Ha valaki a családok rajbölcsőit használja fel a sza­po­rításra vagy az anyacserére, szinte teljes mértékben a méhcsaládok határozzák meg, hogy mikor kerül erre sor. Ezenkívül mivel minden család más időpontban kezd bölcsőket építeni, a szaporítás vontatottá válhat, mivel nem mindig lesz elég bölcső, emiatt várni kell a családokra. 
Egy másik hátrány, hogy a bölcsők kora sem ismert, mivel a rajzásra készülő család anyja nem egyszerre petézi be a bölcsőket, hanem szakaszosan, többnapos eltéréssel. Ez azért probléma, mert a bölcsők a tizenegyedik naptól a tizenharmadikig nagyon érzékenyek, a mozgatásuk során könnyen megsérülhet vagy elpusztulhat benne az anya. A legnagyobb hátránya viszont az, hogy a méhészek legtöbbször pont azokat a családokat használják fel, amelyeknek erősebb a rajzóhajlamuk, mivel szeretnének minél korábban rajokat készíteni. Így ez a kedvezőtlen tulajdonság idővel az egész állományra ki fog terjedni. Ezért a legjobb az, ha módszeresen nevelünk anyát.

A módszeres anyanevelés első előnye az, hogy akkor is könnyedén nevelhetünk anyát, ha a családok saját maguktól nehezen kezdenek bölcsőépítésbe (gyenge rajzóhajlam). Ezenkívül a módszeres anyanevelés magával hozza a tervszerűséget. A méhész ezáltal meghatározhatja a mesterséges rajok készítésének dátumát, illetve az anyák cseréjét is be tudja ütemezni, mindezt akár egyetlen napra. Ez nagyban növeli a hatékonyságot. Egy másik előny a korai szaporítás lehet. Egyértelmű, hogy az észszerű határok közötti, legkorábban készített mesterséges rajok erősebbek lesznek nyár végére, mint a kései társaik. Ez is a méhész kezében van, nem kell a méhekre várni. A legfontosabb előnyt hagytam utoljára. Annyi anyát nevelünk a legjobb családjainkból, amennyit szeretnénk, még véletlenül sem kényszerülünk arra, hogy bölcső hiányában gyengébb tulajdonságú családoktól kelljen szaporítani.
Mára már nagyon bőséges a szakirodalom, ezért nem is szeretnék belemenni az anyanevelés alapjaiba. Ha valaki még csak most ismerkedik az anyaneveléssel, ajánlom Zsidei Barnabás Méhanyanevelés című könyvét. Ebben a cikksorozatban a különböző anyanevelési fázisok eredményességét növelő tényezőkkel szeretnék foglalkozni. Mint minden szakmának, ennek is megvannak a maga fogásai, amivel jobb eredményeket lehet elérni. Mindegyik cikkben egy fázist fogok nagyító alá venni. 

Az eredményesség szembetűnő
Egy termelő méhészetben általában a kipergetett méz mennyisége az eredményesség mutatója. Ám nincs viszonyítási alap. A méhész nagyon sokszor úgy könyveli el, mintha az adott évben ez lett volna a maximális nektármennyiség, ami a kaptárba kerülhetett. De ez nem feltétlenül van így. Könnyen előfordulhat, hogy lehetett volna több is. Ám mivel minden családot ugyanúgy kezelt, nincs viszonyítási alap, hogy mennyi lett volna az adott év maximuma családonként. Ez nem így van az anyanevelésben. Az anyanevelésben szinte minden munkafázisban, külön-külön lehet látni, hogy mennyire volt eredményes, és a maximum is jól látható. Például egy tenyészkereten harminc bölcső van. Az álcázás után a fogadás eredményességét a másodperc törtrésze alatt el lehet bírálni, mivel tudjuk, hogy mennyi lehetett volna a maximum. Harminc bölcső. Ha ez a mutató nem túl jó, néhány próbálkozás után ez könnyen a méhész kedvét szegheti. Hasonló a helyzet a befedett bölcsőknél, a pároztatók telepítésénél, a párzási aránynál stb. Minden fázis eredményességét el lehet bírálni, ez pedig nagy előny, mert így lehet rajta javítani. Nézzük akkor a különböző feladatokat külön-külön.

Álcázás
Ha valaki tervszerűen, módszeresen nevel anyát, akkor ez az első lépés. Erre jelenleg két módszer létezik. Az egyik a különböző petéztetőtokok, mint például a Jenter és a Nicot, a másik pedig a kézi álcázás. Ha valaki nem lát jól, vagy esetleg remeg a keze, akkor használhatja a petéztetőtokot egy kis kompromisszummal. Ennek a hátránya az, hogy például a Nicot tokban az anya nagyon vontatottan petézik, mivel érzi a fogságot. Néhány anya neveléséhez megfelelő lehet, több száz anyához viszont túl vontatott lenne. (A jenter rendszert nem próbáltam. Vannak kollégák, akik szerint jobban működik a Nikotnál.) A másik hátránya az, hogy az időjárás gyakran keresztbe tehet, ugyanis a bölcsőket a negyedik napon kell áthelyezni a petéztetőtokból a tenyészkeretre. Ha a negyedik napon az időjárás ezt nem engedi meg, akkor a következő napon az álcák már túl öregek lesznek, ezért elölről kell kezdeni az egészet. Természetesen ahogy az előbb említettem, ha valaki csupán néhány anyát szeretne nevelni, akkor belefér ez a kompromisszum. Sok anya nevelésénél, esetleg hivatásos anyanevelésnél ez elfogadhatatlan. Ezért csak a kézi álcázás jöhet szóba. 
Sokan idegenkednek a kézi álcázástól, pedig csak egy kis gyakorlás kell hozzá. Kézi álcázáshoz többféle álcázót lehet kapni az üzletekben. Mivel az álcázó típusa semennyire sem befolyásolja az anya minőségét, teljes mértékben a méhész ízlésére, kényelmére van bízva. Csupán arra kell figyelni, hogy az álca ne sérüljön vele az álcázás során (például sorja miatt). Az álcázás műveletéről készítettem egy videót, amely megtalálható a YouTube-csatornámon.

