– Mocsai úr, mindenekelőtt engedje meg, hogy boldog születésnapot kívánjak, hiszen márciusban töltötte a hetvenedik életévét. Mi járatban Csíkszeredában? 

– Köszönöm szépen! A Ma­gyar Testnevelési és Sport­tudományi Egyetem kuratóriumi elnökeként és egyetemi tanárként vagyok itt, próbáltam ezt a sporttudományos kongresszust az edzők nevelése és képzése szemszögéből gazdagítani, az elmúlt 45 év tapasztalatát nagyjából két órában összefoglalni. 

– Edzői pályafutása során mit tart karrierje legnagyobb sikerének? 

– Nehéz megmondani. Az életemben 8-10 éves periódusaim vannak. 1982-ben a BL-győzelem, ’86-ban világbajnoki ezüst, ’88-ban egy olimpiai negyedik hely, aztán tíz év Németországban: két Európa-kupa-győzelemmel, többek között bajnoki eredményekkel. Aztán jött ugye Veszprém, hat bajnoki cím, Magyar-kupa-győzelmek, Európa-kupa-győzelem. Utána volt a nőkkel világbajnoki döntő, olimpiai döntő, Eb-aranyérem. 15 év válogatott edzőség, összesen 357 alkalommal játszottam Magyarországért mint szövetségi kapitány, nőkkel és férfiakkal fele-fele arányban. A világon, azt hiszem, három olyan edző van, aki olimpiai és világbajnoki döntőt tudott játszani mindkét nemmel, egymás utáni időszakban. Nem olyan egyszerű a nőkkel és a férfiakkal is eljutni a világ első csapatai közé. Azt hiszem, ezek a legnagyobb büszkeségeim a sportban.

– A sportban a siker mellett értelemszerűen van vereség is. Mit tart legnagyobb kudarcának? 

– A kudarc relatív fogalom. Amikor az ember egy olimpiai döntőt elveszít, azt kudarcként éli meg. De ha belegondolunk, a mai napig a legmagasabban jegyzett eredménye a magyar női kézilabdázásnak. Férfiakkal a világbajnoki döntőt 24-22-re veszítettük el egy kicsit jobb Jugoszláv csapat ellen. Vagy ott van a dánok elleni olimpiai döntő, ami akkor nyilván kudarc volt, de összességében az ember, ha életpálya-karriert összegez, akkor azt kell mondjam, hogy elégedett nem vagyok ugyan vele, de nem tartom sikertelennek. Én inkább úgy fogalmazok, hogy megnyert ezüstről beszélhetünk manapság. A harmadik helyezett mindig boldogabb, mint az ezüstérmes, amikor vége a meccsnek. A nagy nyilvánosság sosem tudja a hátsó okokat, a mérkőzés közben történt sérüléseket, a mérkőzés előtti egészségügyi beavatkozást, amit két kulcsjátékosom is igényelt, és a végső fázisra ezek a fájdalomcsillapítások elmúltak. S hogy fogyott el az a hat gól? Előfordul ilyen máshol is, láttuk ezt a Veszprém esetében is. Ilyen volt az is, amikor a vb-döntőt hosszabbítás után elvették tőlünk. Ott a francia edző konkrétan elnézést kért, mert minősíthetetlen volt a játékvezetés. 

- Hogy látja a magyar női és férfi olimpiai esélyeket? 

- Azt gondolom, a férfiaknál nagyon nehéz csoportban vagyunk, ha az első hatba kerülnek, az már komoly eredmény. A nők látszólag könnyebb csoportba kerültek, de én féltem őket. Nyilván az volna jó, ha a lányok is továbbjutnának. A férfiaknál nagy szerencsével a legjobb négybe kerülést tartanám kiváló eredménynek, az első hatba jutást pedig elérhetőknek. A nőknél is legyen ez a cél, az első hatba kerülés. Az a reális, de ahhoz már sokat kell tenni és dolgozni.

– Előadásában említette, hogy már több mint tíz éve működik a Nemzeti Kézilabda Akadémia, a NEKA. Hogy látja, ez a tíz év mire volt elegendő? 

– Nézze, ez egy utánpótlásközpont. Megpróbáltunk feljutni az első osztályba, kiestünk, aztán ismét feljutottunk. De be kell vallanunk, hogy az élvonalbeli kézilabdázás nem a gyerekek sportja. Húszéves átlagéletkorú, nagyjából 18 éves lányokkal veszünk részt a bajnokságban. Fontos az NB1-es tapasztalat, de a nevelés még fontosabb. Több mint 65 játékosunk játszik felnőtt szinten, ez egy nagy siker. Az alapítás utáni első négy-hat évet az ismerkedés évének gondoltam, mostanra viszont az olimpiai keretekbe három-négy női, három-négy férfi játékosunk is szóba jön, akik vagy nálunk voltak végig, vagy nálunk kezdték a pályafutásukat. Mindkét válogatottban lesz olimpikonunk. Ehhez képest még mindig nem vagyok elégedett azzal, amilyen minőségi utánpótlás kerül hozzánk a kiválasztás során. Sokan nem vállalják ezt az életet, viszont a klubjukban nincs az a feltételrendszer, ami nálunk megvan, ezért még ezt optimalizálni kell, mert nincs annyi magyar tehetség, hogy 4-5 akadémiára eloszolva azonos mértékben jelenjenek meg.

– A Magyar Kézilabda-szövetség is támogatja a határon túli, így a székelyföldi kézilabdát is. Mi erről a véleménye? 

– A szövetség tiszteletbeli elnöke vagyok, az elnök pedig a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc, ki támogassa a székelyföldi kézilabdát, ha nem ő? Ráadásul úgy gondoskodik minderről, hogy nem az a legfőbb cél, hogy a legtehetségesebbeket elvigyék Székelyföldről, hanem az, hogy azonos szintű szakmai munka folyjon, és ebből alakuljon ki az a képzési rendszer, amivel egy-egy jobb játékos az anyaországba jöhet, a többiek pedig a helyi kézilabda színvonalát növeljék. Megítélésem szerint abszolút természetes gesztus, hogy általunk is fejlődik az itteni magyar sport. Az anyaország Székelyföldön is jelen van, és felelősséget vállal mindebben.