Tény, hogy a németek az akkori idők legmodernebb ötkarikás játékait rendezték meg. Olyan újításokat is bevezettek, mint az olimpiai lánggal történő futás, így az ógörög játékok színhelyén, Olympiában az ősi kandeláberben meggyújtott láng Bulgáriát, Jugoszláviát, Magyarországot, Ausztriát, Csehszlovákiát érintve jutott el Berlinig. Volt olimpiai harang, modern eredményjelző tábla, ugyanakkor az olimpiai győzteseknek a szokásos oklevélen és aranyérmen kívül egy tölgyfacsemetét is adományoztak, amelyet a kiírás szerint szülőhelyükön kellett elültetniük. A megnyitón – ma már hihetetlennek tűnik – náci kézlendítéssel vonult fel az ősi ellenség, a francia csapat, a dobogón leszorított kézzel álltak a tengelyhatalmak képviselői, míg karlendítéssel a kanadai és amerikai színes bőrű sportolók.

Az egyetlen olimpia ahol két székelyföldi sportoló is  aranyérmet nyert. Az elsőt a korondi birkózó Lőrincz Márton. Kezdetben – akárcsak a nagy előd, a sóvidéki Keresztes Lajos olimpiai bajnok – Lőrincz Márton is mészárosinas volt Szállasi Ferenc üzletében, majd 3 évig asztalosinasnak szerződött Székelyudvarhelyre. 1929-ben meghozta a végleges döntését: átszökött Magyarországra. Budapesten a helyi érdekű vasútnál talált állást, majd hamarosan a már említett Keresztes Lajos biztatására sportolni kezdett a Magyar Atlétikai Klub (MAC) színeiben. 1934 októberében Stockholmban a szabadfogású Eb-n aranyéremmel robbant be a nemzetközi élmezőnybe is, egy év múlva sérülten is ezüstérmet szerzett a brüsszeli Európa-bajnokságon. És lassan megkezdi felkészülését a közelgő berlini olimpiára. Az augusztus kilencedikei döntőre a négy hibapontos Lőrincz és a három hibapontos svéd Svenson állhatott ki. Az ötödik percben egy gyors Svenson-akció nyomán az északi lerántja a földre a székely ifjút, aki nehezen szabadul a svéd gyúrásából. Az utolsó percben a székely ifjú leviszi a szőnyegre ellenfelét. Sokan már tust reklamáltak. Nem volt tus, de Márton fölényét jelezte a zsűri egyöntetű 3–0-s döntése.
A győzelem után Pluhár István mikrofonja előtt a következőket nyilatkozta a korondi  Herkules: „Küzdelmem­ben az én jó öreg édesanyámra gondoltam, meg a szülőfalumra, a Hargita aljára, ahol édesanyám imádkozott értem.” Másnap délelőtt az Olimpiai Stadionban átadták az aranyérmet, az oklevelet és a győzelmi tölgyet. Marci a magyar himnusz akkordjai alatt gondolkodhatott, hogy hova ültesse a tölgycsemetét, hisz a Haza akkor már elhagyta a szülőföldet.

Lőrincz Márton 1945 őszén Salzburgban élt, Zomborival egy cirkuszban lépett fel, ahol látványos birkózófogásokat mutattak be. A negyvenes évek végén az argentin San Carlos de Barilochéban telepedett le véglegesen. Egy kanadai kitérő után visszatért Barilochéba, 1968-ban tüdő- és gégerákot állapítottak meg az orvosok, 1969. augusztus elsején hunyt el egy  Buenos Airesi kórházban.
Berlinben a második székely aranyat a vízilabdázó Hazai Kálmán nyerte. Erkel Ferenc dédunokája Marosvásárhelyen született, a család az első világégést és impériumváltást követően Budapestre költözött. Itt figyeltek fel úszó- és vízilabdázó-tehetségére. Első magyar bajnoki címét is úszóként szerezte 1934-ben, sőt az akkor igen erős magyar úszómezőnyből még a válogatottat is erősítette az 1934-es magdeburgi Európa-bajnokságon. 1934–1942 között negyvenszer szerepelt a magyar vízilabda-válogatottban. Legnagyobb sikert a berlini olimpián ért el, ahol olimpiai bajnok lett.
A berlini olimpián Hazai első ízben csak az utolsó csoportmérkőzésen kapott játéklehetőséget Nagy-Britannia ellen, ahol 10–1 (3–0) arányban nyertek. Ezt követően minden mérkőzésen játszott. (Az első két mérkőzésen Jugoszláviát múlták felül 4–1-re, majd Máltát ütötték ki 12–0-ra a magyar sportolók.) A középdöntőben 3–0-ra győztek a belgákkal és 8–0-ra a hollandokkal szemben.
A mindent eldöntő német–magyar előtt, akárcsak a birkózóknál, ismét egy hazai – német rendezői – csavarral kellett szembenézniük. A nagy döntőre a Bródy, Homonnai, Hazai, Halassy, Brandi, Németh, Bozsi összeállításban állt rajthoz a magyar csapat, 1–1-es félidő után 2–2-es döntetlenre végződött a legfontosabb találkozó. Így az olimpiai bajnoki címet az utolsó napi mérkőzés eredményei döntötték el. Augusztus 15-én délután hat órakor Hazaiék már úgy ugrottak vízbe, hogy egy egygólos győzelem is az aranyérmet jelenti. (A németek csak 4–1-re verték a belgákat.) Hazaiék, Halassy Olivér – a csonka lábú Trianon-hős becenevet viselő sportoló – vezetésével 5–0-ra múlták felül a franciákat, így másnap a berlini Olimpiai Stadionban ők vehették át – Hazai anyai dédnagyapja, Erkel Ferenc zeneművére, minden magyarok nemzeti imájára – az aranyérmeket és az olimpiai tölgyfacsemetét.
A második világégést követően Hazai előbb Svédországban, majd Dániában telepedett le, nyolcvanhárom évesen, 1996-ban hunyt el Koppenhágában.
A nagyváradi Kabos Endre vívó még két aranyéremmel egészítette ki olimpiai éremgyűjteményét. Keményen hozzájárult a csapatbajnoksághoz és a Los Angeles-i bronzot aranyra cserélte.
Románia is részt vett a berlini olimpián. A lugosi születésű Henri Rang Delfis nevű lovával ezüstérmet szerzett. A nagypályás kézilabdacsapat és egy Tojar I. nevű birkózó ötödik lett, akiről később sikerült megtudni, hogy igazából Tőzsér József nagyváradi szobafestőről van szó. Tőzsér fantasztikusan kezdett, tusolta a francia Bayle-t és az olasz Bertolit. 3–0-s bírói döntéssel verte a jugoszláv Tóthot, így két nap után az állás a következő volt: Svenson, Lőrincz, Tőzsér. Úgy nézett ki, hogy két erdélyi magyar fog a döntőben harcolni. A harmadik nap viszont elúsztak az érmes álmok: Tőzsér tussal kikapott a címvédő Brendeltől és 2–1-es bírói döntéssel Pertunentől. Így Lőrincz súlycsoportjában az ötödik lett.