A legfontosabb feladat, hogy megértsük a régi épületek működését, és tiszteletben tartsuk az ódon házak problémáival való együttélés természetét. Nem szabad úgy kezelni egy öreg ház kihívásait, hogy a megoldással további két-három új problémát idézzünk elő. Ehelyett a meg­oldásoknak az épület sajátos karakterét és működési módját kell figyelembe venniük, hogy megőrizzük a ház történelmi és építészeti értékeit.
A régi épületek esetében gyak­ran hiányzik a víz­szi­getelés a lábazat és a fal kö­zött. Egykor erre nem is volt feltétlen szükség, mivel a lábazat többnyire kőből ké­szült, mészhabarccsal vagy akár agyaggal a kövek között, esetleg teljesen szárazon rak­va, habarcs nélkül. Ezek a hagyományos meg­oldások ha­­­­té­­konyan kizárták a ka­pillárisan felszívódó ned­ves­séget, egészen addig, amíg ce­mentalapú vakolatot nem használtak a lábazat bevo­ná­sára. Manapság ezeket az alapokat gyakran elégtelennek ítélik, és a kényelmesebb, be­tonalapú megoldásokat vá­lasztják, anélkül, hogy gon­doskodnának a megfelelő ned­vesség elleni védelemről. Pél­­­dául sok­szor nem biztosítják a fa­ge­ren­dák és a betonalapok kö­zötti vízszigetelést, vagy nem gondolnak a beton és a lá­bazati kőlapok közötti szige­telésre. A cement, sajnos, meg­köti a nedvességet, és elő­segíti a kapilláris nedvesség felszívódását a falakban, ami hőszigetelési problémákat okoz: minél nedvesebb a fal, annál rosszabb a hőszigetelő ké­pes­sége. Az elpárolgó ned­vesség pedig a falon vagy a fal­ban hátrahagyja a vízben ol­dott sókat: az eredmény a fal „kivirágzása”, salétromosodás, tás­kásodás és vakolathullás.

Az épületek belsejében a mosás, főzés vagy akár a ki­lélegzett levegő során jelentős mennyiségű vízgőz keletkezik. Időszakosan fűtött épületek, például a templomok esetében a felmelegedő levegő magába szívja a hívek által kilélegzett párát, majd amikor a levegő lehűl, a nedvesség a hidegebb felületeken kicsapódik, gyak­ran penészedést okozva.
Komfortérzetünk szem­pont­­jából elengedhetetlen a le­vegő megfelelő páratartalma, ám ha egy épület szigetelését és szellőztetését nem meg­felelően hangolták össze, a magas páratartalom hosszú távon kondenzációt, pené­sze­­sedést okozhat. Zárt, szellő­­zetlen terekben a tar­tós ned­vesség kedvez a könnye­ző házigomba (Serpula Lacry­mans) meg­jelenésé­nek, amely súlyos károkat okozhat a faszerkezetekben.
Egy sokat tárgyalt, de ke­vésbé értett téma: a „ház lélegzésének” kényes kérdése. Hagyományosan nem hasz­náltak a fűtött helyiségek bel­ső felén párazáró fóliát, így a páranyomás miatt a falban nedvesség keletkezett. A fal kiszáradásának egyetlen he­lyes módja, ha belülről kifelé haladva egyre nagyobb pá­radiffúzióval bíró rétegeket használunk – így tud a nevesség távozni a falból.  E folyamat megakadályozása magas pá­ra­záró paraméterekkel ren­delkező hőszigeteléssel pusz­­­tító hatású lehet. Fa­épü­letek esetén rövid távon je­lentkező, pusztító hatású gombásodással tönkreteheti a házat, téglaépületek esetén hosszabb távon jelentkező prob­­lémákhoz vezet.
Tehát a „lélegzés” nem azt jelenti, hogy átfúj a szél a falakon. A hagyományos anyagokból készült épületek lehetővé te­szik a ház „lélegzését”. Ez­ál­tal a falazat, födémek, pad­lózat és nyílászárók las­san át­engedik a párát, segítve a belső tér egészséges lég­kö­rének fenntartását. Ez a pára ugyanakkor rontja a leg­több szigetelőanyag szige­te­lési képességét, így ma leg­többször a párazáró fólia al­kalmazása megkerülhetetlen az új építkezéseknél, melyek esetén számos megoldás áll rendelkezésünkre a víz­szi­­getelés, hőszigetelés és szel­lőzés terén, amelyek segít­ségével passzív vagy akár aktív házakat építhetünk, az energiatudatos felhasználás új paradigmái alapján – de ne fe­ledjük: ezek a házak kortárs, gépi légtechnikával biztosítják a megfelelő szellőzést.

A régi épületek esetén az egyik leghamarabb bekö­vet­ke­ző esztétikai veszteség: a ha­gyományos ablakok cse­ré­­je fa- vagy PVC-alapú ter­mo­pán ablakokra (gyakran a „modernizáció” jegyében tör­ténik – mivel a PVC olcsóbb, rend­szerint erre esik a vá­lasztás).
A hagyományos ablakok viszont felújítva és ener­getikai, valamint ökológiai szem­pont­ból is jobbak le­hetnek. A régi faablakok ki­váló minőségű, hosszú ideig szárított, sűrű évgyűrűkkel rendelkező, cso­mó-, vagyis bog­mentes fa­anyagból ké­szültek, biztosítva a tartós­ságot. Manapság gyakran ala­csonyabb minőségű fából ké­szülnek az ablakok, ami de­formálódáshoz és rossz tel­jesítményhez vezethet. A minő­ségi ablakok ára (is) tükrözi a minőséget. 
A PVC nyílászárókat nem lehet felújítani, így hosszú távon nagyobb költséggel jár­nak, mert újra kell cserélni őket, míg a fa nyílászárók újrafesthetők, javíthatók.
A PVC nyílászárók eseté­ben a résszellőzők hiánya miatt rossz levegőcsere, pené­szesedés és asztma alakulhat ki. A legjobb megoldás egy tü­relmes mester, aki hajlandó a régi nyílászárók felújítására. Egy hagyományos ablakkeretet viszonylag könnyen lehet vé­kony termopán üvegre a­dap­­tálni visszafordítható be­avat­kozással. Ez a módosított nyílászáró három réteg üveg­gel rendelkezik, mérsékelt hő­híddal, megközelítve vagy meg­haladva az új termopán ablakok paramétereit, anélkül hogy a tokot kiszednénk vagy a homlokzatot újrafestenénk.