Spanyolország Európa trónján

HN-információ
Harmincpercnyi játék után úgy tűnt, hogy Spanyolország ötödik Európa-bajnoki fináléját is elveszíti a horvátországi férfi-kézilabdatornán, ám a második felvonásban helybenhagyták Svéd­országot és egyenes ágon kvalifikálták magukat a jövő évi világbajnokságra is. Spanyolország nyerte meg a férfikézilabda Európa-bajnokságot, miután vasárnap a zágrábi döntőben hat góllal legyőzte Svédországot. A mérkőzés elején a svédek irányítottak, a 12. percben már három góllal (7–4) vezettek, előnyükből két gól maradt meg a szünetre (14–12). A második felvonás elején a spanyolok gyorsan fordítottak (34. perc, 15–14), utána pedig fokozatosan őrölték fel riválisukat, és már végig náluk volt a vezetés. A svédek egyre kisebb ellenállást tanúsítottak, a hajrát pedig úgy kezdték a csapatok, hogy nem maradt nyitott kérdés (52. perc, 25–17). A spanyolok hetedik Eb-érmüket szerezték, de az első aranyat. Ötödik alkalommal jutottak be a döntőbe, eddig négyszer veszítettek, 1998-ban éppen Svédország ellen. A svédek a sportág első öt Európa-bajnoksága közül négyet megnyertek, de 2002 után most jutottak el először a döntőig. A finálé egyben világbajnoki selejtező is volt, a győztes spanyolok kijutottak a jövő januári, német–dán közös rendezésű vb-re. A vesztes svédeknek júniusban selejtezőt kell játszaniuk Hollandiával. A kisdöntőben Franciaország nem adott esélyt Dániának és bezsebelték a bronzérmet. Eredmények: döntő: Spanyolország – Svédország 29–23 (12–14); a 3. helyért: Franciaország – Dánia 32–29 (17–14). Az Eb All Star-csapata: kapus: Vincent Gerard (francia); balszélső: Manuel Strlek (hor­vát); balátlövő: Mikkel Han­sen (dán); irányító: Sander Sago­sen (norvég); beálló: Jesper Niel­sen (svéd); jobbátlövő: Alex Duj­she­baev (spanyol); jobbszélső: Ferran Sole (spanyol); védő: Ja­kov Gojun (horvát). Az Eb legértékesebb játékosa (MVP) a svéd Jim Gottfridsson lett. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!