A múlt nyáron még a németországi Mannheimban vállalt munkát Antal István, ám idén tavasszal már a Székelyföldi Jégkorong Akadémia szakmai stábját erősíti. [caption id="attachment_46939" align="aligncenter" width="1719"] A fiatal szakember Csíkszeredában, illetve Gyergyószentmiklóson lesz mentoredző Fotó: Horvát Tamás[/caption] Aktív jégkorongozói pá­lyafutását követően, a 33 esztendős ifj. Antal István a finnországi Vierumakiban, a világ egyik legelismertebb jégkorongegyetemén tanult, majd a Nemzetközi Jégkorong Szövetségen keresztül a Magyar Jégkorong Szövetséghez (MJSZ) került dolgozni. A MJSZ-nél többrétű munkaköre volt, ahol a klubok átvilágításán volt a hangsúly. Ezt követően Németországba került, Frankfurtba, majd Mannheimba. Az idén tavasszal viszont hazaköltözött és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kötelekébe került mint mentoredző. Antal Istvánt faggattuk az itthoni munkájáról. – Miért döntöttél úgy, hogy hazajössz? – Igazából ez egy hosszabb folyamat volt. A nyáron, mikor létrejött az akadémia, akkor már segítettem és akkor felmerült, hogy amennyiben van lehetőségem, akkor bátran hazajöhetek. Mannheimban dolgoztam, de végül családi okok miatt úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk. Ekkor felvettem a kapcsolatot Nagy Attilával, és megbeszéltük együttműködésünk további lépéseit. – Mi lesz a feladatod, vagy mennyire sikerült ezt letisztázni? – A nyáron fog igazából letisztázódni a pontos a munkaköröm. Előreláthatólag Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson fogok mentoredzőként tevékenykedni, valamint az összetartásokon és minden más, az Akadémia által szervezett tevékenységen is részt veszek. – Mit takar a mentoredző fogalma? – Ez a feladatkör is sokrétű. Egyrészt a technikai igazgató elképzeléseinek segítése, kivitelezése, másrészt a szakmai know-how biztosítása az említett alközpontok edzői és játékosai számára. Beszélünk itt a helyes technikák jégen és szárazon való kivitelezésétől a napi és éves edzéstervek helyes tervezése és kivitelezéséig stb. Más szavakkal, a 21. században használt edzésmódszerek ismertetése vagy fejlesztése. – Mikor kapcsolódtál be, vagy kapcsolódsz be a munkafolyamatba? – Hazaérkezésem óta már be is kapcsolódtam a munkába. A teendőkkel és a tervekkel már a nyáron megbarátkoztam. Del Pedrickel a nyáron, érkezésekor már sokat beszélgettünk, Sam Liebkinddel már régebbről ismertük egymást, hisz mindketten vierumakis volt diákok vagyunk és Frankfurtban is együtt dolgoztunk. A hazai közeget meg jól ismerem, ezért nem is volt nagy kihívás számomra a beilleszkedés. A kollégákkal már meg is látogattunk Karcfalván, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson edzéseket, jégre álltunk és segítettük az edzőket és játékosokat a munkájukban. – Milyen változásokat szeretnél elérni, mint mentoredző? Fogalmaztál-e meg ez irányú célt? – Mindegy, hogy technikai igazgató, mentoredző, segédedző vagy épp felszerelés-menedzser vagy, a cél mindig ugyanaz: a játékosok, a gyerekek tudását kell fejleszteni, meg kell teremteni a körülményeket és a megfelelő tanulási környezetet, hogy a teljes potenciáljukat kimeríthessék. Ez a célom mint mentoredző, jobbá tenni az edzőket, játékosokat és nem utolsósorban saját magamat is továbbfejleszteni. Egy ember attól jó edző vagy játékos, ha nyitott új tapasztalatokra és hajlandó mindig tanulni. Ez szerves része a filozófiámnak, én is szeretnék tanulni az itteni szakemberektől, és remélem, hogy ők is nyitottak lesznek új dolgokra, más szempontokra. Nagyon bizakodó vagyok, hogy nem ragadunk bele abba a mentalitásba, hogy én hokiztam vagy már 30 éve edző vagyok, és hogy én már mindent láttam és tudok. Hisz nagyon hasznos, ha valaki jó játékos volt, de edzőnek lenni mégis egy teljesen más szakma. – Ez lett volna a következő kérdésem… Régóta elmentél, de nem ismeretlen számodra az itthoni közeg. Milyen nehézséget látsz a munkádban mind a gyerekekkel, mind az edzői társadalommal kapcsolatban? – Nem nehézségnek vagy problémának nevezném, hanem kihívásnak. Igazából mindegy, hogy a világnak melyik részén dolgozol, mindenki hasonló gondokkal küszködik. Finnország, Csehország stb. hiába számít hokiországnak, attól ugyanazokkal a kihívásokkal állnak szemben jelenleg vagy éppen élték már át a fejlődésük során, csak esetleg néhány fokkal magasabb szinten. De ugyanerről beszélgettünk Magyarországon vagy épp Németországban is. Vagyis a játékosok képzése, az edzők