Oroszhegy központi részén, a kereszteződésben, a fa­­lu fölé magasodik a tele­pülés tájháza, amely nemcsak ősi formájával, hanem vakító kék színével is magára vonja a figyelmet. A ház mestergerendájában a kiegyezés dátuma, 1867 szerepelt – mondja Bálint Imre Elemér polgármester, amikor a ház koráról érdeklődöm. 
– A házat, amely évekig üresen állt, szerencsésen sikerült meg­­­­vásárolnia az önkormányzat­nak a Barabás családtól azzal a szán­­­­­­­­dék­kal, hogy megmentse. A benn­­­valót az elmúlt évszázadok meg­viselték, tönkrement, ezért az alapoktól újra kellett építeni – mondja a pol­gármester, majd kü­lönös emlék jut eszébe a házzal és egykori lakóival kapcsolatban. 

– Amikor a vásárlás után először bementem a házba, megdöbbentem. A család egyik fiának, a velem egyidős Gusztinak, aki az öregekkel lakott és elég korán elhunyt, a katonakönyve fényképe neki volt támasztva egy cigarettatárcának, benne az utolsó szivarral. Így állt meg az idő a 160 éves házban.

A ház megmentésére a LEADER vidékfejlesztési programját hívták segítségül, így végül turisztikai központot hoztak létre benne, amely öt évig tartotta is ezt a funkcióját. 
– Találtunk egy kiváló tervezőt Albert Homonnai Márton személyében, aki megtervezte az épületet, felhasználva a régi ház összes használható anyagát. Szintén szerencsénk volt az oroszhegyi származású vállalkozóval, kivitelezővel, Bálint Antallal is, aki többnyire oroszhegyi szakemberekkel dolgozik, és rengeteg felújított műemlék épület dicséri a kezük munkáját. A házat ugyanabba a szerkezetbe állítottuk vissza, ugyanabba a beosztásba – konyha, szoba, tornác stb. –, csupán a padlásteret szüntettük meg, amelyre nem volt szükség az új épületben, és a ház hátsó felén a tervező elrejtett néhány tetőablakot, ahonnan a fény bejut a házba. A ház kicsi ablakai megmaradtak, mégis világos lett a szoba. Annyi deszkát meg tudtunk menteni a régi házból, hogy a gerenda egy részét ezzel pótoltuk. A két szoba egyikében jelenleg egy iroda, a má­sikban múzeum van. Ugyan a berendezés még hiányos, de tudomásunk van olyan gyűjteményről, ami ide kerülhet. Nem tartunk folyamatosan nyitva, de kérésre látogatható – mondja a polgármester.

Kovács Árpád községmenedzser vezet körbe a tájház udvarán, majd a régi tárgyakkal berendezett szobába lépünk. 
– 2012-ben pályázott az önkormányzat, és 2013-ban avatták fel a házat, amely tisztaszobából, lakószobából, előszobából és tornácból áll. A telek végében található a csűr, merőlegesen a házzal, vele szemben a sütőkemence vagy nyári konyha. Nyáron itt bonyolították le az étkezéseket, cipővel, csizmával nem mentek be a házba. Aki rövid időre érkezik a faluba, az is azonnal meglátja az épületet, tehát mint turisztikai célpont is nagyon fontos – fogalmaz Kovács Árpád, majd hozzáteszi: a ház tipikusan oroszhegyi, helyi anyagokból, kőből és fából épült, akárcsak a többi épület a régi időkben. A ház, csűr és nyári konyha is zsindellyel fedett, a tornác díszeit ugyanolyan formában állították vissza, mint amilyen volt. Érdekesek a boronafalak, nem faragták ki a gerendákat, hanem – ahogy mi mondjuk – gombolyagon hagyták, kilóg az illesztés. Tehát nem négyszögű, hanem kerek a keresztmetszete. A csűr a vidékre jellemző kétpajtás szerkezetű, a bal oldali szárnyában a tehenek és a lovak, a jobb oldaliban a disznók és bárányok voltak, az odorban tárolták a szénát, esős időben bent tartották a szekeret – tudunk meg néhány információt a régi világról.

