A változásról

A régi és új egymás mellett több mint két egyszerű jelző.Folyamatosság, örökség, kontraszt, amely jól megfér egymás mellett. Ilyen értelemben a hagyomány tradinnováció. Sok hagyományos mesterség fennmaradt Székelyföldön, ez egy időkaput rejt magában: a mai poszt-posztmodern világban itt nem kell ezt a hagyományos tudást feltámasztani, kikísérletezni. Egyszerűen csak használni kell. Minél szélesebb körben a kortárs építészetben, hogy fenn tudjanak maradni a kis mesteremberműhelyek, mert szükség van rájuk az efemer vernakuláris népi építészeti örökségünk, illetve műemlékeink restaurálásakor. De ez a témakör szorosan kapcsolódik az utóbbi háromszáz évben kialakult székely kultúrtájhoz, településszerkezethez meg a 2010-es évek derekán kibontakozó székelyföldi ökoregionalista építészethez. Itt a hagyományos építőanyag a fa, de ma a fa ugyanakkor egy nagyon modern, a fenntartható építészet számára nélkülözhetetlen, alacsony beépülési energiával bíró anyag, és itt helyben felhasználva rövid szállítási láncot is jelent. Szóval a fa kapcsán van itt ez az archaikus – nagyon is modern kettősség, mindez egy gyönyörű hegyvidéki tájban. Ebben benne van a réginek az értéktöbblettel való újrahasznosítása, az upcycling lehetősége is.
Öt pontban arról, hogy milyen tényezők miatt válik teherré az érték, miért hagyják romba dőlni, javítása helyett miért választják az emberek az új ház építésének útját.  

Megnövekedett térigény

Egykor a székely ház egy konyhaként is működő, nyílt tűzhelyes szobából és egy ereszből, azaz olyan helyiségből állt, melynek hiányzott egy oldala. Később az életmódváltás és a tüzelési mód változása miatt az ereszt beépítették, de a család továbbra is a konyhában élte az életét, majd ebből különítették el a hálókamrát, és a ház része lett egy tisztaszoba is. Ezzel szemben a család ma, amikor házat tervez, felsorolja: kell legyen előszoba, egy nappali, egy konyha, fürdőszobából több is, külön gyerekszoba/gyerekszobák, külön hálószoba felnőtteknek, és még kellene egy ruhatár, mosókonyha, iroda, hobbiszoba, vendégszoba… Ezt nem kell pazarlásnak nevezni, hanem egy más életvitel, egy más életszemlélet. Nem egy paraszti életmód, amikor kint töltöd az életed nagy részét az udvaron meg a gazdaságban, és estére kerülsz be a házba, ahol a legtermészetesebb, hogy a család együtt van. Még az egykori, városi polgári házak sem rendelkeztek ennyi helyiséggel, a ma embere viszont falun is úgy akar élni, mintha városi lenne. Nem is csoda, hiszen a gazdálkodás csökkentésével a falusi ember is a tévét nézi, hazaviszi a munkáját, igényt tart a saját munka- és hálószobára is. A székely ház egy nyitott rendszer, toldható. Ha növekszik a család, a ház meghosszabbításában megjelenhet egy újabb szoba, majd még egy. Aki figyelmesen járja a székely falvakat, megfigyelheti, hogyan építettek hozzá egy-két-három új helyiséget a meglévő házhoz. Tehát ha kicsi nekem ez a ház, kirúgom az oldalát elve alkalmazható, a kérdés csak az, hogyan rúgjuk ki a ház oldalát.

