Hirdetés

Hargita Rali, huszonkilencedszer: Három ismert és három új pálya szerepel az útvonalban

HN-információ
Újabb autósport-esemény színhelye lesz Hargita megye, ezúttal a ralisok száguldanak majd a megye útjain. Pénteken és szombaton Szé­kelyudvarhely főhadiszállással rendezik meg a Hargita Ralit, amely idén immár a huszonkilencedik kiírásához érkezet. A szervező Maxx Racing idén is bizonyította, lehet még mindig újdonsággal jelentkezni, noha évek óta ugyanazokon az ország- és megyei utakon száguldanak a versenyzők. Ahogyan minden más sporteseményt, úgy a Hargita Ralit is az érvényes egészségügyi előírások szerint tartják, tehát nem lehetnek nézők jelen sem a pályákon, sem pedig a szervizparkban. Ám a gyorsasági szakaszok környékén a verseny alatt lehet gombászni, erdei gyümölcsöt, fenyőtobozt gyűjteni, mi több, szabad túrázni is, a medveles is megengedett, és kis szerencsével a szabadidős tevékenység alatt néhány versenyautó megtekintésére is nyílhat lehetőség. Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Hargita Ralit, amely a hazai szakági bajnokság harmadik futama és egyes szorzóval rendelkezik majd, a pénteki és szombati eseményt ezúttal is a Maxx Racing szervezi Székelyudvarhely főhadiszállással. Az idei viadalra három új pályával készült a szervező, három pedig megegyezik a tavalyi útvonallal. Akárcsak minden sporteseményt, a Hargita Ralit is nézők nélkül rendezik, de ha valaki a gyorsasági szakaszokra tévedne véletlenül, vigyázzon, hogy lehetőleg ne tartózkodjon bukótérben. Újdonságok Tavaly a tomboló koronavírus-járvány miatt kompromisszumos megoldásként a Brassó Ralival összevonva tartották meg a Hargita Ralit, a szervező Maxx Racing pedig úgy döntött, hogy a 2019-es homoródmenti pályákat megfordítja, így a korábbiaktól eltérően más irányból közlekedve száguldottak a versenyautók. A visszajelzések a versenyzők részéről pozitívak voltak, így Ferencz Csaba, a Maxx Racing elnöke úgy döntött, idén is a tavalyi pályákat használják ugyanabban az irányban, mint tavaly. Az elmúlt kiírásban nem szerepelt a Bucsin és a Libán szelektív, idén mindkettő visszakerült a kiírásba, ám ezeken is történt módosítás. Két éve Gyergyóújfalu felől száguldottak át a Libán-tetőn a versenyautók, idén viszont fordított irányban, Zetelaka felől kelnek át a hegyen a ralisok. Innentől értetődő, hogy a Bucsin szelektív sem Parajdról, hanem Borzonttól kezdődik, ráadásul a korábbi szakaszt kettéosztotta a szervező, így nem egy, hanem két Bucsin gyorsasági lett. Azt kell tudni, hogy a Bor­zont–Parajd útvonalon a Gyergyói-medencéből indulva több az ereszkedő, mint a fordított irányból. Emiatt döntött úgy a szervező, hogy a Bucsin szakaszt kettéosztja, gyakorlatilag egy 6,2 kilométeres etap lesz a két szelektív között, amely amúgy túl gyorsnak bizonyult volna, és biztonsági okokból ajánlatosabb volt ezt a részt kivenni a szelektívek közül. A verseny másnapján a tavalyi homoródmenti három szakaszból álló hurok szerepel a menetrendben, de nem kétszer, mint az elmúlt évben, hanem háromszor. A hivatalos edzés helyszíne is a tavalyelőtti lesz, Farcádon lesz az indulás, Székelyudvarhelyen az érkezés. Két nap, egy tucat gyors Pénteken a Farcád–Székelyudvarhely útvonalon 8 és 13 óra között tartják a Hargita Rali hivatalos edzését, a viadal hivatalos rajtja 15 órakor lesz Székelyudvarhelyen, a Kossuth utcában, ahol a szokásokhoz híven idén is helyet kap a szervizpark. Az első szelektíven, a 12,1 kilométeres Libán szakaszon 15 óra 53 perckor, a 10,8 kilométeres Bucin I.-en 16:41-kor, míg a 11,95 kilométeres Bucsin II.-n 17 óra 9 perckor rajtol el az első versenyautó. Szombaton homoródmenti három gyorsasági szerepel a kiírásban A Lövéte szakasz nyitja meg a verseny második napját, a gyorsasági rajtja a Kalibáskőnél lesz, a szelektív hossza 12,75 kilométer. Az első versenyautó 9:43, 13:12, és 16:41-kor rajtol. A szakasz nagyon technikás, a Kalibáskőtől a szűk úton egy nagyon gyors, de kanyarokkal tarkított ereszkedő vár a mezőnyre Kirulyfürdőig, innen pedig egy emelkedéssel, majd egy ereszkedéssel érik el a sportolók Lövétét. A nap második, ötödik és nyolcadik szelektívjét Ho­mo­ród­karácsonyfalva déli kijáratától Homoródszentpál bejáratáig jelölte ki a szervező. A 6,7 kilométeres szakasz első része nagyon gyors, majd a 132-es és a 131-es megyei utak kereszteződésétől következik egy emelkedő sok kanyarral, majd a tetőre érve egy szintén nagyon kanyargós ereszkedő következik, a cél előtt pedig újra egy nagyon tempós rész található. Az első versenygép 10:31, 14 és 17.29-kor rajtol majd. A nap harmadik, hatodik és kilencedik gyorsaságiját Ho­mo­ród­szentmárton és Patakfalva között rendezik, a szakasz 6,7 kilométert tesz ki, az első versenyautó rajtja 10:54, 14:23 és 17:52-kor lesz. Az utolsó szelektív egyben Power Stage is, amelyen pluszpontokat osztanak a legjobbaknak, és a Hargita megyei autósportot meghonosító, sokáig szervezőként ismert Dietrich Árpád nevét viseli. A pénteki napon nem, ám a szombati napon már a rali ob-2 mezőnye is száguld majd a kijelölt pályákon, a másodosztálynak 1.2-es szorzóval szerepel a Hargita Rali a versenynaptárban. A nevezési határidő lapzártánk után járt le, de az előzetesen közölt listán hetvenkilenc páros szerepel. A tegnap délben közölt listán 53 páros szerepel a rali ob-mezőnyében, négy autós a veterán versenygépek kategóriájában, míg az ob-2-es listán 22-en jelentek meg.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!