Nagy Elemér az Oroszhegy községhez tartozó Székelyszentkirályon, a Szent István Általános Iskolában, valamint Székelyfancsalban és Tibódban is tanít. Szakmája hivatása, és ahogyan fogalmazott, nemcsak tanítja a testnevelést, hanem meg is éli hivatását. Ugyanakkor a Hargita Megyei Tanfelügyelőség módszertanos tanára is. – Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete? – A sport kisgyerekkorom óta érdekelt. Szüleim is sportoltak, sőt édesanyám az A és B ligában kézilabdázott 10 évet. Testvérem is rendszeresen sportol, sokat teniszezik, ő is testnevelő tanár és teniszedzői képesítése van. Szervezetten, vagyis rendszeres edzés formájában ötödik osztályos koromtól kezdtem el sportolni. Megmagyarázhatatlan, hogy mi vonzott a sportban, talán a felszabadultság érzése kötött az atlétikához. Ötödik osztálytól a Székelyudvarhelyi Sportiskola atlétika szakosztályába, Török Béla tanár bácsihoz jártam, aki sajnos azóta elhunyt. Utána kerültem át Jakócs Zoltán tanár úrhoz, aki szintén sokat adott nekem mind az atlétika szempontjából, mind emberileg. Ebben a sportágban kitartottam egészen mostanáig. A székelyudvarhelyi sportiskolán belül nagyon sokat versenyeztünk, az ország sok részében megfordultunk. Majd az egyetemen is folytattam, később volt egy térdműtétem, ami miatt ki kellett hagynom öt évet, azonban mihelyt felépültem, ismét újrakezdtem a versenyzést. – Sportolt teljesítményszerűen, mit és mennyi ideig? – Igazán magas szinten nem mondhatnám, hogy sportoltam, azonban mindig is érdekelt, hogy milyen teljesítményt nyújtok az adott atlétikai próbában. Természetesen nem mindenáron, de szeretem kihozni a maximumot magamból. Nem a teljesítményért sportolok, azonban a sport jóval több hobbinál, maradjunk annyiban, hogy életformává vált. Előfordul, hogy kihagyok egy napot és nem sportolok, de az is nagyon ritka és csupán a fáradtságnak tudható be, viszont a kihagyott nap után már vágyom vissza, hogy edzhessek. Az atlétikán belül inkább a középtávokat kedvelem – 800 és 1500 métert –, néha elindultam 400 méteren is, annak ellenére, hogy ez sprintpróba, és nem tartom magam kifejezetten gyorsnak, azonban nagyon szeretem és előszeretettel indulok ezeken a számokon is, sőt követem a TV-ben is. Az atlétika berkein belül jelenleg Masters – veterán – kategóriában indulok versenyeken. Nemzetközileg minden országnak van külön Masters korcsoportja, ahol szerveznek világ-, Európa-, Balkán-bajnokságot és így tovább. Voltam már 2019-ben Balkán-bajnok 3000 méter akadályfutásban, és ugyanitt harmadik helyezést értem el 5000 méteren. Bevallom, kicsit engem is meglepett az eredmény, viszont elképesztő mennyiségű energiát és edzést fektettem be a verseny előtti években. A háromnapos bukaresti eseményen 1500 méteren még egy ötödik helyet is sikerült összehoznom. Tavaly az országos hegyi futóbajnokságon a Nyugati-Kárpátokban a korcsoportomban ezüstérmet szereztem. Az idén áprilisban Prahova megyében, szintén a hegyifutó országoson hatodik lettem, ami a terep szépsége, nehézségi foka meg a versenytársakkal való találkozás miatt is élménnyel töltött el. Emellett, az idén még összejött egy bronzérem 400 méter sprinten a terematlétika-bajnokságon. Szintén az idén első alkalommal országos bajnoki címet is sikerült nyernem 2oo m sprinten, Bukarestben. A dolog érdekessége, hogy kétszáz méteren lettem bajnok, holott az 1500 és 3000 méteres versenyszámokra készültem inkább. – Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni? – Kolozsváron jártam egyetemre 1996 és 2000 között, majd az államvizsga után két év mesterképzés következett, 2002-ben véglegesítő vizsgáztam. 2007-ben a kettes fokozati vizsgát, valamint 2010-ben az egyes fokozati vizsgámat is letettem. 2012-től pedig módszertani felelős vagyok a Hargita megyei tanfelügyelőségen. Ezenkívül részt veszek egy országos projektben, ahol a testnevelő kollégákat új módszerek elsajátítására és alkalmazására készítjük fel. Új tantárgyi programok szerint oktatjuk a gyerekeket, kompetencia alapú oktatásról van szó. Hogy ez mit is jelent? Tudás, gyakorlati készség és attitűd. Sajnos nagyon sok tantárgy esetében a tudás fejlesztésén van a hangsúly és a többire kevésbé fordítanak elég figyelmet. Fontos a gyakorlati készség fejlesztése és a pozitív attitűd kialakítása és fenntartása egyaránt. – Hogyan alakult testnevelői pályája a kezdetektől egészen a jelenig? Milyen a kollégákkal és a diákokkal a kapcsolata? – Székelyudvarhelytől nyolc kilométerre az Oroszhegy községéhez tartozó Székelyszent- királyon, a Szent István Általános Iskolában tanítok, ezzel