Komfort és funkcionalitás

A székely ház helyiségei általában egy tengelyre vannak felfűzve, de ismerünk kéttraktusos (azaz tengelyes) variánst is. A traktusok szobái vagy egymásba nyílnak, vagy kintről van a bejáratuk. És ebben az esetben hiába van meg a kellő szobaszám, a kifogás ellene az, hogy át kell járni egymáson, hiányzik az intim zóna, vagy éppen az, hogy ki kell menni a hidegbe, ha a család másik tagjához be akarunk menni. Mind­ezen nehézségek kiküszöbölése könnyebb lenne, ha a kommunista rendszer kockaházát kellene terekre osztani – és sok ember így gondolkodik, így dönt házvásárláskor. A kénye­­lemhez hozzátartozik a meleg is. Régen az egyetlen szobát a kályha kifűtötte, a nagy család tagjai is melegítették egymást, és a dunyha is tartotta a hőt. Reggel, igaz, kicsit hideg volt, de az első felkelő begyújtott a kályhába, és a tűz pattogáshangja, a réseken mennyezetre vetülő fények táncolása már melegítette a családot. Vörösborok felszolgálásánál ajánlott a szobahőmérséklet. Ez 16 fok, mint egykor volt a házban, nem a mai 24-25-re kell gondolni. Ma tehát több fűtőanyagra van szükség, ami igencsak megnöveli a kiadásokat, a régi ház szakszerű szigetelése pedig ismét olyan kérdés, ami sokakat elrettent, és jó tanácsként gyakran elhangzik: „Ne foglalkozz azzal!”

Szerkezeti problémák és állóképesség

Ezek az épületek igazából tapasztalatok alapján vannak méretezve. Kikísérletezték, mi válik be. És ez nem azt jelenti, hogy rosszul vannak méretezve, hanem azt, hogy nem a mai szabványok előírásait követik. A mai szabványok követése elvileg lehetővé teszi, hogy a házon csak huszonöt évente kelljen javítani, miközben a népi ház úgy volt megcsinálva, hogy ha valami kicsi baja volt, akkor azt menet közben javították… sokkal kisebb kiadással. Huszonkettes csapdája, hogy mi a jobb: rendszeresen gondját viselni, vagy annak tudatában élni, hogy a normatívák szerint ez engem ki kell szolgáljon. Az öreg ház rovására hozzák fel azt is, hogy számolni kell a szerkezetkárosulásokkal, a könnyező házigomba megjelenésével, de legtöbbször olyan problémákat sorolnak, amelyek a ház lakatlanságából adódnak.

A divat

Vityillóba beköltözni? Aki ósdi házban él, az maradi, múzeumban akar lakni – ez a felfogás is jelen van társadalmunkban, és talán ez a legkárosabb. Minden másra tud a szakember válaszokat adni, az igényt lehet a lehetőségekhez alakítani, de ezzel nincs, amit kezdeni. Amíg az emberek fejében az van, hogy a régi ház rossz, az észérvekkel nem lehet sokra menni. Azt is hozzá szokás fűzni, hogy a régi ház úgyis régi marad, akármennyit rákölthetsz, nem látszik rajta. Ezt a szemléletet támogatja meg az építőanyag-kereskedők dömpingje, hiszen fontos a sok négyzetméter gipszkarton eladása, minél nagyobbak a felületek, annál nagyobb az áruigény. Csődhöz vezetne arra biztatni a vásárlót, hogy vegyen egy vödör meszet – kis kiszerelésben is alig lehet kapni anyagokat –, és ő javítsa ki a kicsi hibákat. Ez a fogyasztói társadalomban nem rentábilis.

