A legkisebbek is asztalhoz állnak

Van eredménye az asztalitenisz-utánpótlásnevelésnek Székelyudvarhelyen, a tízéves Pozsonyi Tamás már most az U11-es korosztály élmezőnyéhez tartozik. A hétvégén újabb megmérettetés vár az ifjú tehetségekre.

Szász Csaba
A legkisebbek is asztalhoz állnak
Pozsonyi Tamás a nagyobbak közt is helyt áll Fotó: Kiss János

A hétvégén Bukarestben rendezték meg az asztalitenisz U11-es korosztály Top 16-os versenyét, az országos mezőny legjobbjai közé bekerült a Székelyudvarhelyi ISK fiatal tehetsége, Pozsonyi Tamás is. (A nevét még szokják a szakszövetségnél, egyelőre a „Poszoni” név szerepel a versenyzői lapokon.)
A mindössze tízéves udvarhelyi tehetség egy meglehetősen erős selejtezőcsoportba került, a szoros mérkőzések ellenére nem sikerült a negyeddöntőbe jutnia, így a 9-16. helyekért játszhatott tovább, végül a 14. helyen végzett. Igaz, hogy Tamás egy évvel kisebb a korosztályánál, így edzői vélemény szerint jövőben akár érmes pozícióért is küzdhet.

– Ügyesen fejlődik, de még sokat kell tanulnia. A tehetsége megvan hozzá, versenyekre, tapasztalatra, rutinra van szüksége. Ha tartja ezt a tempót, akkor nemzetközi versenyeken is indulhat, ami még több tapasztalatot jelent, és ettől még jobban beindul a fejlődése

– vélekedik edzője, György Szilárd, aki elkísérte tanítványát a fővárosi versenyre.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


György elmondta, hogy a legfiatalabbaknak nemcsak asztaliteniszt tanítanak, de pszichológiailag is felkészítik őket. Mindenkinek elmondják, hogy milyen lehetőség előtt állnak, hova tudnának eljutni, miért kell küzdeniük, és nemcsak magukért, hanem a csapatért is.

– Minden fiatal tehetségnek megteremjük az elképzelt célhoz vezető utat, rajtuk is áll, hogy végigmennek-e ezen, odateszik-e magukat, harcolnak-e azért, hogy minél jobbak és eredményesebbek legyenek. Mi lehetőségeink szerint mindent megteszünk, hogy ez az út könnyebb legyen, hogy a céljukat el tudják érni

– fogalmazott György Szilárd.
A legközelebbi megmérettetésre nem is kell sokat várni, a hétvégén Câmpulungon rendezik meg a Gheorghe Pristavu Emlékversenyt, ahol a fiúk és lányok négy korosztályban mérik össze tudásukat. A székelyudvarhelyi színeket nyolc ifjú tehetség képviseli, két lány indul az U13-as korosztályban, két fiú az U11-eseknél, illetve a legkisebb U9-es korcsoportnak négy udvarhelyi versenyzője lesz.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!