képzése, a jégidő, a pénz, a versenyeztetés, a felszerelés stb. A hoki, az hoki mindenhol, csak más szinten, de a kihívás az ugyanaz. – Az auditot nyáron te csináltad. Ahhoz képest látsz-e valamilyen elmozdulást vagy még kevés idő telt el? – A nyári az egy szervezeti felépítésre, gyereklétszámra stb. vonatkozó felmérés volt. Jelen pillanatban pedig jégre állok és a sportszakmai kérdésekben próbálok támogatást nyújtani, semmiképpen sem felmérni szeretnék. De ilyen rövid idő alatt elég nehéz is lenne véleményt mondani. Erre a kérdésre akkor tudnék érdemben válaszolni, amennyiben egy évre rá megismétlődne az audit, és rálátást kapnánk arra, hogy melyik területeken történt előrelépés és hol van még szükség több munkára. – Van tervben ilyen audit? – Nem volt szó róla, de hasznos lenne a véleményem szerint. Ekkor látnád meg, hogy ki miként dolgozott, mennyit fejlődött egy év alatt. Sokan viszont úgy fogják fel az auditot, mintha egy tanár feleltetni vagy vizsgáztatni szeretné az iskolában. Ezért óvakodnak is tőle. De igazából egy hasznos visszajelzés az egyesületnek is. Elsősorban egy olyan kérdéssor van összeállítva, amely egy jól működő szervezet felépítését ábrázolja. Ötletekkel szolgál és irányt mutat a hogyan továbbra, a hosszú távú tervek kialakításában. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség auditjára van alapozva, amely hasonló formátumban elvégezte ezt a felmérést valamennyi hozzá tartozó szövetségnél. Én ezt módosítottam a klub szint igényeihez. – Mekkora váltás a karrieredben az, hogy hazajöttél, miután dolgoztál a Magyar Jégkorong Szövetségnek, majd Németországba? – Elég nagy váltás. Még bennem sem tisztázódott le, hogy végleg itthon vagyok, és nem kell készülni vissza. Már közel kilenc éve csak látogatóba, ünnepekre jöttem haza. Még bennem is le kell minden ülepedjen. De a hoki, az hoki, mindenhol a világon. És biztos vagyok benne, hogy az Akadémia teljes csapatával azon leszünk, hogy a székelyföldi jégkorongot újjáélesszük és egy magasabb fejlődési szintre emeljük. – A Székelyföldi Jégkorong Akadémia mennyire járulhat hozzá az itteni jégkorong fejlődéséhez? – Ezt egy egyedülálló lehetőségnek látom. Az audit után – nem kell titkoljam – nem voltam túl derülátó az itteni helyzetet illetően, miután kiértékeltem a begyűjtött adatokat. Főként a Székelyföldön jegyzett jégkorongozók száma aggasztott a legjobban. Alig 500 gyermek jégkorongozott a régióban, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda közösen tud már csak egy U18-as csapatot kiállítani. Összehasonlításképpen, már Magyarországon is vannak egyesületek, ahol közel 300 igazolt jégkorongozójuk van csupán az utánpótlásban. Ez az akadémia egy esély az újrakezdéshez. Eddig volt Csíkszereda és Gyergyószentmiklós, majd jött Felcsík. Az akadémia támogatásával beindul a jégkorongélet Marosvásárhelyen, Szé­kelyudvarhelyen, erőt kap Kéz­divásárhely és Sepsiszentgyörgy. Ezek mind újabb gyerekeket, illetve létszámtöbbletet ad. Meg kell erősíteni az U8-as és U10-es korosztályokat, erőteljes toborzást kell folytatni minden alközpontban. Az edzők jobb körülményeket és szakmai hátteret kapnak, a csapatok több és magasabban jegyzett tornákon tudnak részt venni. Tudjuk, hogy egyes magyarországi egyesületek erőteljes toborzást folytatnak itt Székelyföldön, mert nem hajlandók megfelelő szakmai munkát végezni és könnyebb, számukra sokszor hamis ígéretekkel innen játékosokat toborozni és csapataikat így feltölteni. Ez a nagy számú elvándorlás vezetett itthon legfőképpen a mai aggodalmat keltő helyzethez. Viszont ott is én végeztem az auditot, tehát én vagyok még most is az egyik legjobban informált ember, hogy miként áll a magyar hoki, ami az egyesületeket illeti. De hiszek benne, hogy az akadémia olyan magas szintű szakmai munkát fog végezni, hogy a fiataloknak nem lesz okuk elmenni, főként vidéki kis Magyarországi egyesületekhez. Hisz ismervén ezeket az egyesületeket, meg se fogják tudni közelíteni se a szakmai képzés színvonalát, se a már említett feltételeket meg környezetet a játékosok optimális fejlődése érdekében. Úgy gondolom, hogy Del Pedrickel, Sam Liebkinddel, velem, az akadémia stábja, illetve a többi edzővel, és az egyre jobb körülményeknek köszönhetően minden adott egy sikeres jövő kialakítására. Sőt meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy a program előrehaladtával és fejlődésével még Magyarországon is sokan irigykedve fognak ránk tekinteni. Darvas Attila