Először dobóatlétát akartak belőle fabrikál­ni – első belépőjén szinte országos súlylökőrekor­dot dobott –, ám mindenki sze­ren­csé­jére végül a Dinamo sportszázadában és a birkózószőnyegen kötött ki. 1956-ban részt vett a Balkán-bajnokságon, ahol nagy meglepetésre legyőzte a bolgárok világbajnokát, ám veszített a török ellenfelével szemben. Mivel a bolgár legyűrte a törököt, hármas holtverseny alakult ki. A versenykiírás értelmében a mérleg lett a döntőbíró. Balló kevesebb mint száz grammal „súlyosabbnak” bizonyult a töröknél, de könnyebb volt a bolgár versenyzőnél, és így ezüstérmet szerzett.

1957-ben és 1958-ban Balkán-bajnok lett, ami az erőviszonyokat figyelembe véve nem kis teljesítmény egy négy éve sportoló versenyzőtől, hiszen a világversenyek dobogóit a szovjet, a bolgár és török birkózók uralták.
1964-ben részt vett a tokiói olimpián, amelyre így emlékezett vissza Baló Ferenc: „Tokióba én már itthonról sérülten mentem el. Az olimpia előtt hat héttel volt egy Balkán-bajnokság. Nagyon csúnya vállficamom volt. Én le is tagadtam, hogy mennyire fájt; ott akartam lenni Japánban. Ennek ellenére bíztam magamban (mindezt úgy, hogy egy nagyobb súlycsoportba nevezte a román szakvezetés). A sorshúzás nyomán, mindjárt az első fordulóban az orosz világ- és olimpiai bajnokkal kellett megküzdjek. Ez a Medved több mint száz kiló volt, én még kilencven sem. Egy olyan támadást csinált, ahol a sérülésem kiújult. Azt hittem, hogy csillagokat látok, olyan fájdalmam lett. Az orosz megvert, utána még döntetlent értem el az amerikaival (Gerald Conine), ám annyi büntetőpontot szedtem össze, hogy számomra befejeződött ez az olimpia.”

De a csomortáni székelyt nem keserítette el a kudarc, fanatikusan edzett, próbálta behozni a versenyzőtársaival szembeni egy évtizedes lemaradást, és készült a 1965-ös manchesteri világbajnokságra. A Nemzetközi Birkózó Szövetség kiírása szerint az angol városban nemcsak a világbajnoki cím volt a tét, hanem súlycsoportonként a legjobb helyezést elérő európai versenyző megkapta az Európa-bajnoki címet is. Balló fantasztikusan birkózott, legyőzte a bolgárok tehetségét, Gardejevet, ám minimális vereséget szenvedett az iráni Mehdizadehtől, így az utolsó iráni–svéd csata döntött a bajnoki címről. „Én már befejeztem a versenyt Az utolsó mérkőzésre az iráni és a svéd bajnok állt fel. Nekem már megvolt a biztos második helyem, ám ha az iráni csak pontozásos győzelmet ért volna el, akkor az enyém a világbajnoki cím. Másfél perc volt még, mikor a svéd versenyző lába lecsúszott a birkózószőnyegről – akkor még nem a mai modern szőnyegek voltak –, a svéd lesérült, fel kellett adnia a mérkőzést, még dobogós helyet sem ért el. A versenybírók tust ítéltek az iráni javára, így lett világbajnok – mesélte később Balló Ferenc.

Rá két évre Új-Delhiben megismételte angliai teljesítményét. A döntőbe jutásért a mongol Jigidin Mönkhattal került szembe. Győzött. A döntőben a szovjet Boris Gu­revich-csel birkózhatott. „A döntőben az orosszal találkoztam. Ha egy ponttal megverem az oroszt, akkor én vagyok a világbajnok. Az utolsó percig döntetlen volt. Nekem reszkírozni kellett, ám sajnos így sem tudtam pontot szerezni” – mesélte a kétszeres világbajnoki ezüstérmes

A 1968-as mexikóvárosi olimpia viszont máig is fájó emlék maradt. „Majdnem könnyezik a szemem, mikor rágondolok, hogy a sportdiplomácia áldozata lettem. Kirobbanó formában érkeztem. Az első ellenfelem a sokszoros világbajnok iráni Mehdizadeh volt (az 1961, 1962 és 1965-ös vb-győztes). Nagyon jól ismertem. Az a típusú birkózó volt, aki várt, hogy támadják, és kontrából építette fel az akcióit. Levittem a szőnyegre, rámentem erővel, és az első akcióm után feladta, a mentők vitték el. A második mérkőzésemen pedig életem legnagyobb csalását követte el ellenem a versenyzsűri. Az ellenfél egy Hollósi Géza nevű sportoló volt. Végig menekült előttem – azelőtt többször birkóztunk, mindig megvertem –, végig szaladt, menekült a semleges részre, ahol az akciókat már nem pontozzák. Mindig a vonalon volt és látta, hogy nem intik meg, így futott tovább. Nem sikerült pontozható akciót csinálnom a szőnyegen.” A zsűri pedig kettős leléptetést ítélt, így Balló összeszedte első négy büntetőpontját. A harmadik fordulóban a zsűri 4–2-re a bolgár Gardejevet hozta ki győztesnek, így nem jutott az elődöntőbe. Számára végleg befejeződött az olimpia. Edzőként sem vallott szégyent Ambrus Lajos és az olimpiai bronzérmes Simon László volt tanítványa. Kétezerben elnyerte az évszázad csíki sportolója címet, majd szülőfaluja is dísztaggá választotta. 

Elment Balló Ferenc, a csíki birkózólegenda, akinek gyémánt tehetsége csiszolatlanul is briliánsként ragyogott, aki egy kézzel kilencszer húzta ki magát a nyújtón, míg a tornászfenomén Csukarin csak hatot tudott. Elment a legerősebb székely. Ha két évvel hamarabb felfedezik, emberfia nem tudta volna legyőzni. Viszi a hírt Keresztes Lajosnak és Lőrincz Mártonnak, hogy nem fajult el a székely vér!

Becze Zoltán