Hirdetés

Ötödjére már nem ment

HN-információ
Két harmadon át derekasan tar­tották magukat a csíki jégkoron­gozók Újpesten, ahol öt nap le­forgása alatt az ötödik mérkőzésükön léptek pályára. Az utolsó játékrészben viszont már nem jött ki a lépés, aminek vereség lett a vége. Ennek ellenére csak elismerően lehet szólni a fiúk teljesítményéről, hiszen az öt mérkőzésből négyet megnyertek, és csupán a sorozat utolsó állomásán kellett fejet hajtsanak egy friss erőkből álló együttes előtt. [caption id="attachment_16625" align="aligncenter" width="640"]Tisztességgel küzdöttek a csíki fiúk Újpesten Fotó: László RÓbert Tisztességgel küzdöttek a csíki fiúk Újpesten Fotó: László RÓbert[/caption] Múlt pénteken, illetve szombaton előbb a román bajnokság keretében a címvédő Galaci Dunăreát, majd vasárnap már a MOL Ligában a Debreceni HK-t, hétfőn este a Ferencvárosi TC-t győzték le a Csíkszeredai Sportklub hokisai. Utóbbi kettőt ráadásul idegenben. A meccssorozat ötödik napján az Újpesti TE volt az ellenfél, akikkel viszont már nem bírt a hősiesen küzdő kék-fehér alakulat. Két harmadot viszont lehoztak gól nélkül a Megyeri úton, sőt a második húsz percben még a vezetést is megszerezték Molnár Zoltán találatának köszönhetően, aki a 32. percben mattolta Silát. Az előny kitartott egészen az utolsó felvonás elejéig, ekkor azonban megtörték a hazaiak a gólcsendet. A 42. percben Nemes avatta fel Peksát, majd hét percre rá a hosszú sérüléséből visszatérő Elomo volt eredményes. A lilák itt viszont még nem álltak meg, és az 55. percben az első hazai gólt előkészítő Hegyi volt eredményes, lezárva a mérkőzés legfőbb kérdéseit. A csíki hokisokat a vereség ellenére minden dicséret megilleti, hiszen nem sok együttes lett volna képes ilyen jól szerepelni olyan körülmények között, hogy öt nap alatt öt mérkőzést játsszon – amelyből négyet meg is nyertek –, s ráadásként egyik napról a másikra több száz kilométert utazzon. A MOL Ligában elért két idegenbeli győzelem viszont azt is jelenti, hogy a Sportklub már a rájátszást érő hatodik helyen tanyázik, két ponttal megelőzve a hetedik Dunaújvárost. Eredmény, MOL Liga: Újpesti TE – Csíkszeredai Sportklub 3–1 (0–0, 0–1, 3–0) /Nemes (42.), Elomo (49.), Hegyi (55.), illetve Molnár Zoltán (32.)/.  


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!