Székelyudvarhelyen, ha valaki járt már az Attila utcában, a Székelytámadt-vár szomszédságában, annak tekintete bizonyára egy pillanatig megsimogatta a domborművekkel díszített cifraházat. Olyan volt egykor annak a homlokzata, mint a mesében, egy férfi és egy nő van rajta, az egyik az agyagra váró munkás, a másik egy fonónő. Az utcára néző ablakok közé ékelve figyelik a járó-kelő népet évtizedek óta. A ház az ezernyolcszázas évek végén épült. Pillich Lajos, a székelyudvarhelyi agyagipari szakiskola kiváló tanára építette családja számára.

A domborműveket jó barátja, Strohoffer Béla szobrász mint kőipari műhelyvezető tanár készítette. Egy kicsit ki is lóg a többi ház közül, pedig Hargita Nándor igazgató egykori háza sem kell szerénykedjen a szomszédságban. A főútról díszes, festett, nagy kapun keresztül jutunk be az udvarra, de hiába keressük a vár irányába hátranyúló fatornácos házat, azt régóta beépítették. Teljesen új formát kapott. Végigsétálok az egykori tornácon, a végén szép kilátás nyílik a Székelytámadt-várra. A várfal a veteményeskert vége. Az idén nem sok minden termett a várfal tövében, ugyanis állványok veszik körül, nagyban zajlik a kőfal restaurálása. Elekes István, a jelenlegi gazda tessékel be az épületbe, és mutatja be a lakást. Teljesen fel szeretné újítani a szobákat, a konyhát, valamint a tornácot. Három nagy szoba, konyha és fürdőszoba volt eredetileg, de semmi nem emlékeztet a régi pilliches hangulatra. Csak a tágas szobák és a magas belső falak sejtetik, hogy pazar lehetett valamikor ezek berendezése. A magas bejárati ajtók még a helyükön állnak. A fiatalember, a házigazda meséli, hogy amikor évekkel ezelőtt a szülei az egyik szobát újraszínezték, látta az eredeti falmintát. Ha újra előkerül, egy darabkát meghagyna belőle, mert olyan szép volt. Jó alkalom a kutatásra, biztatom, ha már ilyen nagy munkában vannak. Az utcára néző ablakokat nemrég cserélte ki, az eredetinek a hasonmása.

Az épület homlokzatán lévő domborművek restaurálása már keményebb dió, mert az nagyon megterhelné a családi kasszát, az komoly anyagi ráfordítást és hozzáértő szakembert is igényel. Ugyanis jó lenne az olajfestéket letakarítani róla, hogy érvényesüljön az égetett agyag eredeti színe. Nem tudja még, hogyan, de szeretné restauráltatni, hiszen a homlokzat a ház dísze. Amikor arról kérdezem, hogy tudja-e, ki volt a ház első gazdája, nemmel válaszol, de kíváncsi rá. Féltve őrzött házkönyvet vesz elő, a felesége gondjaira van bízva, amelyikből kitűnik, hogy hány lakója volt egykor az épületnek 1954 óta. A helyi milícia ellenőrző füzetében, a házkönyvben közel száz nevet számolok össze, főbérlők, albérlők sorakoznak egymás után. Ott látom az özvegy Frida asszony nevét is, aki a házkönyv szerint 1954-ben halt meg. Ekkor a házat eladták. Pillich Lajos 1897 szeptemberében került Székelyudvarhelyre, a marosvásárhelyi szakiskolától helyezték városunkba a Hargita Nándor vezette Kő- és Agyagipari Állami Szakiskolához. Szorgalmával és ügyességével hamar kitűnt társai közül. Egymás után kerülnek ki keze alól a szebbnél szebb ebédlőkészletek, különböző dísztárgyak a külföldi porcelángyárak megrendelésére.

Elkészít az Udvarhely megyei pénztár megrendelésére egy kisebb méretű Merkúr-szobrot, mely sajnos nyomtalanul eltűnt. 1901-ben a torinói nemzetközi iparművészeti kiállításra egy sorozat földfestékkel színezett edénnyel jelentkezik. Pillich Lajos munkáját Diploma dimeritóval jutalmazták. Hamar népszerű lett a városban és az iskolában is. A következő évben az Iparművészeti Társulat által Budapesten rendezett karácsonyi kiállítás tanulmányozására kap kiküldetést. Mint tanár, 1904-ben a fazekasiparosok továbbképzésével foglalkozott. Gyakran tartott szakképző tanfolyamot a korondi fazekasoknak is. Tanította továbbá az elemi iskolásokat heti két órában a szabadkézi rajzra. Nemsokára Udvarhely vármegye iparfejlesztő bizottságának tagjai közt találjuk, de a római katolikus egyháztanácsnak is tagja. 1915-ben hadba vonul a szakiskola igazgatója, Gáll József, és helyette Pillich Lajos tanárt bízzák meg az igazgatói teendők ellátásával. Lelkiismeretesen vezeti az intézményt, de 1931 augusztusában, harmincöt év szolgálat után az agyagipari szakiskola kiváló tanára kéri nyugdíjaztatását. Elméleti és gyakorlati tudásban egyaránt nagyon képzett ember volt, aki az iskola növendékeit nemcsak tanította, hanem nagy szeretettel nevelte is. Pillich tanár úr tiszteletet és megbecsülést vívott ki magának a városban. Felesége, Mildner Frida Csehszlovákiában született, aki három fiúgyermekkel – Lajossal, Dezsővel, Jenővel – és három leánnyal – Jankával, Erzsébettel, Terézzel – ajándékozta meg férjét. Volt egy családi vállalkozásuk, amelyet Frida asszony vezetett, a tanár úr igen érdekes és nagy jelentőségű találmányát forgalmazta, a Retentor nevű hőzáró kályhabetétet. Tagja volt a Hargita Testedző Egyesület turistaosztályának, ahol rendszeresen vállalt túravezető szerepet. 1934 júliusában, élete 63. évében halt meg, százak kísérték utolsó útjára. Ott nyugszanak mindketten a Szent Miklós-hegyi római katolikus temetőben.