Kovács Árpád azt is elmondja, hogy régen a tisztaszobát többnyire kivételes alkalmakkor használták: itt születtek a gyermekek, itt fogadták, szállásolták el a vendéget, sőt, itt is ravatalozták fel a halottat. A hőveszteség miatt kicsi ablakokat készítettek, a tisztaszoba bútorzata is minden házban ugyanazokból az elemekből tevődött össze: volt vetett ágy, egy asztal székekkel, ahol a vendéget fogadták, volt egy pad, és volt a sifon, azaz a ruhásszekrény, ahol a szőtteseket, varrottasokat, egyszóval a stafírungot tartották. Minden háznál volt ebédkészletes szekrény, a tálas, illetve mindenki őrzött régi fényképeket. 

– Érdekes és mai ésszel felfoghatatlan, hogy több generáció együtt élt, akár tízen is laktak egy szobában, mert csak egy helyen fűtöttek. Nagyapáméknál például, akik kilencen voltak, a gyerekek télen is az odorban aludtak. Nagyon komoly munka­megosztás volt, a férfiak az állattartással, mezőgazdasággal foglalkoztak, a nők a ház körüli munkával. Divat volt az örökbe­adás: akinek sok gyereke volt, jobb módban élő rokonhoz adta a gyerekét. A hét-nyolc-kilenc gyerekből egyet kitaníttattak, egyet örökbe adtak, és ez a kettő segítette, eltartotta a többit – mondja Kovács Árpád.

Építészetileg szépen bezárja a központot

Mivel Oroszhegy vezetői számára fontos a hagyományok őrzése, átmentése a következő generáció számára, ezért amint közvetlenül a kultúrház mellett eladóvá vált a telek, azonnal megvásárolták.
– A szomszédság előjogán beszálltunk a vásárlási versenybe, és meg is vettük, majd ide építettük fel a tavaly átadott, szintén LEADER-es forrásból finanszírozott Mesterségek házát. Amikor felépült a ház, és az Artera Alapítvánnyal elkezdtük az együttműködést, kiderült, hogy van rá igény. Az épület ugyan más építkezési stílusban épült, a székelyudvarhelyi Total Projekt cég tervezte, de építészetileg szépen bezárja a központot. Mivel Oroszhegyen nincs igazi köztér, ezért ezt a célt is szolgálja, itt gyűlhetnek össze a templomból kijövő emberek. Nem vagyunk műemlékzónában, de azért szigorúan odafigyelünk, hogy tájba illeszkedő épületeket hozzunk létre. A szakemberek a ház elé székelykaput és kőből, fából készült kerítést javasoltak, ami el is készült – avat be a részletekbe a polgármester, és azt is elmondja: a helyi Vass (Szakács) Áron bácsi utódai felajánlották megvételre az egykori kerekes-asztalos műhelyének teljes szerszámkészletét, ami hatalmas érték.

– A népi mesterségek még élnek a faluban, tehát még nem olyan nagy a baj, de mivel a generációk öregednek, indokoltnak láttuk, hogy mielőtt megszakadna a szál, gondoskodjunk az utánpótlásról. A faluban a legjellemzőbb mesterség a famegmunkálás, fafaragás, illetve a szövés, fonás. Alapvetően ezt a két mesterséget mutatjuk be, de nemcsak. Az épület egyik szárnyában az asztalosműhely, másikban az osztováta kapott helyet. A székelykapuk faragásában világbajnokok voltunk, szerencsére most újra divatja van – véli Kovács Árpád.

Az udvaron létrehozott hangulatos parkba bárki betérhet és elidőzhet a padokon, a modern játszótér új lehetőségeket kínál a nagyközségben élő kisgyerekeknek.