egy időben Székelyfancsalban és Tibódban is én tanítok. Gyakorlatilag pályám kezdetétől mostanáig végig itt tanítottam, volt még egy év, amikor párhuzamosan Fenyéden is testnevelő voltam. A döntést illetően, igazából mindig szerettem gyerekekkel foglalkozni. Egyik legnemesebb munkának tartom a gyerekekkel való foglalkozást. Munkának nevezzük, de nem ez a megfelelő szó rá, inkább hivatás. Ugyan testnevelésnek hívjuk, amit mi tanítunk, azonban először a gyerek lelkét kell nevelni. A lelket a testtől nem is tudjuk és nem is szabad elválasztanunk. Fontos ösztönöznünk a fiatalokat, hogy minél jobban és minél többet akarjanak, de nem támaszthatunk tehetségüket meghaladó elvárásokat velük szemben. Az ösztönzés mögött mi testnevelők a gyerek lelkének a fejlődését kell szem előtt tartsuk. A lelki folyamatok fejlesztése alatt az akarat, egymás és az ellenfél tisztelete, a fair play, az emelt fővel veszíteni, vagy éppen győzni tudást értem. Ezeket nem elég egyszer elmondani, a lényeg, hogy jelentőségükre minden órán vagy minden helyzetben felhívjuk a figyelmüket. Fontos, hogy nem elég mindezt elmondani számukra, hanem hiteles példával alá is kell támasztani. A testnevelők hitelesek kell legyenek, modellt kell mutassunk a gyereknek. Hogyha nem tudunk modellel szolgálni, akkor régen kisiklottunk és oda a munkánk. Leginkább a cselekvéseink által ítélnek meg minket, igaz ez gyerekekre és felnőttekre egyaránt. A gyerekek szeretete mellett a sport szeretete vezetett el ide, hogy sporttanár legyek. A kollégákkal is nagyon jó kapcsolatot ápolunk, és nemcsak szakmai, hanem egyéb fontos dolgokról is tudunk beszélni. – Milyen jelentőséggel bír, mi a szerepe a sportnak az életben, a környezetében? – A magán- és szakmai élet nálam egészen egymásba fonódott. Az atlétika mellett nagyon szeretek biciklizni és annak szinte minden formáját űzni. Terepbiciklizés, hegyi biciklizés, vagy legyen szó éppen országúti kerékpározásról. Nagyon szeretem a természetet: erdőben járni, túrázni, a gyerekeknek is próbálom felhívni a figyelmét a természet szeretetére és tiszteletére. A sport egyben a magánéletem is. A gyerekek is figyelemmel kísérik, amikor itt-ott versenyek alkalmával sikereket érek el. Így még hitelesebb tudok lenni számukra, hiszen nem csupán tanítom a testnevelés–sportot, hanem űzöm is. Próbálok egészségesen élni és a gyerekek is próbálnak követni. Testnevelőként a gyerek testét és lelkét összhangban kell ápoljuk. – Hogyan látja a fiatal, tehetségesebb gyerekek helyzetét a sportot illetően? – Ebben az esetben sokat számít, hogy az illető gyerek milyen családból származik. Ha olyan családból származik, ahol az egészséges életmód van előtérben és a családban is igénylik a mozgást, akkor nekem testnevelőként könnyebb dolgom van. Szemben azokból a családokból érkező gyerekekkel, ahol ezeknek a dolgoknak kisebb a jelentőségük. Megemlíteném, hogy elvégeztem egy táplálkozástan-képzést is. Ez is fontos, hogy a gyerekeket a helyes táplálkozásra neveljem és beszéljek nekik erről. A gyermeki természetben főleg előkészítőtől negyedik osztályig benne van a mozgás iránti természetes vágy. Tele vannak energiával, lelkesedéssel, annyira, hogy még engem is feltöltenek. Fontos, hogy tudjam kezelni a gyerekeket, ebben rejlik némi kihívás. A vírust megelőző időszakban nagyon sok sportolimpiászon vettünk részt a gyerekekkel. Országos versenyekre is jártunk, ami nagy szó, figyelembe véve, hogy mi egy kis falusi iskola vagyunk, és mégis képesek voltunk és vagyunk felvenni a versenyt országos szinten is akár. Számos megyei versenyen is képviseltük iskolánkat, jó eredményeket értünk el, sőt regionális döntőkön is megmérettettünk már. Kiemelném a szalagos rögbit, ahol nagy sikereket értünk el. 2014-ben vezették be ezt a sportágat a romániai oktatási rendszerbe, ez a hagyományos rögbi iskolai változata. A szalagos rögbi, abban különbözik a megszokott változattól, hogy itt egymás elgáncsolása helyett, a szalag letépése a cél. Jó ez a sport, mert a gyerekektől is szemléletváltást igényel. Hátrafelé kell passzolni és az ellenfél háta mögött pontot szerezni. A mai változó világunkra is ez a jellemző mottó, „Tanulj meg a kereteken kívül gondolkodni!” – ebben a gyerekeknek sokat segít ez a sportág. A testnevelésnek jellemformáló hatása van, de csak akkor, hogyha a tanár rendesen végzi a munkáját és minden apró részletre odafigyel. A gyerekeket pozitív irányba lehet befolyásolni. A világot a nevelés mozdítja előre, hiszen a felnövekvő generációkat nagyban az határozza meg, hogy milyen nevelésben részesülnek.

Vlaicu Lajos