Sokan az engedéllyel rendelkező anya nevelőktől vásárolnak fiatal méhanyákat, vagy ha saját maguk akarnak szaporítani, ebben az esetben anya nemesítőktől szerzik be a sza­porítóanyagot. De olyan méhészek is vannak, akik mentett rajbölcsőkből nevelnek anyákat. Mindhárom eset­ben a méhészek a szaporításra ki­választott családok tulajdonságait vizsgálják, elsősorban a család szelíd­ségét, takarítási hajlamát, rajzási ösz­tönét, keretelhagyását, illetve lép­­építését, ezek a legfontosabb vá­logatási kritériumok, amelyek alapján a méhész dönteni tud.
Ismert dolog, hogy a méhanyák ha­tározzák meg a családok viselkedését, a kaptárban lezajló munkálatok el­végzését, illetve a hordásban részt ve­vő mé­hek tevékenységét. Kor­­osztálytól függően a méhek a kap­tárban vagy a kaptáron kívül kü­lönböző munkálatokat végeznek, ha­ vi­szont rendellenesség történik (a kijáró méhek egy része elhull, atka által okozott korai öregedés, nozémafertőzés), akkor ez a rend fel­borul, és korábban térnek át a következő munkabeosztásra, ezzel a család legyengül, és már nem tud kellőképpen teljesíteni, ilyenkor szük­séges a méhész beavatkozása.
Az elmúlt évek során a méhészek arra panaszkodtak, hogy a méh­családok gyengén fejlődtek, valamint a kaptárelhagyás gyakori jelenség volt. A méhek tömeges pusztulása mögött több, egymással összefüggő és egymást erősítő ok áll. Világszerte folynak kutatások a jelenség okát keresve, de konkrét eredményre még nem derült fény. Kiváltó okoknak elsőként a mezőgazdaságokban használt neonikotinoidok, klíma­változás, urbanizáció, atka által hordozott vírusok, a méhészek által tartott méhek esetében az új helyre történő költözés, vándorlás miatti sokk (stressz), rádióantenna vagy éppen az elektromos vezetékek közelsége áll.

Sebastian Shepherd, a Southamptoni Egyetem Biológiai Osztályának professzora, valamint szerzőtársai egy tavalyi kutatásukban kimu­tatták, hogy azok a méhek, ame­lyeknek száz mikroteslás értékű elektromágneses mezőt generáló ve­zetékek mellett kellett repkedniük, kevesebb tápanyagot voltak képesek elraktározni, és maguk is kevesebbet ettek, ugyanakkor a kísérlet so­rán azt is megfigyelték, hogy az elektromágneses mező hatására csökkent a méhek tanulási képessége, illetve viselkedése.  
A kísérletben a méhek különböző erősségű mágneses mezőnek voltak kitéve, így a három csoport 20 µT, 100 µT, illetve 1000 µT mikrotesla mezőben egy-egy percet töltött. A kitettség után kondicionáló kí­sér­letnek vetették alá őket, az eredmény pedig azt mutatta, hogy a kontrollméhek, amelyek nem vol­tak kitéve, a legmagasabb tanulási szintet mutatták, szemben a 20, 100 és 1000 µT-nak kitett méhekkel. A kontrollméhek 77%-os csúcsot értek el a kísérlet után. A 20 µT-nak kitett méhek a kísérletben hasonló tanulási szintet mutattak, mint a kon­t­rollméhek, elérve a 68%-ot.  A 100 µT és 1000 µT hatásának kitett méhek minden kondicionáló kísérlet után alacsonyabb szintet mutattak, mint a kontroll- vagy 20 µT-nak kitett méhek valamennyi vizsgálat során. Például a 100 µT-nak kitett méhek 43%-os tanulási csúcsszintet értek el, és 42%-os végső tanulási szintet, míg az 1000 µT-nak kitett méhek maximális tanulási szintje 51% volt, a legalacsonyabb.
Ez a tanulmány is rámutat arra, hogy a jelenlegi méhállományoknak milyen kihívásokkal kell szembenézniük és alkalmazkodniuk a fennmaradás érdekében.

Zöldi István, a Hargita Megyei MéhészEgyesület alelnöke