Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek – a székelykapun ez az Ady-idézet fogadja a zsákutca utolsó portájára betérőket, akik nem is számítanak arra, milyen csodában lesz részük, amint a családi otthonba is belépnek.

Generációról generációra átörökített ház
– Dédnagyapám és dédnagyanyám édesapám felől. Ők építették a házat – mutat a nappali falán a régi ablakkeretbe elhelyezett fotókra Nagy Attila. Dédszülei, majd nagyszülei is itt laktak egy háztartásban, meséli, amint leülünk a konyhaasztal köré, s innen indult az édesapja, és alapított családot Csíkszeredában. Hogy az apai örökséggel, a régi borzsovai házzal mi lesz, nem sokat foglalkoztatta a családot, mindaddig, amíg a sors nem vezette őket vissza a Borzsova-patak völgyébe belesimuló kis településre. 

Az ifjú Nagy család – Emese és Attila – évekkel ezelőtt Brassóból költözött haza Csíkszeredába, Eszter, első kislányuk még albérletben született. Napra pontosan emlékeznek mindketten: több mint tíz évvel ezelőtt egy március 15-én vették tüzetesebben szemügyre a borzsovai házat és döntötték el, hogy lakhatóvá teszik. A kis ablakos, egyszintes házat, amelyben két egymásba nyíló szoba van, két szakaszban újították fel: első lépésben a földszinti, közel ötven négyzetméteres rész újult meg, majd ahogy a család gyarapodott, a tetőteret is beépítették, és a bejárathoz tornác épült. Az összfelület mára így eléri a 120 négyzetmétert. A ház régi, kézzel faragott kőlépcsői ma már a takaros kis udvaron várnak arra, hogy szerepet kapjanak, s a háziakat hallgatva kétség nem fér ahhoz, hogy megtalálják rendeltetésüket. 

Rusztikus hangulat modern elemekkel

Régen a szalonnát a kemence fölött füstölték, annak nyomai még ma is fellelhetők helyenként a fagerendás mennyezeten – mutatják vendéglátóim. S mivel abban az időben a gabonát a hiúban tartották, ahol pedig gabona volt, rágcsálók is akadtak, a kis éles fogak nyoma ma is látszik itt-ott a gerendán. És nem azért, mert ezek eltüntetésére nem volt megoldás, hanem mert Emese és Attila úgy állt a felújításhoz, hogy minden a legapróbb részletekig megőrizze eredeti formáját. A mennyezeti gerendákat, deszkákat egyenként mentették, csiszolták, kenték le viasszal és használták fel újra – mutatják. Válaszfalaktól szabadultak meg, hogy nagyobb, egybefüggő, a család számára funkcionálisabb teret nyerjenek, így ma már egy térben van az előszoba, a nappali és a konyha, de a földszinten kapott helyet egy vendégszoba és Emese kézműves-alkotóbirodalma is. Arról már itt mindenképpen szót kell ejtenünk, ahogyan Emese szépítgeti a család otthonát. Praktikus, lelket és szemet gyönyörködtető megoldások, díszítőelemek teszik különlegessé a belső tereket. Mint férje fogalmaz, benne van Emese lelke a házban. Azt már nevetve jegyzi meg, hogy ha egy-két napot távol van otthonától, a ház valamely szeglete biztosan átalakul, mire hazatér.

Régi bútorok újrafestve
Első fázisban – mesélik – csak a dédnagymamától örökölt régi bútoraik voltak, amelyekről együtt csiszolták le a barna festéket, s festették fehérre.  A régi bútorokból ma is fellelhető itt-ott egy-egy darab.
– A főzősarok ugyanott volt, mint most, ahhoz ragaszkodtam nagyon. Beugrik egy-egy kép a gyermekkoromból, nagyon szerettem itt lenni, sokat is voltam a nagyszüleimnél. Kijöttem a kis szobából, ahol aludtam, és itt a konyhában mentatea illata fogadott. Itt ültem az ablak alatti padon, azon aludtam délutánonként. Azt a padot még sokáig megőriztük, de mivel egy idő után szűkös lett a hely, lecseréltük – meséli Attila. 
A konyha a ház lelke – állítja Emese –, és sok mindent elmond a benne lakókról.

– Itt minden ki van téve közszemlére. Ebben a konyhában benne tartom a lelkem, figyelek, hogy itt minden mindennel találjon. Én ezt szeretem a legjobban – magyarázza, miközben az illatos almás süteményt az asztalra teszi. S hogy az élmény teljes legyen, egy régi receptesfüzetet is mellé tesz, mely szintén örökség, ebből készült annak idején a világ legfinomabb hájas tésztája, s ma is innen lesi ki a ház asszonya a legjobb citromos szelet receptjét, amit az örökölt hófehér porcelántányérokon tálal. A kopott kis receptesfüzet Attila nagymamája és édesanyja gyöngybetűit őrzi. Nevetve meséli Attila, hogy a konyhapult tömörfa lapjára egy asztalosmester műhelyében bukkant, „cirkulapadnak” volt félretéve.   
Büszkén mutatja, a konyhabútor alaptartó tégláit a régi kemencéből mentették át. A falon a fanyomós citera Attila dédnagytatájának emlékét őrzi, a nappalit díszítő kerámia lámpatestnek köszönhetően pedig a Bukarestben szolgáló nagymama alakja elevenedik fel, azt még ő vásárolta. A konyhából nyílik a földszinti fürdőszoba, mely egykoron éléskamra volt. Most is vannak benne kincsek: Emese gyergyóremetei nagymamájának varrógépe új funkciót kapott, egy mosdókagyló került rá, és így lett a fürdőszoba ékessége. Ragaszkodtak a rusztikus elemekhez – magyarázzák –, ezért volt, aki nem is értette, miért kell bedeszkázni a fürdőkád oldalát, miért nem jut oda is csempe. 