Szakemberhiány és szakmai ismeretek hiánya

A javításhoz úgysem találsz mesterembert! – ezt is szokták mondani, és igaz is, mert kikopott az öreg házak nyelvén értő szakembergárda, a régi típusú mesterek kiöregedtek, a képzés nem volt folyamatos, és sok mai mester nem is vállalja az öreg házzal való bíbelődést: legtöbbször azért, mert a XX. században megváltozott építési megoldásokhoz szokva nem látja át a korábbi építési technológiák problematikáját. Ha pedig mereven alkalmazza a kortárs megoldásokat, rendszerint megbetegíti az öreg házakat, a tünetek falakon felkúszó nedvesség, könnyező házigomba, penészedés formájában pár éven belül jelentkeznek – és ezt nem engedheti meg a szakmai reputációja. És könnyebb azt mondani, hogy úgysem lesz tökéletes, mint beismerni az épületfizikai ismeretek hiányát: az elbontott régi ház pedig nem fog gondot okozni…
Tény és tudomásul kell venni, hogy ezek a házak sosem voltak tökéletesek. De természetesek voltak, és kíméletes meg­­oldásokkal hibáikat jól lehet mérsékelni – végső soron könnyebb együtt élni tompított hibáikkal, mint teljesen megszüntetni azokat. És ez elfogadhatatlan a mai, rosszul értelmezett tökéletességre való törekvés szempontjából, ami rendszerint az egyenes, élvédős, függőleges sarkok megvalósításában merül ki, és amit a mai mesterektől a megrendelők elvárnak.
Sok érv felsorakoztatható, miért ne foglalkozzunk velük, de mindezek ellenére az öreg házak mégis szerethetők. Az alábbiakban pár nyomós érv amellett, hogy mégis ilyet válasszon magának hajlékul a ma embere.

Öt pontban arról, hogy miért érdemes az új ház építése helyett foglalkozni egy régivel

Egy öreg háznak legalább négy dimenziója van
A szokványos, térbeliséget leíró három dimenzión túl egy közel százéves épületnél már jócskán számolni kell a negyedik dimenzióval, az idővel is. A változatlan, eredeti állapotukban vagy hozzáértő módon bővített/átalakított régi épületekben megőrzött idő sajátos varázst kölcsönöz ezeknek a becsülettel napjainkig szolgáló ingatlanoknak. Szép tud lenni egy becsülettel kiszolgált, széles deszkákból álló, picit kopott, egykor sárgára súrolt padló, még inkább a tisztaszobában szinte eredeti frissességében feltárulkozó míves deszkamennyezet, a füsttől megbarnult konyhai plafon, a patinás kilincs, a szinte szárazon összerakott kőlábazat (cokli), a járdának használt kőlapok közül kinövő fű.
Sok esetben pedig érzelmi szálakkal kötőd(het)ünk egy-egy régi épülethez, mert vagy a nagyszüleink, vagy kedves öreg ismerőseink házáról, vagy épp egy arra emlékeztető épületről van szó – és itt ötödikként az érzelmi dimenzióját is érzékelhetjük ezeknek az épületeknek. Az emlékeink nemcsak az elődeinkhez kötődnek, hanem azokhoz a terekhez, tárgyakhoz is, amelyekben ők éltek, illetve amiket használtak. Egy ilyen ház kapcsán eszünkbe juthat a csempekályha melege, amikor átfázva a hátunkat nekitámaszthattuk, a konyhában a nyitott sütőből kiillanó sült alma illata, amelynél a nagymamánál senki jobbat nem tudott sütni, és amely télen mindig kéznél volt, vagy a kályha fölé felfűzve száradni akasztott, megpucolt, szeletelt petrezselyemgyökér illata.
Visszatérve az idő dimenzióra: ha rosszul újítják fel a régi házat, a benne foglalt idő elillan. Szerencsés beavatkozás esetében a múlt és a jelen egymásmellettisége több mint két egymás mellé rendelt főnév: építészetben, dizájnban ebből a kontextusból érdekes párbeszéd és értéktöbblet születik.

