Konkurenciája is akad az embereknek, a csigák is előszeretettel fogyasztanak gombát – fejtette ki a szakértő.
– Hála Istennek, a gombákkal együtt érkezett a felmelegedés, már több galamb­gombafajt, róka- és csiperkegombát, sőt piruló galócát is lehet találni a Székelyudvarhely környékén levő erdőkben – sorolta az újdonságokat beszélgetésünk kezdetén Bodó Gyula. Elmondása szerint egy óra leforgása alatt össze lehet gyűjteni egy jókora adagra való gombát, a nyár elején fellelhető fajokból a legtöbb már megtalálható a környező erdeinkben.
– A nyári vargányát kezdték nagyon ki a csigák, de a galambgombákat is előszeretettel fogyasztják, az előbbinél viszont már olyant is láttam, hogy a gomba kalapja ép volt, de a tönköt teljesen elrágták – részletezte, megjegyezve, hogy nem csak az emberek örülnek a gombatermésnek.

Hogyan gyűjtsük kosárba az erdőt?

Bodót elsősorban a gombák felismerésének fontosságáról kérdeztük, a szakértő szerint nem ajánlott hozzá nem értőként könyvből határozni, mivel a pontos beazonosításhoz akár többéves terepgyakorlat szükséges, ennek híján pedig fennáll a kellemetlen következmények esélye.
– Hiába írja azt egy szakkönyv, hogy lisztillatú, vagy porcosan roppanós egy gomba, az, aki legelőször lát ilyent, nem fogja tudni, hogy amit észlel, megfelel-e a leírtaknak – mutatott rá a leselkedő veszélyekre. Hozzáfűzte, hogy a szárazság és a túlzott esőzés lényegesen megváltoztathatja a gombák illatát vagy textúráját, ami azonosításukat megnehezítheti.
– Laikusok számára az első megjegyzendő tudnivaló, ha vargányát vagy különböző tinórukat gyűjtenek, hogy nem kell feltétlenül faji szinten ismerni azokat, a legfontosabb, hogy olyat ne gyűjtsenek, aminek a tönkjén van piros szín – ismertette, hozzáfűzve, hogy bár van olyan piros tönkű tinóru, ami ehető, ezzel a lépéssel kizárható a mérgezés veszélye.
– Sok mikorrhizás kapcsolatban élő gomba van, a tinóruk és vargányák mind ilyenek, de sok más ehető gomba is kapcsolatban van a környező fákkal, ezért mindig fontos meghatározáskor megfigyelni, hogy milyen fák veszik körül a termőhelyet.
– Az érdes tinórukat például a tönkről is fel lehet ismerni, olyan érdes a tönkjük, mint a ráspoly, ezeknek savanykás íze van, nem mindenki szereti ezeket, a céklatinóruk elsősorban fenyvesek szélén jönnek ki, de azok fejlődéséért még kell a meleg – fejtette ki.

Ehető vagy nem ehető

Bodó szerint a gombákat fajonként folyamatos vizsgálat alá vetik külföldön, és bármilyen, az emberre veszélyes tényezőt mutatnak ki, az illető fajt nem ehetőnek nyilvánítják. Szemléltetésként elmondta, hogy az egyik keserűgombafaj, amit népies nevén disznógombának is neveznek, a nem ehető gombák listájára került, holott nagyapáink előszeretettel fogyasztották azt.
– Az ízletes tőkegomba egész nyáron nő, de könnyen össze lehet téveszteni a halálos fenyves turjángombával. Utóbbiról kimutatták, hogy a gyilkos galócánál is halálosabb, ezért semmiképp nem ajánlott laikusként gyűjteni – szögezte le. A szakértő itt megjegyezte, hogy határozásnál különösen fontos a gomba teljes testét begyűjteni.
– Egy-két egyedet ilyenkor tönköstől ki kell emelni, és a többitől elkülönítve kell begyűjteni.  A galambgombáknál hasznos tudnivaló, hogy sokszor nem lehet a kalap színe után biztosra menni, ezért érdemes a kalapból kicsit kicsípve megkóstolni azt. Ha a gomba összerágva csípős hatást kelt a nyelven, akkor ott kell hagyni, mert nem fogyasztható – figyelmeztet a szakértő, hangsúlyozva, hogy nem kell a gombát megenni. A pókhálós gombákról annyit mondott Bodó, hogy a felismerésük egyszerű, mert a tönkön látszik a rászáradt mintázat, a pereszkéktől pedig csak az különbözteti meg, hogy utóbbinak fehér spórái vannak, előbbinek viszont barna. A szakértő szerint a pókhálós gombákból is rengeteg faj él környékünkön, viszont nem annyira ízletesek, hogy érdemes legyen azokat gyűjteni.

