Galacra került a kupa
Két harmad után három góllal vezetett a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a Románia-kupa döntőjében a Galaci Dunãrea ellen, mégis egygólos vereség lett a vége, ráadásul a hosszabbításban.
[caption id="attachment_41876" align="aligncenter" width="1000"] Rusnak mindent eldöntő gólja a 70. percben Fotó: Sorin Pană[/caption]
Foghíjas lelátók előtt rendezték meg péntek este a jégkorong Románia-kupa fináléját, amelyen a Molnár Zsombor és Papp Szabolcs nélkül felálló Csíkszeredai Sportklub és a Galaci Dunărea vívott egymás ellen.
A népes csíki szurkolók kisebb meglepetésére az összecsapást a galaci alakulat kezdte aktívabban, amelynek Bushbacher a hatodik percben hangot is adott, de életerős löketét Onodi hárítani tudta. A folytatásban kiegyenlítődött a játék, és egyenlő erők küzdelme folyt a jégen. Mindkét csapat nagyon odafigyelt a védekezésre is. Az első megingás a galaci oldalon adódott. A 18. percben János kezdte lopni a távolságot, majd lövésével nem tudott mit kezdeni László Arnold.
A második harmadban a kék-fehér alakulat volt aktívabb, ők akarták jobban a gólokat, de a galaciak kontrákra építkező játéka is veszélyes volt, bár a védelmek továbbra is jól zártak. A harmad fordulópontja a 34. percben érkezett el, amikor emberhátrányban Molnár Zoltán lopott korongot Rasulovtól a támadó harmadban, ám a védő bosszúból szándékosan akasztotta a csatárt, amiért a fehérorosz játékvezető azonnal 5 + 20 perces büntetővel jutalmazta. A fórt nagyon rosszul kezdte megjátszani a kék-fehér alakulat, és ezalatt kétszer futtatták el a Duna-partiakat, szemben Onodival, aki előbb Bushbacher, majd Donika szólóját is fogta. Ám ami késett, nem múlott. A 39. percben Korenko életerős kék vonalas lövésével szemben már tehetetlen volt László. Közel egy percre rá, épphogy kiegészült a Galac, újabb Sportklub-gólt jegyezhettünk. Antal Zsombor kapu elé betett korongjára Farkas érkezett jó ütemben lezárva a harmadot.
A játék képe azt mutatta, hogy ez a meccs meglesz a Sportklubnak, de nem így lett. A kék-fehérek egy picit hanyagul korcsolyáztak ki az utolsó felvonásra, és mindezt nyolc perc alatt megbüntette a galaci csapat. Előbb Flinta kék vonalas lövése akadt be, majd Buschbacher keresztpasszát érvényesített Lőrincz, és végül Rusnak egyenlített. Eddig is vérfagyasztó volt, ami a jégen történt, de a hátralevő idő sem szívbetegeknek való volt. Előbb Campbell egyéni akcióból szerezte vissza a vezetést, de Krajci alig egy perc alatt újból egyenlített. Gyűrték egymást a felek tisztességgel, mígnem Farkas passzát Antal emelte be fonákkal, ismételten visszaszerezve a vezetést az 58. perc elején. Ez az előny sem tartott sokáig, miután Szolarjov kiállítását azonnal gólra váltotta a kihívó. Újfent Flinta volt eredményes. Majd Donika akár a meccset is lezárhatta volna, de szólóját fogta Onodi.
Jöhetett a 20 perces hosszabbítás, aranygól-szabállyal. A ráadás perceiben a Sportklub igyekezett dominálni, több alkalommal is célba vették a galaci kaput a csíki fiúk, de hiányzott az átütő erő. A 70. percben pedig eldőlt minden. Egy kék vonalas lövés irányt változtatott a sűrűben, Onodi vállal védett, de a kipattanót a levegőből Rusnak bepofozta.
Eredmény: Galac – Sportklub 6–5 (0–1, 0–2, 5–2, 1–0) – h. u. /Flinta (42., 59.), Lőrincz (47.), Rusnak (48., 70.), Krajci (51.), illetve János (18.), Korenko (39.), Farkas (40.), Campbell (50.), Antal Zs. (58.)/.
Darvas Attila