Megfelelő körülmények az álcázáshoz
A legtöbb kezdő attól tart, hogy az álca megsérül az áthelyezés során. Ez a veszély is fennáll, de ha megfelelő az álcázónk, és óvatosak vagyunk, akkor ez ritkán fordul elő. Nem annyira érzékenyek az álcák az áthelyezésre, mint ahogy sokan gondolják. Sokkal érzékenyebbek más tényezőkre. A jó fogadáshoz a következő körülményeket kell biztosítani (ez nem egy fontossági sorrend, minden pont egy időben meg kell valósuljon):
1. Zárt helyiségben álcázzunk. Ez lehet egy szoba, de akár autó is. Itt biztosítani tudjuk a megfelelő hőmérsékletet és a páratartalmat, ezenkívül a széltől/szellőtől is védve vagyunk, ami miatt gyorsabban száradnak az álcák. 
2. A kiválasztott lép, amiből álcázni fogunk, illetve a tenyészkeret, amelyben álcázunk, maximum 15 percig legyen kaptáron kívül. Minél gyorsabb, annál jobb, de azért vigyázzunk, hogy a gyorsaság ne menjen a minőség rovására. Ha letelt a 15 perc, akkor a lépet tegyük vissza a kaptárba gondozásra legalább 10 percre, a beálcázott bölcsőket pedig tegyük be a starter családba (ezt többet ne szedjük ki). 10 perc után a lépet ismét használhatjuk álcázásra egy újabb 15 perces intervallumra. Gyorsíthatunk a folyamaton, ha 2-3 álcázásra alkalmas lépet használunk.
3. Az álcázáshoz ideális hőmérséklet 25 és 30 fok között van. Ha ehhez ragaszkodunk, az látszani fog a fogadáson.
4. A megfelelő páratartalom 70-80%. Ez azért fontos, hogy ne száradjanak ki az álcák. Ha gondoskodunk erről, akkor fölöslegessé válik az előpempőzés. Az álcázó ugyanis valamennyi pempőt is áthelyez az álcával együtt, az pedig 15 percig elég ahhoz, hogy az álca ne száradjon ki, a starterbe helyezéstől pedig a méhek gondoskodnak róluk, jobban, mint mi az előpempőzés által. Az előpempőzés célja egyébként nem a táplálás, hanem a nedvesség biztosítása. Az előpempőzés nagyon pontos adagolást kíván. Ha túl sok, akkor az az álca pusztulását okozhatja, de a dajkaméhek is kidobhatják emiatt az álcát. Az egyik kulcstényező tehát a megfelelő páratartalom biztosítása, amit nem helyettesít az előpempőzés.

Hogyan tudjuk biztosítani a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat?
Hőmérséklet: Tavasszal és nyár elején az autóban sem okoz gondot a megfelelő hőmérséklet biztosítása. Az álcázás előtt néhány órával az autót a napra viszem, az ál­cázás megkezdése előtt pedig beviszem az árnyékba azért, hogy ne melegedjen túl. Ha borús idő van, akkor használhatunk valamilyen elektromos melegítőt egy megfelelő inverterrel. Hőfúvó nem alkalmas erre a célra, mert szárítja az álcát.
Nyáron előfordul, hogy az árnyékban is 30 fok fölé megy a hőmérséklet. 34 fokig álcázhatunk, de azt tapasztaltam, hogy így gyengébb a fogadás, mint 30 fokig, még akkor is, ha jó a páratartalom. 
Páratartalom: A levegő megfelelő páratartalmát több­féleképpen el lehet érni. Ha szobában álcázunk, akkor egy nagyobb tálca vizet tehetünk a fűtőtestre. Ha nincs fűtőtest, akkor használhatjuk az ablaktisztító flakon szórófejét erre a célra. Addig permetezzük a levegőbe a vizet, amíg elérjük a megfelelő páratartalmat. Ezenkívül most már kapható USB-portba helyezhető párologtatókorong. Ezt powerbankról vagy telefontöltőről is működtethető.
Én kínai álcázót használok. Ennek nemrég megjelent egy továbbfejlesztett változata, amelynek az álcafelvevő része nem műanyagból, hanem szilikonból készült. Ez egyrészt a puhasága miatt kíméletesebben is veszi fel az álcát, mint a műanyagból készült testvére, emellett pedig nehezebben deformálódik, emiatt jobban lehet vele dolgozni, és többet is tart.
A fent leírt körülmények biztosítása elengedhetetlen a sikeres álcafogadáshoz, de ez csak a történet első része. A starter- és a dajkacsalád összeállításánál is figyelni kell egy-két dologra, de erről egy másik alkalommal legyen szó.

Varró Levente 
méhész, anyanevelő