Kikapott az SZKC

HN-információ
Rossz kezdés után nem sikerült ledolgoznia hátrányát a Szé­kely­udvarhelyi KC-nak a CSM Bukarest elleni, idegenbeli Románia-kupa nyolcad­dön­tőben. Hat éve nem sikerült a fővárosi gárdát idegenben legyőzniük az udvarhelyieknek, a tegnap esti vereség pedig egyben a búcsút is jelentette a kupaküzdelmektől. [caption id="attachment_61456" align="aligncenter" width="1094"] Hat éve nem győzte le az SZKC a CSM Bukarestet idegenben Fotó: szkc.ro / archív[/caption] A lehető legrosszabbul indult a Székelyudvarhelyi KC számára a 2018-as férfikézilabda Románia-kupa: az első körben, azaz a nyolcaddöntőben búcsúztak Dragan Djukic tanítványai. A CSM Bukarest ellen utoljára 2011-ben győzött az SZKC idegen környezetben, a nyeretlenségi sorozat tegnap este sem szakadt meg. Az udvarhelyiek rosszul kezdték a meccset, a CSM Bukarest 4–0-ra húzott el, időt is kért Djukic, de ez sem segített sokat, hiszen a főváro­siak tovább tudták növelni előnyüket, amely hatra nőtt. A 12. percben viszont összekapta magát az SZKC, és három perc alatt kettőre faragta hátrányát, ekkor kért időt Vlad Caba, innentől pedig újra növelni tudták a hazaiak az előnyüket, a pihenőig néggyel vezetett a CSM. A második félidőt is a főváro­siak kezdték jobban, és újra öt lett az előnyük, majd egy kettős emberhátrányt kivédekezett az SZKC, ám a kiegészülés után sem tudtak hátrányukból faragni, amely ötre állandósult. A 46. percben Djukic újra időt kért, ám ezután is növelték előnyüket a fővárosiak, amelyet már nem sikerült az SZKC-nak ledolgoznia a meccs végéig. Az SZKC a találkozón mind a támadások során, mind a védekezésben rengeteget hibázott, a ziccerek többsége kimaradt, Da Rosa pedig nem hozta azt a kapusteljesítményt, ami pluszt adhatott volna a csapatnak. Eredmény Románia-kupa, nyol­caddön­tő: CSM Bukarest – Székely­ud­varhelyi KC 35–28 (19–15). Az udvarhelyi gólszerzők: Ghita 5, Szadovij 5, Vilovsziki 4, Baranau 3, Tálas 3, Balázs 2, Mihalcea 2, Kuzmanoszki 2, Kovacevic, Dragas. További eredmények: Temesvár – Suceava 39–30, Torda – Focșani 31–29, Konstancai Dobrogea Sud – Poli Iași 34–17. A Bákói Știința – Dunărea Călărași találkozó lapzárta után ért véget. A mai műsor: Nagybányai Minaur – Bukaresti Dinamo (17.15, Digi Sport, Telekom Sport), HC Vaslui – Bukaresti Steaua (18), Nagyvárad – Fogaras (18). Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!