Csutakászó kalandoroknak

Bodót arról is megkérdeztük, hogy ilyenkor milyen gombákat lehet fatönkökről gyűjteni.
– A nyári laskagomba lehet barnás, bézs színű, ami igazán ízletes, és a legtöbb lombhullató fán megtalálható. Ugyancsak a pisztricgomba is gyűjthető nyáron, amit sokan az őzlábgombához hasonlítanak felülről, ezt viszont csak fiatalon lehet gyűjteni, akárcsak a sárga gévagombát, mert idővel fás lesz és kesernyés az utóíze. De a nyárfagomba is otthonosan érzi magát itt, ami szintén a likacsos gombák közé tartozik, ezt nyárfákon és fűzeken lehet leginkább megtalálni. Bodó utolsóként a májgombát emelte ki, ami megvágva leginkább a nyers húshoz hasonlít, viszont mivel nagy a cseranyagtartalma, ki kell áztatni belőle
– Öt-hat milliméteres szeleteket szoktunk vágni belőle, és azt kell vagy fokhagymás tejben, vagy vízben legalább két órát áztatni, közben kétszer-háromszor le kell cserélni róla a vizet – részletezte az eljárást Bodó, megjegyezve, hogy ezután panírban érdemes kisütni, és kizárólag csak a panírt ízesíteni, mivel a gomba nem veszi át a fűszerek ízét.

Mit kínál a legelő?

A csiperkék megkülönböztetése is problémát vet fel, hiszen számos faj van, ami ehető, és olyan is, ami nem. Bodó szerint elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy érintésre sárgul vagy rózsásodik az adott termőtest.
– Laikusoknak a csiperkék meghatározása annyiban kimerül, hogy ha a lemezek rózsaszínűek vagy barnák és mandulaillatú a gomba, akkor ehető. A szakértő szerint a fehér galócát gyakran össze lehet keverni a csiperkével vagy a pöfeteggel, viszont, ha keresztbe vágjuk a gombát, hamar eldől, mivel is van dolgunk.
– A galócánál keresztbe vágva látszik, hogy a gomba egy külső burokban van, míg a csiperkénél csak maga a tiszta termőtest látszik. Bodó szerint az illat ilyenkor is gyorsan eldönti, hogy a serpenyőbe vagy a kukába kerül a gomba, hiszen, ha karbolos, vegyszeres illata van, biztosan nem ehető a példány. Bodó a szegfűgombára kitérve elmondta, hogy legtöbbször a trágyagombával szokták összekeverni, de annak barnák a lemezei, így ez is kiszűrhető.
– A szegfűgomba gyűjtésénél egy másik fajra is oda kell figyelni, mert az üreges tönkű szegfűgomba nem ehető – mutatott rá.
A szakértő szerint kétféle álláspont létezik arról, hogy a gombák túlgyűjtése mennyire veszélyezteti az állományukat: az egyik tábor szerint a gombáknak csak a termőteste jelenik meg a földfelszín felett, így nem lehet csupán gyűjtéssel kiirtani, a másik szerint, ha túlgyűjtésről beszélünk, nem tudnak a spórág visszahullni a talajra, ezzel fenntartva az állományt. Bodó röviden annyit mondott, hogy mindenképp érdemes lenne az emberekkel betartatni a hatályban levő szabályozást – 3 kg/nap saját felhasználásra –, viszont veszély nem fenyegeti a túlgyűjtés miatt a gombafajokat, mivel javarészt a micélium a föld alatt terjed, és a szél akár száz kilométert is továbbfújhatja a gombaspórákat, biztosítva ezzel a terjedésüket. Tréfásan megjegyezte: a medvék túlszaporodása ilyen szempontból kedvező is, hiszen sokan nem mernek kimenni az erdőbe begyűjteni a gombákat.