Úszóverseny a focipályán

Alig ért véget a párizsi nyári olimpia, a sportolók – na meg a szervezők – máris megkezdték a felkészülést a négy év múlva esedékes játékokra. Szurkolóként Los Angelesben számos változásra számíthatunk: lesznek sportágak, amelyek kikerülnek, és lesznek olyanok is, amelyek először szerepelnek majd az ötkarikás programban, vagy éppen száz év után térnek vissza.

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 5 perc
Úszóverseny a focipályán
A SoFi stadion. Nem mindennapi élmény lesz itt úszni Fotó: wikipedia

Tom Cruise jóvoltából az olimpiai zászló máris átkerült Los Angelesbe: a filmsztár a párizsi záróünnepségen vette át az ötkarikás lobogót, amelyet máris kitűztek a következő nyári játékoknak otthont adó nagyvárosban. Los Angeles egyébként harmadszor rendez olimpiát, a 2028-as játékok megnyitója július 14-én lesz, a záróünnepség pedig július 30-án. A paralimpiai játékok megnyitóját augusztus 15-én, a záróeseményt augusztus 27-én rendezik. Összesen több mint 50 olimpiai és paralimpiai sportágban, több mint 800 versenyszámban zajlanak majd a küzdelmek.
Los Angeles előnyére szolgál, hogy szinte semmilyen új létesítményre nem lesz szükség. Használják majd többek között a Los Angeles Galaxy focicsapat stadionját, valamint az LA Memorial Coliseumot, csakúgy, mint az előző két olimpián is, de lesznek látványos változtatások is. Ezek közül érdemes megemlíteni a SoFi stadiont, amely jelenleg amerikai futballmérkőzéseknek ad otthont, de az olimpia idejére átalakítják úszómedencévé, itt bonyolítják le az úszóversenyeket. A szervezők olimpiai falu felépítésére sem kell jelentős pénzösszeget áldozzanak, csupán az UCLA Egyetem diákszállóit alakítják majd át erre a célra.
A költségvetés közel 7 milliárd dollárral számol, de ebben nincsenek benne a közlekedési fejlesztések, amely jelenleg az olimpia Achilles-ínja: a vasúthálózat fejlesztésére vonatkozó tervek pénzhiány miatt meghiúsultak, ám a szervezők így is autómentes játékokat ígérnek. Maradnak tehát – a minden bizonnyal elektromos – buszok, csakhogy a látogatók és sportolók szállítása veszélyes vállalkozásnak tűnik a világ legnagyobb közlekedési dugóival cseppet sem büszkélkedő metropoliszban.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Ami a sportágakat illeti, 1900 óta először lesz majd a programban krikett, aminek egy rövidített változatát alkalmazzák. Szintén több mint száz éve nem volt a programban a lacrosse, ami az egyik legtradicionálisabb sport Észak-Amerikában. Visszatér a programba a baseball és a softball is – utóbbi a baseball női változata. Ott lesz a programban a squash is, és debütál a flag football is, ami az amerikai foci kontakt nélküli változata, ahol az a lényeg, hogy az ellenfelet úgy állítsák meg, hogy a védő az ellenfélről leszedi a színes kis zászlókat. A párizsi sportágakhoz képest marad a programban a szörf, a gördeszka és a sportmászás is, de a sokat vitatott bréktánc például kikerül, és minden lobbi dacára továbbra sem lesz olimpiai sportág a nálunk népszerű teqball.
A legizgalmasabb változtatás minden bizonnyal tehát az lesz, hogy a megnyitóünnepségnek helyt adó SoFi stadiont néhány nap alatt átalakítják. A 2020 szeptemberében átadott, hetvenezer férőhelyes, befedhető létesítményt, amely jelenleg amerikai­foci­mérkőzéseknek ad otthont (itt rendezték például a 2022-es Super Bowlt) úszómedencévé alakítják. A SoFi egyébként egy San Franciscó-i befektetési tanácsadó cég, amely a stadion névhasználati jogáért húsz éven át évi 30 millió dollárt fizet a létesítményt működtető városnak. Milák Kristóf, Kós Hubert vagy David Popovici tehát abban a stadionban védheti meg olimpiai bajnoki címét, amelyben két évvel korábban nyolc mérkőzést rendeznek a 2026-os labdarúgó-világbajnokság keretében.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!