A falak lebontása helyett sajnos erősítjük azokat
Több mint hétszáz Hargita és Kovászna megyei végzős diák válaszai alapján ismerhették meg a szakemberek a fiatalok helyzetét az október elején megrendezett Maturandus Konferencián. A felmérés nemcsak a fiatalok továbbtanulási és digitális szokásaira világított rá, hanem a térségben lévő mobilitási és környezeti hatásokat is feltárta. A rendezvény tapasztalatairól és saját előadásának főbb megállapításairól a kutatás szakmai vezetőjét, dr. Sólyom Andreát kérdeztük.
– Miről szól és mit képvisel a Maturandus Konferencia? Hogyan született meg az esemény gondolata?
– Érdekel minket a székelyföldi végzős középiskolások életvilága, annak különböző dimenziói. A tanszéki kollégákkal közösen határoztuk meg azokat a témákat, amelyek mentén szerettük volna jobban megismerni ezt a korosztályt. Azért is, mert ez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fő rekrutációs bázisa, tehát főképp székelyföldi végzős középiskolások jelentkeznek ide továbbtanulni, és arra vagyunk kíváncsiak, hogyan töltik a szabadidejüket, mit gondolnak a továbbtanulásról, munkavállalásról, migrációról, mesterséges intelligenciáról, a digitális tartalomfogyasztásról és -gyártásról, a mássághoz való viszonyról, a reaktanciáról és a klímáról. A Kutatási Programok Intézetének támogatásával sikerült elvégezni a felmérést, és úgy gondoltuk, hogy ha már adatokat elemeztünk, akkor ne az íróasztalfiókban landoljon a jelentésünk. Az elemzést és annak eredményeit többek között az iskolákkal, a szülőkkel, az egyetemi hallgatókkal, a médiával, valamint a döntéshozókkal is megosztjuk nemcsak kutatási jelentés, hanem élő előadás formájában is.
–Hogyan állt össze ez a tematikai struktúra?
– Minden kollégának vannak olyan kutatási témái, amelyekkel hosszabb-rövidebb ideje foglalkozik, és azon belül kellett nagyon visszafognunk magunkat. Ahhoz ugyanis, hogy a kérdőívünk beleférjen a tanóra keretébe – ami adott esetben nem 50, hanem akár 45-40 perces –, korlátoznunk kellett a kérdések számát. Eredetileg 7 + 1 témával terveztünk, végül azonban hét maradt, mert a klímával kapcsolatos kutatás kizárólag kvalitatív módszerrel zajlott, ezt a témát nem tudtuk bevonni a kérdőíves vizsgálatba. A hét terület mindegyikét 5-5 kérdésre kellett korlátozni. Nem sikerült olyan tüzetesen átvizsgálni ezeket a kérdésköröket, ahogy azt eredetileg elképzeltük, de dióhéjban mégis sikerült pillanatfelvételt alkotnunk arról, milyen képet mutatnak a középiskolások az egyes témák mentén.
– Az előadása címében szereplő „(Ne) ülj mellém!” kifejezés igen sokatmondó. Milyen mintázatok rajzolódtak ki a fiatalok előítéleteiről, illetve a másság elfogadásáról?
– Kutatóként és magánemberként is azt gondolom, hogy nem jó az az irány, ami a gyűlölködés felé vezet. Ezeknek a falaknak a lebontása kellene történjen, nem pedig azoknak a felépítése, erősítése. Szeretném azt látni, hogy a fiatal generációk szakítanak azzal a hagyománnyal, hogy mindenki másban keresi a saját problémáinak a forrását, és ahelyett, hogy a magunk háza táján sepregetve adnánk esélyt a valódi megismerésnek, már előre tudjuk, kit és miért kell utálnunk. Kutatóként az mozgatott, hogy kiderítsem: a fiatalok eltérnek-e a felnőttek mintáitól, de az eredmények szerint nem tapasztalható érdemi különbség – a falak lebontása helyett sajnos inkább erősítjük azokat. Bár a különböző generációs szakértőktől lépten-nyomon azt halljuk, mennyivel nyitottabb a Z generáció, mint a korábbiak, a valóságban ott vannak a fizikai és digitális buborékok, valamint az algoritmusok, amelyek felerősítik a szelektív érzékelést, a hasonlóságok és különbségek torz észlelését. Így pedig ezek a társadalmi távolságok sajnos továbbra is megmaradnak és újratermelődnek.
– Milyen érdemi lehetőségek állnak rendelkezésre az előítéletek csökkentésére?
– Az elemzések alapján a kontaktus, a személyes találkozás rengeteget segít. Hogyha rendelkezem saját hétköznapi tapasztalatokkal, élményekkel, akkor kiderül, hogy a másik is ugyanolyan ember, mint én. Olyan alkalmakat és felületeket kell biztosítanunk a közoktatásban részt vevők számára – egészen az óvodától az egyetemig –, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, és a saját szemükkel győződhetnek meg arról, hogy a sajátosságok és a különbségek ellenére alapvetően egyformák vagyunk. Egyrészt a tanárok kezébe kell adnunk olyan módszertani eszközöket, amelyeket az oktatásban használhatnak, másrészt olyan megszólalási formákat kell találnunk, amelyek a közösségi médián keresztül érik el a diákokat. A cél az, hogy minél több olyan helyzetet teremtsünk, ahol megszülethetnek a személyes találkozások.