Házfelújítás generációs különbségekkel
Beszélgetésünk során a régi ház felújításának egy érdekes vetülete is felsejlik: a generációs különbségek.
– Attila és az édesapja között a felújítás során akadtak vitatott kérdések, ennek ellenére ő rengeteget dolgozott a házon. Ő itt nőtt fel, rengeteg gyermekkori élménye volt, ami kötötte a házhoz, és sokszor meg kellett harcolnunk azért, hogy kivitelezzük az elképzeléseinket. Nem mindig tudta szó nélkül elfogadni, hogy mit akarunk, miért akarunk újítani, miért verjük le a falat, miért nem jó az a zöld csempe, miért rontunk-bontunk – mondja Emese.
– Ám amikor véget értek a munkálatok, az ő lelke is megnyugodott – ismeri el Attila, aki végtelenül hálás testvérének, szüleinek a házért, a családi örökségért. – Ült a padon, emlékszem, ahogy összefogta a kezét az ölében, és csak nézett be a szoba felé, és látszott, hogy nem bír betelni a látvánnyal, hogy ő nem is gondolta, hogy ilyen szép lesz – érzékenyülnek el. 

Amikor találkozik a modern a régivel
Nincs olyan szoba, ahol nincs meg az az elem, ami összeköti a jelent a múlttal – tapasztalom magam is, amikor a családtagok kíséretében elindulunk szemrevételezni a belső tereket. A hétéves Márton éppen hazaszalad ebédelni, a tizenegy éves Eszter és a kilencéves Sarolt „csicseregve” kísér végig, megosztva emlékeiket. Mutatják is a ház egyik érdekességét, a nappaliban az egyik ajtófélfán a felújítás során megtalálták a dédnagyapa feljegyzését. „Építette Erős Tamás, 1930-ban, Csíkborzsova” – olvasható az üveggel lefedett részen. Tetszetősek a kék színű ajtók, tokozatok, igazi különlegessége a háznak a fürdőszoba kézzel festett filungos ajtaja, amely Emese kézügyességének, tehetségének ékes bizonyítéka. 

Nevetve mesélik a lányok, volt olyan karácsonyuk, amikor a nappaliban nem fért a család a felhalmozott babzsákoktól, amelyeket az édesanyjuk varrt. Na ezért is volt szükség arra, hogy három évvel ezelőtt a tetőteret is beépítsék. A kis gyermekszobát átadták Emesének, aki most már külön szobában alkot, a tetőtér beépítésével pedig nyertek egy tágas előteret, és gazdagodtak egy tornáccal.
– Keskeny az udvar, és nem nagyon van lehetőség arra, hogy egy filagóriát felállítsunk, de szerettünk volna egy olyan teret, ahova kiülhetünk. Így lett tornáca – magyarázzák.
A régi tisztaszobában, a mai vendégszobában a régi bútordarabok mellett helyet kapott egy hozományosláda, illetve Emese nagyapjának katonakuffere. Az ablakok kialakításában is ragaszkodtak a régi formához – mutatják –, az ehhez passzoló rusztikus fogantyúhoz. 

Tetőtér – egy tér 
A tetőtér érdekessége, hogy tulajdonképpen minden egy légtérben van: a szülők hálószobája, a gyerekek játszó- és alvósarkai. A fürdőszoba van csak elkülönítve, és közös megegyezéssel mindez így is marad, mindaddig, amíg a gyerekek, életkorukból adódóan, nem igénylik a külön szobákat. A tetőtéri tágas fürdőszobában egy legalább százéves tükörkeret vonja magára a figyelmet, és itt is helyet kapott egy régi varrógép, amely Attila szabóként dolgozó nagytatájától maradt meg.
Az udvaron régi csűr várja, hogy a háziak számtalan ötlete egyikének helyet adjon. Mögötte a kertben pedig kinyílik a tér, felsejlik a Hargita vonulata és megtelik a szív boldogsággal. 
Évtizedekkel ezelőtt ezen a telken volt egy szoba-konyhás kis ház. A kék abroszos konyhaasztalon hájas tészta várta a betérőket, és mindennap délben 12 órakor ebéd gőzölgött rajta. Évtizedek múltán is örök maradt a ház szellemisége, bár sok minden megváltozott ezen a portán. És mégis mintha egy pillanatra megállna az idő. Az asztalon almás sütemény illatozik, a fehér ünnepi porcelántányér, a kerámia lámpatest, a fehérre festett tálas, a régi időket idéző ablakkeret és a kézzel horgolt fehér függöny olyan élettörténeteket őriz, amelyek a ma emberének is tanulsággal szolgálnak.