Visszatér a válogatottba a világklasszis átlövő

HN-információ
Cristina Neagu kézilabdázó bejelentette, jövőre visszatér a válogatottba, ugyanis részt szeretne venni a 2024-es párizsi olimpián. Idén nem vesz részt a női válogatott hátralévő meccsein a világ legjobbjának négyszer is megválasztott balátlövő – mondta tegnap sajtótájékoztatón –, ugyanis pihenésre van szüksége fizikai és pszichikai szempontból egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a román válogatott a világklasszis Neagu nélkül játszik majd a decemberi spanyolországi világbajnokságon, amelynek csoportsorsolását ma este készítik el. A sportoló áprilisban jelentette be, hogy egy időre visszavonul a válogatottól, de akkor még nem közölte, mikor tér vissza. – Továbbra is jó eredményeket akarok elérni a válogatottal, de nemrég estem át egy műtéten, így pihenésre van szükségem, ezért gondolom úgy, hogy most ez a legjobb döntés – nyilatkozta. A 32 éves balátlövő közölte, számára a párizsi olimpia a legfőbb cél, ugyanis szeretne részt venni még egy ötkarikás játékon, és erre 2024-ben nyílik az utolsó lehetősége. Kijelentette, még mindig szomorúsággal tölti el, hogy a román válogatottal nem jutott ki a tokiói olimpiára. Mint mondta, fájdalmas volt a televízióban nézni a meccseket. Neagu térdszalagja 2018 decem- berében a franciaországi Európa-bajnokságon, a Magyarország elleni középdöntő-mérkőzésen szakadt el, ezt követően majdnem egy évet kellett kihagynia. Jelenleg klubjával, a CSM București-tel készül a következő idényre. Mostanság egy kisebb izomhúzódással bajlódik, de reményét fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhet a pályára.

MTI



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!