Nyáron dús muskátlik dí­szítik, télen a ködbe bur­kolódzik az a csűr­ház, amelyet az Egyed test­vé­rek – János és Csongor –, valamint csa­­­ládjaik mentettek meg az enyé­­szettől, új funk­ciót adva az épületnek. Csík­somlyón já­runk, és a csűrben kialakított építészeti iroda ebéd­lő­asz­ta­lánál mesél a testvérek egyi­ke, ifj. Egyed János építész a felújítási folyamatról, az alapelképzelésről.
Múlt és jelen találkozása

– Mint minden háznál, min­den portán, itt is volt egy csűr a ház mögött. Általában mi van a csűrben? Legjobb esetben állatok, ha meg nem, akkor kacat. Ebben is kacatot tároltunk. Testvéremet az egyetemi évei alatt is foglal­koztatta a gondolat, hogy mi­ként lehetne a csűrt lakássá vagy műhellyé alakítani, ami­re több variáns is született. Bennem először akkor szüle­tett meg annak gondolata, hogy a csűrt hasznosítsuk vala­milyen formában, amikor hét évvel ezelőtt első lányunk keresztelőjére kerestünk egy jó helyszínt. Nem volt a legjobb állapotban, de ki­takarítottuk, lepucoltuk a fa­lakat gőzborotvával, csak a szerkezet maradt, ki­dí­szí­tettük, és itt tartottuk meg a keresztelőt – ecseteli az ifjú építész.

Aztán az élet úgy hozta, hogy egy kisebb szünet után a felújítási munkálatok újabb lendületet kaptak, ugyanis a Covid-időszakban János és Csongor édesapja, id. Egyed János iparművész, akinek neve összefonódik számos er­délyi műemlék épület dísz­üvegeinek tervezésével és restaurálásával, éppen a sza­mosújvári ferences kolostor méretes ólomüvegeinek res­tau­rálásán dolgozott, és szüksége volt nagyobb tér­re. Tulajdonképpen ekkor tu­datosult a családban, hogy szükség van egy olyan mű­helyre, ahol kényelmesen el­készülhetnek a nagyobb volu­menű megbízatások, és így vált aktuálissá a csűrfelújítás.

Értékmentés – nem olcsó mulatság

Sok mindent el lehet mon­dani egy ilyen jellegű mun­kálatról, jegyzi meg ven­dég­látóm, csak azt nem, hogy olcsó lenne.
– Helyreállítunk egy épüle­tet – ez így szépen hangzik, de sok buktatója van, rettentő nagy energiabefektetést és sok pénzt igényel. Meg mer­ném koc­káztatni, hogy egy egy­szerűbb épület felépítésénél is többe kerülhet, mert nem tudjuk, hogy igazából milyen állapotban van. Meg­kezdjük a munkálatokat, és akkor szembesülünk például azzal, hogy a szarufák el vannak rothadva, vagy a fa meg­gombásodott, és azokat nem lehet benne hagyni. Nagyon romantikusan hangzik, és az eredmény is melengeti a szívet, de tudni kell, hogy ez egy nehéz út. Ami előrevisz, az az adott épület szellemisége, annak szellemi értéke, az a tény, hogy hagyományainkat őrizzük, értékeinket próbáljuk valamilyen formában kon­zerválni – magyarázza.

Mint meséli, elsősorban az fog­lalkoztatta őket, hogy a felújítás során miként lehet­ne olyan kortárs megoldáso­kat használni, amelyeknek kö­szönhetően jól érzik majd magukat az épület bir­tok­ba­vételekor, és amelyek egy­ben megfelelnek sajátos élet­vi­telüknek is.
– Nem feltétlenül vagyok híve az olyan jellegű felújítások­nak, amelyek során egyfajta múzeumként tekintenek a csűrökre. Persze annak is meg­van a maga helye, megvan a romantikája. Van, akinek ez a fontos, de a mi esetünkben sem én, sem a testvérem, Csongor nem ezt szerette volna. Ezért próbáltunk egy elég modern szellemiséget kölcsönözni a belső tereknek oly módon, hogy kívülről a lehető leghűbben meg­őrizzük az épület eredeti hangulatát.

Mivel az udvar hátsó része eléggé vizenyős, sokat rom­lott az alapul szolgáló kőfal állapota, így ez feltétlenül konszolidálásra szorult. Ne­hézkes volt a folyamat – eleveníti fel –, mivel már a korábbi tulajdonosok is észlelték ezt a problémát, és az eredeti, kőből kirakott fa­lat legalább 20 centi vastag betonnal erősítették meg, az istállórészt vastagon betonnal öntötték fel, amitől meg kellett szabadulniuk. A következő lépésben szétszedték a fa­épületet, számozták az ele­me­ket; ami használható volt, azt több rendben le­kezelték, előkészítették, a cse­rére érett részeket pedig kicserélték. A felújítás során a csűr 80 négyzetméteres alap­­felülete nem változott: belülről szigetelték, és még a burkolódeszkákat is meg­őrizték, már amelyiket nem tette tönkre a viszontagságos időjárás.

Hagyományos anyagok, modern megoldások

A belső tér kialakításában is a természetességre töre­kedtek, az épület belülről desz­­kaburkolatot kapott. Az egykori istálló egy részében irodát alakítottak ki, a csűr­középen van a műhely, ahol az ólomüvegek készülnek, a szénatároló helyén pedig egy hangulatos stúdiólakást ala­kítottak ki nappalival, kony­hával, fürdőszobával és háló­résszel. Az épület érdekessége többek között az eredeti ajtó­borító. 

– Szerettük volna minél inkább megtartani azokat a jegyeket, amelyeket egy csűr hordoz magában. Ezért ugyanazt a mintájú ajtót pró­báltuk rekonstruálni, mint ami­lyen az eredeti volt, de a régi borítót megőriztük. Ugyanakkor nem raktunk osztásokat az ab­lakokba; lényegében az is­tállónak nem voltak ablakai, hanem csak lyukak, ezt a hatást keltik most az ablakok. Nyilván most gondosan fel van újítva, de kívülről kicsit el­hagyatottabbnak tűnhet – mondja, majd büszkén jegyzi meg, hogy nagyrészt öne­rő­ből, a családtagok kétkezi mun­kájának köszönhető a végeredmény.

– A szigetelésben segítettek az ismerősök, a betont is mi kavartuk – teszi hozzá mosolyogva. Nem csoda tehát, hogy a csíksomlyói felújított csűr rangos elismerésben része­sült nemrég. A tervezőcsapat (Think Innolab & Design) kapta meg ugyanis az Architektúra 6 címet viselő, immár hetedik alkalommal megszervezett Építészeti Bien­nálé Lakhatási kate­gó­riá­jának fődíját, amelynek témája az ember és természet kapcsolata, együttélése volt az építészetben.