszítés központi eleme pedig a fenyő, kérdés már csak az, hogy milyent válasszunk.
Az első nagy kérdés, hogy műfenyőt vagy igazit válasszunk. Vannak, akik természetvédelmi okokból a műfenyőre szavaznak, de az igazság az, hogy ha tíz évnél tovább használjuk is, nagyobb az ökológiai lábnyoma a műfenyőnek, mint „élő” társának. Nem kell megijednünk, hogy elfogynak az erdők, ugyanis speciálisan erre a célra nagyon sok termelő van, munkájukat segítve pedig a világ oxigéntermelését is segítjük. Ha igazán környezettudatosak szeretnénk lenni, a legjobb megoldás a földlabdás fenyőfa használata, amit egy közeli fa­iskolából könnyedén beszerezhetünk. A magasabb árért cserébe, az ünnep után kiültetve tovább nevelhetjük, és akár a következő évben is felhasználhatjuk. A következő kérdés, hogy milyen fe­nyőfajt válasszunk.
A lucfenyő (Picea abies) sem díszítésnek, sem kará­csonyfának nem javasolt. Bár nagyon szép ha­bitusú, szép az ágelrendeződése, sajnos csak nagyon rövid ideig képes megtartani tűleveleit. Jobb választás a környezetünkben is széles körben megtalálható jegenyefenyő (Abies alba). Könnyen megkülönböztethető a lucfenyőhöz viszonyítva, mivel a tűlevelek fonákján két fehéres sáv húzódik végig. Akik szeretik a fehéres, kékes színárnyalatokat, azoknak a szú­rós luc vagy a köznyelvben el­terjedtebb ezüstfenyő (Picea pungens ‘glauca’) lehet az ideális. Kedvező tűlevéltartással és különleges színe miatt közel áll a dobogó felső fokán lévő kaukázusi jegenyéhez vagy Nordmann-fenyőhöz (Abies nordmanniana). Sűrű ágrendszere, tartóssága miatt az elmúlt évek legkedveltebb fenyőfajtája lett a karácsonyi időszakban.

Fülöp Alpár kertészmérnök, falugazdász,
Székely Gazdaszervezetek Egyesülete