A diákoknak, a diákokért
A tudás elsajátítása mellett a szórakozásról sem feledkezhetünk meg. A Sapientia – EMTE számára kiemelkedően fontos a minőségi diákélet biztosítása is, minderről Asztalos Nándorral, a Csíkszeredai Kar Hallhatói Önkormányzatának (HÖK) elnökével beszélgettünk.
– Milyen elképzelés szerint készült fel a HÖK a tanévre?
– A tavalyi évhez hasonlóan, idén is minél színesebbé és minőségibbé szeretnénk tenni a diákéletet a csíkszeredai diákok számára. Új lendülettel és teljes erőbedobással készülünk mindezt megvalósítani. Igyekszünk a tavalyi forgatókönyvhöz is hűek maradni, miszerint minden szerdán kisebb, egyestés programokat szervezünk.
– Milyen rendezvények valósultak meg eddig, és milyen volt a fogadtatásuk?
– Elsőként a gólyatábort emelném ki, amivel kapcsolatban mind a diákok, mind a tanárok részéről csakis pozitív visszajelzések érkeztek. Az idei tábor különlegessége a nulladik, edukatív nap volt, amikor a gólyák részletesebben megismerhették az egyetem épületét, és fontos információkkal gazdagodtak. Ezt követően Tusnádra utaztunk, és remek hangulatban töltöttünk el néhány napot az újonnan érkező diákokkal. Emellett, november 20-án hatalmas sikert aratott az idei gólyabálunk is, mely A legnagyobb Sapi Show nevet viselte. A tavalyi színvonalat megőrizve, sőt, azt meghaladva sikerült teljesítenünk, hiszen idén élő zenekaros performansszal is készültünk. A Művelődési Ház szinte teljesen megtelt kíváncsi arcokkal.
– Milyen, a HÖK által szervezett eseményre számíthatnak még a diákok a tanév során?
– Az idei tanévben is megszervezzük a sítábort, melyre – az újonnan indult testnevelő tanárképző szaknak köszönhetően – sokkal nagyobb keret áll rendelkezésünkre, így nagyobb érdeklődésre és létszámra készülünk. A már hagyománnyá vált játékestekre, filmestekre és a közös focivébé nézésére továbbra is számíthatnak a diákok. A minden évben sorra kerülő Tudományos Diákköri Konferencia mellett idén az Országos Tudományos Diákköri Konferencia agrártudományi szekciójának lebonyolításában is segédkezni fogunk. Igyekszünk minél több önkéntest biztosítani, általuk pedig változatosabbá tenni ezen alkalmakat. A tanév végéhez közeledve a diáknapok kerülnek majd előtérbe, ezzel kapcsolatban pedig már javában zajlanak az előkészületek, hiszen fontos számunkra, hogy minőségi élményt tudjunk biztosítani társainknak. Egy teljesen új repertoárral is készülünk, melyről nem szeretnék több információt megosztani, de elárulhatom, hogy ez az újítás meglepetésként ér majd mindenkit.
– Milyen nehézségekkel kell megküzdenie a HÖK-nek?
– A nehézséget az elnökségben végbement változások jelentették, néhányan elballagtak vagy más intézményben folytatták tanulmányaikat. Első lépésként a csapatunk újraszervezését tűztük ki célul, melyet sikeresen el is tudtunk érni, így zavartalanul kezdhettünk bele tevékenységeinkbe.
– Mi alapján lehet megállapítani, hogy valóban sikeres volt egy esemény?
– Elsősorban a visszajelzésekből, viszont mindig hatalmas örömmel tölt el bennünket, mikor diáktársainkat mosollyal az arcukon látjuk távozni egy-egy alkalomról. Ennek köszönhetően szintén fel tudjuk mérni, hogy valóban érdemes volt-e időt és energiát fektetni az adott programba. Mindig is azt vallottuk, hogy a diákoknak, a diákokért végezzük tevékenységünket.