Hirdetés

Sokoldalú lehetőségek

Javában zajlanak a nyílt napok a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kampuszain. Március 7-én és 14-én közel kétszáz középiskolás látogatta meg a Csíkszeredai Kart, és a hónap folyamán további több száz érdeklődőnek nyújtanak betekintést az egyetem működésébe.

Szegedi Tímea
Sokoldalú lehetőségek
Fotó: Sapientia EMTE

Mára már hagyománynak számít a nyílt napok rendezvénysorozat, és szerves részét képezi a Sapientia – EMTE programkínálatának. Idén mind a négy helyszínen – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – március négy péntekén várják a többnyire tizenegy és tizenkettedik osztályos tanulókat egyetemmustrára. Az esemény célja, hogy a diákok első kézből tapasztalhassák meg, milyen egy nap a Sapientián, milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre, és hogy mennyire befogadó környezet várja őket. A programok során a középiskolások interaktív előadásokon is részt vehetnek, ahol az oktatók és a hallgatók a tanulmányi kínálat mellett bemutatják az egyetemen zajló tudományos kutatásokat, nemzetközi cserediák-kapcsolatokat, valamint a diákéletet is. 
A rendezvénysorozat a felénél tart. Az első két alkalommal közel kétszáz középiskolás látogatta meg a csíkszeredai egyetemet. A regisztráció után a hivatalos megnyitó következett, majd a diákok kampusztúrára indultak. A szervezők bemutatták a bentlakást, a könyvtárat, a laborokat, a kreatív stúdiót, illetve a Hallgatói Önkormányzat és a BFS szakkollégium székhelyét is. Ezt követően szakmai bemutatók és tudományterületek szerinti foglalkozások várták őket. Az előző évekhez hasonlóan idén is több szakmai foglalkozás közül lehet(ett) választani. A kínálatban szerepel(t) a Labscape (mérnöki szabadulószoba), a Sapifitlab (mozdulj rá a sportra), Logisztikai játékok (gazdasági játék), Kérdezz-felelek (élőkönyves beszélgetés bölcsészekkel), Felfedezőúton az élelmiszerek világában (dekódoljunk közösen egy élelmiszercímkét mérnöki szemmel), és Siker-élmény, lépésről lépésre társadalomtudományi foglalkozás.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A Kérdezz-felelek foglalkozáson a középiskolások bölcsészhallgatókkal beszélgettek. Hármas-négyes csoportokban tízpercenként cserélődtek a tematikus asztaloknál, ahol a Világ- és összehasonlító irodalom, Román nyelv és irodalom, Angol nyelv és irodalom tárgyakról, valamint extrakurrikuláris tevékenységekről és továbbtanulási, illetve pályaválasztási lehetőségekről kérdezhettek. 

– Nagyon élménydús volt az egyetemlátogatás, rengeteg új információt tudtam meg nemcsak az egyetemről, de azzal a karral és szakkal kapcsolatban is, amire majd a nyáron jelentkezni szeretnék. Mindenki nagyon kedves volt és befogadó. Az a néhány tanár, akivel lehetőségem volt találkozni, nagyon közvetlen volt. Egy élmény volt a nap, és nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt részt venni

– osztotta meg gondolatait egy tizenkettedikes diák.
A beszélgetések során az ide látogatók hasznos információkkal gazdagodtak, személyre szabott tanácsokat kaptak és megismerhették az egyetem által nyújtott egyéb foglalkozásokat is, mint például az Erasmus+ programot vagy a Sapi Népe újságírói közösséget. Emellett szó esett a filmestekről, a szakkollégiumról, a gólyabálról és a gólyatáborról is.

– Úgy gondolom, nagyon jó volt belülről megismerni a Sapientiát. Főleg az tetszett, hogy megtudhattuk, az itt tanuló hallgatóknak mi a véleménye. Az sokat számít

– összegezte a személyes találkozás előnyeit egy középiskolás diák.
A nyílt nap rövid kiértékelővel, játékkal és díjazással zárult. A Sapientia az elkövetkező hetekben is interaktív programokkal várja az érdeklődő diákokat. A pozitív véleményáradat után a szervezők bíznak benne, hogy a látogatók közül sokan az egyetem hallgatóivá válnak a jövőben.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!