Karl Ernst Adolf Anderssen (1818–1879, képünkön) német sakkmester a 19. század egyik legjobbja, akit a modern sakkozás első nagy alakjai között tartanak számon, 1851 és 1858, illetve 1861 és 1866 között a világ legjobb sakkozójának tartották és Paul Morphy után a második nem hivatalos világbajnokként emlegették. A romantikus sakkozás támadó stílusú koronázatlan világbajnoka három nagy tornát nyert Londonban (1851 és 1862) és Baden-Badenben (1870). Szinte egész életét szülővárosában élte le matematika- és német nyelvtanárként. Anderssen kilencévesen kezdett el sakkozni, és sokáig nem is mutatta semmi, hogy egykor a világ legfélelmetesebb játékosa lesz, szorgalommal és sok gyakorlással viszont felküzdte magát. Elképesztő kombinációs látását kortársai is elismerték és két győztes játszmájára a „halhatatlan” és az „örökzöld” jelzőt ragasztották. Ifjúkori játékának gyengéje volt a veszteségektől vissza nem riadó támadás, és rádöbbent, hogy kívánatosabb célkitűzés a döntő csapás gondos előkészítése. A londoni versenyek és az azt követő ünnepi napok véget értek, és Anderssen 1851. augusztus 13-án visszatért Berlinbe. Egyéniségéhez illően csendben tette meg a fél Európán át vezető utat. Egyik este valamelyik postakocsi-állomáson az ivóban üldögélt egymagában, gondolkozva. Erős, kemény arcából élénken és vidáman csillogó szeme odavonzotta a postamestert. – Tud ön, uram, sakkozni? – kérdezte a postamester. – Nem tudok – hangzott a kurta, de azért barátságos mosollyal kísért válasz. – Nem tud sakkozni? – kérdezte a barátkozó postamester, majd hozzátette, „no, nem tesz semmit, én nagyon jól sakkozom, és most nyomban megtanítom önt”. Pillanatokon belül előkerült a tábla és a bábok, és az önkéntes mester hamarosan lelkesen magyarázta a lépéseket és a játék célját. Anderssen jó tanítványnak bizonyult, hamarosan elsajátította a szabályokat és hibátlanul válaszolt a feltett kérdésekre. – Hát akkor most játszhatunk, de mivelhogy én erős játékos vagyok, ön pedig csak most tanulta a szabályokat, adok önnek egy vezérelőnyt! – lelkendezett a postamester. Elkezdődött a játék a „mester” és tanítványa között. A postamester az egyik játszmát a másik után nyerte. – No, önből sem lesz valami erős játékos! Igaz, én erősen játszom, no de vezérelőnnyel mégis nagyobb ellenállást kellene tanúsítania! – fakadt ki a postamester. – Hiszen éppen ez a vezér az oka, önnek csak a királyára kell ügyelnie, nekem két ilyen értékes bábra kell vigyáznom. Nem csoda, ha ön nyeri a játszmákat – méltatlankodott Anderssen. A postamester alig tudott szólni ilyen furcsa okoskodás hallatára. Anderssen azonban nem hagyta annyiban a dolgot: – Bebizonyítom, hogy igazam van! Most én adok egy vezérelőnyt, és meglátjuk, hogy tud-e vigyázni egyszerre a királyára is, meg a királynőjére is! – mondta Anderssen. A postamester belement a dologba, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy most aztán alapos leckét ad a csökönyös tanítványnak. És csodák csodájára Anderssen egyik játszmát a másik után nyerte. – No látja – szólalt meg Anderssen szépen csengő hangján –, mégiscsak könnyebb vezér nélkül játszani! Örökzöld játszmák Az 1851-es londoni világkiállítás alkalmával páros mérkőzés formájában lezajlott torna az újkor első nemzetközi sakkversenye volt, melyet meglepetésre Karl Ernst Adolf Anderssen német sakkmester nyert meg. Matematikatanár volt, ezért csak ritkán hagyhatta el szülővárosát, Breslaut, mégis koronázatlan világbajnoknak tekintették. Azonban 1866-ban páros mérkőzést vesztett Wilhelm Steinitz ellen (6 győzelem, 8 vereség), és ezáltal nem támaszthatott igényt a világbajnoki címre. Anderssen csillogó áldozati kombinációival örökítette meg nevét. Jean Dufresne berlini mester 1852-ben olyan játszmában veszített ellene, amelynek befejező kombinációja Steinitztől kiérdemelte az „örökzöld” nevet. A francia Lionel Kieseritzky elleni gyakorló partit 1851-ben a londoni verseny előtt játszották. Az izgalmas és fantáziadús parti kettős bástyaáldozatával óriási hatással volt a kortársakra, a látványos befejezés ma is gyönyörködteti az utánjátszót és halhatatlan játszmaként emlegetik. Anderssen – Dufresne Evans-csel 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.b4! (Az Olasz megnyitásban gyakran alkalmazott Evans gyalogáldozatos cselét 3...Hf6 lépéssel lehet kikerülni.) Fb4 5.c3 Fa5 6.d4 ed4 7.0–0 d3 8.Vb3 Vf6 9.e5 Vg6 10.Be1 Hge7 11.Fa3 b5 12.Vb5 Bb8 13.Va4 Fb6 14.Hbd2 Fb7 15.He4 Vf5 16.Fd3 Vh5 17.Hf6+! (Mai szemmel 17.Hg3!! Vh6 18.Bad1 0–0 19.Fc1 Ve6 20.Hg5 sokkal meggyőzőbb.) gf6 18.ef6 Bg8 19.Bad1 Vf3?? (19…Fd4! 20.cd4 Vf3 21.Fe4 Bg2+ 22.Kh1 Bh2+ 23.Kh2 Vf2+ 24.Kh1 Hf5 25.Ff5+ He5+ 26.d5 Vf5 27.Va7 Vh3+ örökös sakkal döntetlen. Most világos matton áll, de ő hamarabb beadja azt.) 20.Be7+!! He7 (20...Kd8 21.Bd7+!! Kc8 22.Bd8+!! Hd8 23.Vd7+!! Kd7 24.Ff5+ Kc6 25.Fd7 matt vagy 22...Kd8 23.Fe2+ Hd4 24.Ff3 Ff3 25.g3 Fd1 26.Vd1 is világos előnyére vezet.) 21.Vd7+!! Kd7 22.Ff5++ Ke8 23.Fd7+ Kd8 24.Fe7 matt. Anderssen – Kieseritzky Király-csel 1.e4 e5 2.f4 ef4 3.Fc4 3.Hf3 Vh4+ 4.Kf1 b5 5.Fb5 Hf6 6.Hf3 Vh6 7.d3 Hh5 8.Hh4?! Vg5 9.Hf5 c6?! 10.g4?! Hf6?! (10…g6!)11.Bg1! cb5?! (11…h5! 12.h4 Vg6 13.g5 Hg4 14.Fa4 háromesélyes.) 12.h4 Vg6 13.h5 Vg5 14.Vf3 Hg8 15.Ff4 Vf6 16.Hc3 Fc5? 17.Hd5!! Vb2 18.Fd6!? (18.Be1!! kellett.) Fg1? (18…Va1+! 19.Ke2 Vb2!!20.Kd2 Fg1 21.e5 Fa6 22.Fb4! után a nagy anyagi előnyben lévő sötét vesztésre áll.) 19.e5!! (Elzárja a vezér „rálátását” g7-re.) Va1+ 20.Ke2 Ha6 21.Hg7+ Kd8 22.Vf6+!! Hf6 23.Fe7 matt (1–0).

Biró Sándor