Falukép és kollektív memória
Az utca a közösség nappalija. Úgy, ahogy a nappaliba bekerül néha egy-egy megörökölt vagy aukción drága pénzen szerzett öreg bútor, izgalmasan feldobva annak hangulatát, a településkép öreg házainak továbbra is megbecsült helye kellene legyen a faluképben. Az épített és az emberi művelés által átalakított környezet alkotja a kultúrtájat, amely tulajdonképpen egy-egy adott vidék kollektív memóriáját is jelenti. Így épített örökségünk elvesztése tulajdonképpen amnéziát, memóriazavart is jelent. Másrészt azonban jelentős erőforrást jelent(het), ha értékét felismerve fenntartható módon tudjuk hasznosítani.
Természetes anyagok, kis ökológiai lábnyom
Ezek az épületek természetes anyagokból épültek, így a megfelelően körültekintő rendbetételük után ma egészséges életteret jelentenek – ami a mai, sok vegyszert használó világban szinte megfizethetetlen. Általában ott van mellettük az udvaron egy öreg, a házra árnyékot vető gyümölcsfa, melegebb helyeken verandára futtatott szőlő – nem elhanyagolható tényező, hogy így az épület nyáron hűvös marad, míg télen a lombozat hiányában a telken alkalmazott növényzet beengedi a napsütést. És ráadásul ez a növényzet már ott van, nem kell éveket várni, amíg felnő.
Ma egy épület energiaigényét egy teljes cikluson keresztül vizsgáljuk, így az építőanyagok beépített energiaértékét, illetve a bontáshoz szükséges energiát is figyelembe vesszük. A fának kicsi beépített energiaigénye van (magától nő…), a tégla és cserép égetéséhez sok fára van szükség. A bontás is energiaigényes, kezelni kell a hulladékot. De ha nem bontjuk, hanem felújítjuk a létező házakat, a legkorrektebbül járunk el a környezetünk szempontjából, mintegy megtartva a házba beépített energiát.

A divat
A régi az új új. Az egyszerű a luxus. A természetes az igazi. A környezetvédelem kapcsán ma már körkörös gazdaságról illik beszélni, ahol minden újrahasznosul. Még nem tartunk ezen a szinten a környezettudatossággal. Ilyen felismerések mentén nagyon sok jó példát látunk, ahogyan a régi porta jellegét megtartva, érzékeny és kortárs, mai igényeknek megfelelő beavatkozásokkal ezek az épületek ma is reális alternatívát nyújtanak a lakhatási igényeinkre. Több székelyföldi építész, illetve rokonságuk és barátaik ilyen házakban laknak, az utóbbi években ezek a lakások több építészeti díjat nyertek. Vállalkozók akár nosztalgiából, akár versengésből felújítanak néhány régi portát, az önkormányzatok tájházakat hoznak létre. A vendéglátók is rájöttek az autentikus épületekből adódó szálláslehetőségek értékesítési többletére. Egyre több konferenciát szerveznek ebben a témakörben, nemcsak intézmények, de magánkezdeményezések is egyre többet foglalkoznak a faluképpel, épített örökséggel. Szóval egyre inkább divatossá válik venni egy régi házat és valahogyan hasznosítani a benne megőrzött időt, tradíciót meg a hozzá kapcsolódó életérzéseket.

Az egyik lehető legjobb piaci befektetés
Miközben egyre fogynak a régi házak, illetve egyre kevesebb régi ház marad állva, egyre többen vannak, akik egy ilyen öreg házat szeretnének továbbgondolni a mának: nyaralónak, lakóháznak, irodának, manufaktúrának, tájháznak stb. Ahogy szűkül a kínálat és nő a kereslet, úgy nő e házak értéke is. Míg pár éve a telket a rajta lévő öreg házzal telekáron lehetett megvenni (mert a piac a bontást tartotta normálisnak), ma sokszor a telek mellett külön értékesítik a házat, ha találnak valakit, aki azt elviszi, hogy máshol építse újra. Ebben az esetben is számolni kell a bontással keletkező hulladékkal. Egyre gyakoribb azonban, hogy a régi házat már annak értékéért veszik, befektetésként. Ilyenkor azonban azt is számításba kell venni, hogy a lakatlan ház állapota elég gyorsan romlik, tehát a vásárlás mellett a konzerválással is számolni kell, ha nem lehet belátható időn belül rendbe tenni a házat.